Könnyebb elfordulni, mint a valóságot látni,
s könnyebb mindig csak a szerencsére várni.
Könnyebb fejet lehajtani, mint szembenézni,
és könnyebb csak tagadni, mint megbeszélni.

Saját alkotásaim
Könnyebb elfordulni, mint a valóságot látni,
s könnyebb mindig csak a szerencsére várni.
Könnyebb fejet lehajtani, mint szembenézni,
és könnyebb csak tagadni, mint megbeszélni.

A régi szép napok letűntek, az idejük lejárt,
s minden ami jó volt, immár örökre bezárt.
Vérvörös alkony búcsúztatta ama reményt,
s meglehet, többé senki nem látja szegényt.
A régi szép napok letűntek, itt a sírás ideje,
mindez a butaság és a hiszékenység sikere.
Mialatt a sötétség boldogan mulat, s nevet,
a fény azon töpreng, ezek után mit is tehet.

Mindenkinek az a jó, amit önmaga csinál,
s eközben hiszi, neki a dicséretből is kijár.
Mindenkinek az a jó, amit önmaga szeret,
az nem foglalkoztatja, másokért mit tehet.
Mindenkinek az a jó, amit önmaga képzel,
még ha a világot fel sem tudja fogni ésszel.

A reménytől megfosztva keserűek a napok,
az egykori dicső idők után jönnek a fagyok.
A régi szép álmok ideje lejárt, jön a végzet,
és utána nem marad más, csak az enyészet.

Mikor az időnk lejár és leketyeg ama óra,
s az elménk elkezd a múltban kutatni,
tudjuk, nem számíthatunk jóra.
Mikor az időnk lejár, vele száll a lelkünk,
és vele tart a létünk valamennyi perce,
már máshol kell vigaszra lelnünk.
Mikor az időnk lejár, a reményünk bezár,
elfordítja a kulcsot az esélyek zárjában,
és akkor derül ki, itt a végső határ.

A vastag bőr az arcon hasznos, ha fúj a szél,
ha tüzesen süt a Nap és ha túl kemény a tél.
Hasznos, hiszen mindig lepereg róla az eső,
ahogyan bármi más is, ez bizony tudvalevő.

Mikor eljön a csalódás, a mosoly tovaszáll,
hiszen nem tudnak együttműködni,
s ezért inkább gyorsan odébbáll.
Mikor eljön a csalódás, a bánat is jön vele,
a lelket átjárja az emésztő fájdalom,
s a szív szomorúsággal lesz tele.
Mikor eljön a csalódás, fejet hajt a remény,
és az elme végre elkezdi megérteni,
az élet nagyon sokszor kemény.

Az álmok nélküli élet nem túlságosan vidám,
inkább szomorúan fájdalmas és keserű,
a lélek is fennakadhat ama szitán.
Az álmok nélküli élet egyfajta korai temetés,
lehajtott fej és boldogság nélküli napok,
sehol sincs az öröm, kacaj, nevetés.

Az értelem rövid, a gonosz azonban hosszú,
a lelki megnyugvást sokszor segíti a bosszú.
Segít túllépni a fájdalmon, s az igaztalanon,
ám mégsem képes túllépni a vigasztalanon.
Az értelem rövid, mint egy nyúlnak a farka,
az igazság elbutult és nem az a kegyes fajta.
Aki mindezeket nem látja, annak már vége,
s hiába is üvöltözik, nem juthat el a fénybe.

Az embernek elég önmaga terheit cipelni,
a saját fájdalmait és a kínjait elviselni,
nemhogy mindig a máséra figyelni.
Elég eltűrnie a hazugságok erős áradatát,
elviselni a becsapást, a megtévesztést,
s nem kimondani a saját gondolatát.
Elég megküzdenie az állandó félelmeivel,
a bizonytalanságával, a rémálmaival,
és megbirkóznia a saját érzéseivel.
Az embernek elég az a tengernyi mocsok,
amely elárasztja az élete minden percét,
s melytől még a Föld is nehezen forog.
