Saját alkotásaim
Mindenki próbálja elkerülni a csalódásokat,
igyekszik óvni önmaga testét és lelkét,
s túlélni a marcangoló vívódásokat.
Próbálja megállni a helyét ebben a világban,
és sikeresen venni az akadályok sorát,
leplezve, hogy ő maga sem hibátlan.
Mindenki próbálja elkerülni, hogy elbukjon,
és reméli, hogy a sors majd segíteni fog,
abban is, hogy az útja végéig eljusson.
Az élet egyfajta akadályverseny, amely nehéz,
a legelső pillanattól a legeslegutolsóig,
s a végén körvonalazódik az egész.
Ott derül csak ki, mennyire volt sikeres az út,
az út, amelyen folyvást küzdeni kellett,
s melyen a jövő dőlt el, nem a múlt.
Az élet egyfajta akadályverseny és nem tréfa,
vannak benne persze kisebb pihenők is,
ahol kitisztulhat, mi a verseny célja.
A lelki béke drága kincs, elérni majdnem lehetetlen,
hiszen a világ és a sors rengeteg akadályt állít,
amikkel szemben az ember tehetetlen.
A lelki béke drága kincs, olyan, mint egy szép mese,
amelyben a hercegnő kezéért meg kell küzdeni,
s végül lehullik a gonosz sárkány feje.
Az élet folyamán sok az akadály, túl sok a teher,
s az emberek nem tudnak figyelni mindenre,
hisz az energiájuk, sokszor a padlón hever.
Minden perc egy újabb kihívás, egy másik gond,
bármikor jöhet váratlan fordulat, betegség,
és néha nehezen kerül fel az i-re a pont.
Az élet folyamán sok az akadály, sok a tragédia,
rengeteg a veszteség, a zűrzavar és a káosz,
s mindezek ellen, nincs biztos stratégia.
Mikor a cél előtt új és újabb akadályt állítanak,
akkor se nem többre, se nem kevesebbre,
mint az ember elbukására számítanak.
Igyekeznek megtenni bármit, hogy teljesüljön,
és valóra váljon az álmuk, a megbuktatás,
csak valamilyen formában sikerüljön.
Mikor a cél előtt pengetnek az idegek hárfáján,
s ezt teszik örömmel, el sem tudják hinni,
ott állnak majd, a végzetük párkányán.
Mindenki másként dolgozza fel a veszteséget,
van, aki könnyebben, más megszenvedve,
s ez megpróbál minden nemzedéket.
A sors igen sokszor állít csapdát az ember elé,
nagyon sok akadállyal keseríti az életet,
s úgy terelget a végső cél felé.
Közben elbizonytalanít, megtréfál, arcul csap,
tönkretesz, felvidít, letaszít a mélybe,
s kiderül, ki e világban él, csak rab.
Mindenki másként küzd meg önnön árnyaival,
és másképpen éli meg a mindennapjait is,
ám sokszor nem bír a saját vágyaival.
Az élet sokszor meggyötör, megkínozza a lelket,
lehervasztja a fáradt arcokról a mosolyt,
s az ember kiutat nehezen lelhet.
Mindig újabb akadályt állít, s valamennyi nehéz,
elcsúfítja a szép álmokat, kiöli a vágyakat,
és mindezt még számtalan baj tetéz.
Az öröm sokszor nem felhőtlen és bizony kevés,
az érzelmek terén is hihetetlen a zűrzavar,
s evés helyett néha marad a nyelés.
Az élet sokszor meggyötör, ám muszáj harcolni,
meg kell küzdeni a problémákkal, a sorssal,
s végül talán sikerül nagyot alkotni.
Ketten indultak az élet útján versengve,
két haver gondolta, megméretkezik,
s kihívták egymást versenyre.
A szabályok betartásával, vagy nélküle,
gyorsan nekikezdtek a küzdelemnek,
s lendületbe is jöttek szédülve.
Egyik akadályt győzték le a másik után,
éltette őket a siker, s az eredmények,
és hitték, egyikük sem puhány.
Eljött a nap, mikor az elágazáshoz értek,
s dönteniük kellett, jobbra, vagy balra,
eddig a percig oly sokat átéltek.
Itt végzetes próbára tette őket a sorsuk,
innen ugyanis már nem volt visszaút,
s mindketten tudták mi a dolguk.
Az egyiküknek sima út jutott táblákkal,
a másiknak göröngyös, gödrökkel,
s azokból pedig akadt százával.
Telt-múlt az idő, a nehézségek sora nőtt,
mindegyiküknek a sajátja számított,
s köréjük a végzet hálót szőtt.
A cél látótérbe került, mind a két pályán,
s az utolsó méterek voltak csak hátra,
ezt túl akarták élni bármi árán.
Ketten indultak az élet útján egykor rég,
ki a sima utat választotta, az elbukott,
ám a másikat megkímélte a vég.
