Saját alkotásaim
Mindenki leplezni próbálja önnön hibáit,
a fájdalmait, a csalódásait, az érzéseit,
és elhallgatni az elvesztett vitáit.
Letagadni a valódi mivoltát, a valós énjét,
a legtitkosabb álmait, az izzó vágyait,
s eközben védeni a saját lényét.
Mindenki leplezni próbálja az igazi arcát,
a sebezhetőségét és az érzékenységét,
mialatt a lelke megvívja a harcát.
Az érzelmeit mindenki védi, ahogyan tudja,
elrejti a szívében és a lelke legmélyén,
s mások elől mindvégig eldugja.
Néhanap, amikor ragyog a Nap a kék égen,
s a bizalom szellője cirógatja az arcot,
kinyílnak a virágok is a réten.
Az érzelmeit mindenki védi, óvja önmagát,
a lelki sérülésektől és a csalódásoktól,
nyugodtan átaludva az éjszakát.
Az igazság tudatában sem érzik sokan a veszélyt,
s még mindig tovább hitegetik önmagukat,
ezzel elszalasztva a maradék esélyt.
Az emberi faj szeszélyes és igen csökönyös fajta,
s bár belül érzi, hogy igencsak át van verve,
mégis a tudását ugyan nagyra tartja.
Ugyanakkor nem tesz semmit, hogy védje magát,
sőt, elutasítja a józan érveket, valós tényeket,
s nem hiszi el a segítő szándékúak szavát.
A rokonai, barátai, sőt, a családja ellen fordulhat,
a szíveket gyűlölet járja át a szeretet helyet,
s ilyetén a világ véglegesen eltorzulhat.
Az igazság tudatában sem mozdul meg, ki retteg,
egy szebb, s jobb élethez nem elég a remény,
ahhoz bizony kellenek a valóságos tettek.
A vár védői immáron két éve állják a a sarat,
s az életükért küzdenek minden percben,
különben egyikük sem lesz szabad.
Az ellenség páncélján egy halálfej vigyorog,
a pajzsuk alapszíne fekete, s rajta a sátán,
mely öntelten és tébolyultan vicsorog.
Hatalmas ágyúkkal tüzelnek éjjel és nappal,
nem hagynak pihenést a fáradt védőknek,
kik nem küzdöttek még ekkora haddal.
Bevetnek minden fortélyt, hogy győzzenek,
ármányt, átkot, felbérelt boszorkányokat,
s szentül hiszik, ők lesznek a győztesek.
Árulókat mindig találnak és fizetnek nekik,
s azok igyekeznek megosztani a védőket,
sajna sok hiszékeny a csapdájukba esik.
Emiatt nagyon nehéz a bátor hazafiak dolga,
a vállukon viszik a becsapottak terheit is,
s rajtuk áll, vagy bukik mindőjük sorsa.
A gonosz támadó erők lassan már fáradnak,
fogytán a lőszerük és mindent bevetnek,
immár a teljes tűzerejükkel támadnak.
A vár védői erőn felül teljesítenek a harcban,
küzdenek a családjukért, a gyermekeikért,
s erejük a szívükben van, nem a falban.
