Készül a valótlanság hálója

Készül a valótlanság hálója, szövik a kövér pókok,

a hálójuk ezüstösen csillog a napfényben,

s megszégyenít minden drótot.

 

Erősebb, mint bármelyik acél és elszakítani nehéz,

magához vonzza a rovarok, bogarak tömegét,

s vége annak, amelyik ide benéz.

 

A pókok régóta dolgoznak rajta, s hamarosan kész,

ez lesz a gyilkos mesterművük, a végzet helye,

a rovarok népe számára maga a vész.

 

Készül a valótlanság hálója, mely nehezen szakad,

ám ha a túl sok áldozat súlya mégis széttépné,

a hálót készítők csapata éhen marad.

Csapdában vergődve

Csapdában vergődve a legerősebb állat is szenved,

megpróbál küzdeni, s kimenekülni a fogságból,

ám rájön, hogy az a fránya vas nem enged.

 

Hiába rángatja a tagjait, s hiába üvölt teljes erővel,

tombolhat, dühönghet, ordíthat eszementen,

mégsem tud szabadulni, s ez rossz előjel.

 

Fájnak a csontjai és a szőre iszamos a saját vérétől,

az ereje ugyan nagyon fogy, de sosem adja fel,

ám érzi, nem jár messze az élete végétől.

 

Csapdában vergődve az ember is hasonlóan reagál,

s tudja, ha mindent el is próbál követni a létéért,

van az a kelepce, amely mindenkit bedarál.

Izzasztó álmok

Izzasztó álmok, felkavaró gondolatok sora,

melyek nem hagyják a lelket nyugodni,

s nem engedik el rabságából soha.

 

A tehetetlen harag éjjel megmutatja magát,

és nyugtalanságot, borzalmakat vetít ki,

az agy pedig ellene ritkán nyer csatát.

 

Harc, öldöklés, pusztítás, szenvedés, halál,

ezek hatása még éjszakánként is rombol,

s csapdájából az elme kiutat nem talál.

 

Olykor bekukkant a szépség, s a nyugalom,

az érzelmes látomások, az izzó szerelem,

és nem érződik a sivárság, az unalom.

 

Izzasztó álmok, s folytonosan cipelt terhek,

a vágyak és az erős akarat segítségével,

az ember az út végén mégis nyerhet.

Már nincs a világon más

Már nincs a világon más, csak a dicső méreg,

hiszen eltűnt minden, mi valaha érték volt,

s ebbe belesápad az öreg földkéreg.

 

Kihalt az összes emberinek nevezett érzelem,

viszont virágkorát éli a gonosz aljasság,

s odújába szorult vissza az értelem.

 

Fennen ragyog a rettegés, a félelem kultusza,

az önbecsapás és a hazugságban való hit,

s az egekben a józan emberek pulzusa.

 

Immáron a régi jó betegségek kora elveszett,

a gyötrő, akut gondok, s lázas szenvedések,

egyike sem volt előre megtervezett.

 

A természetet kivetkőztették igazi mivoltából,

s el lett tüntetve mindaz, ami szép, eredeti,

a sötétség követőinek a jóvoltából.

 

Már nincs a világon más, s nem létezik egyéb,

mint csakis a méreg dicsőítése, a behódolás,

s aki nem ébred, ebbe a csapdába belép.