Saját alkotásaim
Keserű könnyek áztatják a kiszáradt földet,
igen szomorú emberek könnyei ezek,
akik siratják az egykori zöldet.
A növény és állatvilágot, az élettel teli tájat,
a csicsergő madarakat, a fürge őzeket,
a sűrű bokrokat, dús lombú fákat.
Keserű könnyek válnak semmivé a porban,
és tűnnek el ott viharos gyorsasággal,
ahogy minden jó is eltűnik sorban.
Elszabadult a láncáról a birtokos kutyája,
és vicsorogva támadja a juhokat,
sok tetem marad utána.
A gazdája egyelőre hagyja, jól szórakozik,
s szinte élvezi ezt a véres látványt,
tudja, a kutyáján ő uralkodik.
Elszabadult a láncáról a vadul őrjöngő eb,
ám ha túlzásba viszi, a gazda elaltatja,
amit hátrahagy, az a rengeteg seb.
Amikor a burjánzó gaz uralja az egész kertet,
és elzárja még a napfényt is a többiek elől,
más növény többé reményre nem lelhet.
Megfojtja őket, s kígyóként reájuk tekeredik,
erőszakosan elszívja előlük az éltető vizet,
és így folyamatosan föléjük kerekedik.
Amikor a burjánzó gaz uralja az életet magát,
és a haszonnövények sokasága haldoklik,
a gazdának épp ideje elővennie a kapát.
A pulyka már unta a hideget, hiszen túlságosan fázott,
nem tetszett neki, hogy megjött a tél és havazott,
s emiatt a díszes tollruhája igencsak átázott.
Odament a gazdájához és hevesen panaszkodott neki,
ezt ő így nem bírja tovább, engedje be a szobájába,
különben mérges lesz, s a gazdát helyre teszi.
A gazda először meglepődött, majd kinyitotta az ajtót,
kérte a pulykáját, hogy fáradjon be a konyhába,
de csak óvatosan, hisz már felmosta a padlót.
A pulyka már unta a hideget, s nem tétovázott sokáig,
besietett, ám hamarosan a sütőben találta magát,
immár nem fázott, de nem is jutott el a szobáig.
Felharsant a kakasszó, a Nap mosolyogva ébredt,
kitörölte a szeméből a csodás éjjeli álmokat,
s útjára indult, amelyen el sosem tévedt.
Közben összegyűltek az udvaron a háztáji állatok,
mind a tyúkok, kacsák, libák, disznók, birkák,
a kecskék, a tehenek, köszöntve az új napot.
Hamarosan érkezett a reggelijük, az illatos széna,
a kukorica, a búza, a saláta, a tápláló moslék,
a lucerna, a friss fű, s újdonságnak a cékla.
Miután jóllaktak, a gazdájuk vidáman nézte őket,
elégedett volt a jószágaival, szépen fejlődtek,
és az elmúlt hónapban igen sokat nőttek.
Felharsant a kakasszó, mint minden áldott reggel,
a kakas büszkén hirdette a szemétdomb tetején,
amíg ő itt van, addig nem fog kelleni vekker.
