Saját alkotásaim
Keserű könnyek áztatják a kiszáradt földet,
igen szomorú emberek könnyei ezek,
akik siratják az egykori zöldet.
A növény és állatvilágot, az élettel teli tájat,
a csicsergő madarakat, a fürge őzeket,
a sűrű bokrokat, dús lombú fákat.
Keserű könnyek válnak semmivé a porban,
és tűnnek el ott viharos gyorsasággal,
ahogy minden jó is eltűnik sorban.
Az izzadtság tengerében fürdenek az emberek,
szenvednek a kínzó hőség pusztító erejétől,
és van gondjuk, problémájuk rengeteg.
Ugyanúgy szenved a természet, s maga az élet,
pusztulnak a növények, ahogy az állatok is,
a manipulált forróság elhozza a véget.
Az izzadtság tengerében elhal a jelen és a jövő,
a remény is fulladozik magára nem találva,
sokan most jönnek rá, a sors cselszövő.
A szegény a felelős mindenért, nem a gazdag,
és ő a hibás a világ valamennyi bajáért,
neki semmit csak úgy nem adnak.
Viselje el a terheket, a hőséget, a szárazságot,
a nagy számlákat, adókat, meghurcolást,
s ne is fogalmazzon meg jókívánságot.
Pláne ne magának, s a többi szegénynek sem,
örüljön, hogy víz nélkül élhet egy darabig,
miközben a könnytől kiszárad a szem.
A szegény a felelős mindenért, ahogy mindig,
miközben az elit húst eszik, pezsgőt iszik,
az ő lelkében már a remény sem izzik.
A szemfényvesztés sikeres, ha elhiszi az ember,
ha áhítattal csodálja az őt megtévesztőket,
és ha a valódi megoldásra rá nem lel.
A szemfényvesztés sikeres, amíg a céljait eléri,
amíg kábulatban képes tartani az értelmet,
miközben a maradék elméket is feléli.
Egy hatalom álma az engedelmes szolga,
amely mindig fejet hajt, sosem lázad,
és elhiszi, hogy csodálatos a sorsa.
Elhiszi, érte történik minden, fogadja el,
s jobb, ha nem is próbál gondolkozni,
a lelke megnyugvást csakis így lel.
Hiszi, az időjárást nem módosítják soha,
az a rengeteg probléma miatta van,
s ha élve maradhat, az egy csoda.
Elfogadja, hogy mindenért önmaga felel,
még a vízhiányért és a szárazságért is,
s a saját léte a világ számára teher.
Örül, ha nincs árama, s kínozza a hőség,
ha az élelme megromlik a hűtőjében,
és semmiféle jóból nem lesz bőség.
Vidám, ha azt látja, pusztul a növényzet,
ha sivataggá válik az egykori élettere,
s ha mindent kivégez az enyészet.
Egy hatalom álma a szolgáik nélküli lét,
mindenből a legjobb, s a legkiválóbb,
amikor már nem emészti őket a tét.
Mindig akad, aki elvégzi a piszkos munkát,
s ezért majd meg is kaphatja a véres jussát.
Mindig akad, aki árulója hazának, népnek,
s aki az elősegítője a pusztulásnak, végnek.
Oly csodás ez az élet, egy igazi álomvilág,
melyben mindent szabad, ha engedik,
s amelyben nincsenek tragédiák.
Amelyben minden szép, jó, sőt tökéletes,
mindig ragyog a Nap a sötét éjben is,
s melyben a harc hiba, felesleges.
Melyben az elit dőzsöl, a szegény kussol,
és a fejét lehajtva reszket naphosszat,
csak ezt hagyva maga után jussul.
Amelyben az igazság halott, nem létezik,
ahogyan nem létezik a remény sem,
bezzeg a gőgös az büszkélkedik.
Oly csodás ez az élet, emberekhez méltó,
annyira humánus, s olyan meseszerű,
itt már csak a halálé lehet a végszó.
Minden perc küzdelem és színjáték az élet,
nem több mint hazug szemfényvesztés,
s egyfajta fanyar mosolya a végnek.
Minden perc küzdelem, fárasztó, tragikus,
az a kevéske öröm benne hamar elszáll,
s ami marad, az szörnyen kaotikus.
A kecskére bízott káposzta elfogy gyorsan,
s utána így jár minden szép termés is,
egyik a másik után, mind, sorban.
A kecskére bízott kert teljesen megszűnik,
az egykori zöldből kopár területté válik,
és hamarosan az emléke is eltűnik.
Egy jellemtelen emberből nem lesz jellemes,
hiába hiszi magáról, hogy csodás, szellemes.
Az alma is szép kívülről, pedig a kukac rágja,
s a hörcsög is bájos, míg nem habzik a szája.
Egy jellemtelen embertől jót várni nem kell,
hisz a szíve is gonosz, s a lelke békét nem lel.
Számára az öröm a mások fájdalma, bánata,
és ha megtehetné, mindenkinek csak ártana.
