A lelkek háborgó tengerén

A lelkek háborgó tengerén ritkán van nyugalom,

s olyan sokszor fodrozza a hullámokat a szél,

hogy nem tud békében hajózni az unalom.

 

Gyakorta süllyednek el a praktikákkal teli hajók,

a gondokkal és bajokkal megrakott gályák,

s a szíveket kifosztó kalózok, csalók.

 

A valóságot szállító gyenge tutaj nehezen halad,

és a haragtól habzó vízen sokat hánykolódik,

nagyon sokszor a víz alatt is marad.

 

A lelkek háborgó tengerén nem egyszerű az élet,

rengeteget kell küzdeni a tajtékzó habokkal,

s közben észrevétlen múlnak el az évek.

A lélek vívódása

A lélek vívódása állandó, folyamatosan zajlik,

oly gyakori a bizonytalansága, a félelme,

s közben a tudatalatti sohasem alszik.

 

Megjegyez mindent, amit lát, hall, s tapasztal,

sokszor érzi úgy, hogy nem nyerhet soha,

ám ezt nem igen érezteti szavakkal.

 

Magát okolja amiért gyáva és nem mer lépni,

amiért érzelmei irányítják a legtöbb tettét,

s emiatt nem tud felszabadultan élni.

 

Amiért nem meri kifejezni a zavaros érzéseit,

s amiért szomorúan éli a mindennapjait,

nem megválaszolva önnön kérdéseit.

 

A lélek vívódása természetes, az életből árad,

s csakis azoknak okoz gondot, problémát,

akiknek a szívét emészti a bánat.

Titkok, vágyak, remények

Titkok, vágyak, remények és szenvedő lelkek,

óhajok, álmok, gyakori bizonytalanság,

s félelemben eltöltött percek.

 

Félelem a csalódástól, s az esetleges kudarctól,

a fájdalomtól, amely nagyon tud égetni,

s attól, ki nem okul a kudarcból.

 

Titkok, vágyak, remények, meseszerű fantázia,

dobogó szívek, önámítás és duzzogás,

az embernek van mit sajnálnia.

Mikor a Nap lepihen

Mikor a Nap lepihen, eljön a csillagok ideje,

fennen ragyognak az éjszaka sötétjében,

s nem zavarja őket a cudar tél hidege.

 

Olyanok, akár az apró gyémántok sokasága,

játékosan szórják szét ezüstös fényüket,

s nem süllyednek a feledés mocsarába.

 

Emlékük és szépségük az idők végéig kitart,

túlélik a galaxisok pusztulását az űrben,

s átvészelnek sok csillagközi vihart.

 

Mikor a Nap lepihen és a csönd is aludni tér,

a nyugalom a békességgel őrségbe indul,

s reggelig visszavonul a haragos szél.

Az élet rémálmok sora

Az élet rémálmok sora, melyek nem érnek véget,

s nem hagynak nyugodni senkit, amíg csak él,

és kitartanak, míg el nem jön a végzet.

 

Rengeteg a csalódás, mely gyötri a szívet, elmét,

és számtalan a teher, amelyet viselni muszáj,

ha az ember meg akarja valósítani a tervét.

 

A sors sokszor könyörtelen, nem igen kegyelmez,

elveheti azt a kevés jót is, ami örömöt okoz,

s eközben megkínoz és fegyelmez.

 

Az élet rémálmok sora, sokszor nyugalom nélkül,

küzdeni ez ellen kitartással, s reménnyel lehet,

a szeretet az, ami elhozza a békét végül.

Mi is az életünk értelme

Mi is az életünk értelme, a szolgaság, a rabság,

az állandó félelemben és rettegésben élés,

az elnyomókkal szembeni vakság?

 

Az engedelmesség bármikor, s bármilyen áron,

a fejet hajtás, az életünkről való lemondás,

a veszteség bármennyire is fájjon?

 

Hagyni, hogy kiirtsanak, s eltiporjanak végleg,

elvegyenek mindenünket igen könnyedén,

ez lenne mindőnk álma, de tényleg?

 

Vagy inkább az, hogy igazi szeretetben éljünk,

a boldogság hassa át a lelkünket örökre,

és soha többé senkitől se féljünk?

 

Mi is az életünk értelme, miért élünk a Földön,

nem lenne ideje véget vetni a gonosznak,

hogy végre az igazi békesség jöjjön?

A régmúlt szép idők

A régmúlt szép idők elmúltak örökre, végleg,

ma már csak az emlékekben léteznek,

s még ők adják az erejét a fénynek.

 

Manapság a sötétség köde száll alá a világra,

elpusztítja a reményt, s kiöli a lelkeket,

minden jóságot véglegesen kizárva.

 

Félelemmel és rettegéssel tartja fenn uralmát,

hazugságokkal nyomja el az igazságot,

s elveszi mindenkinek a nyugalmát.

 

A régmúlt szép idők nem térnek vissza soha,

s nem teljesítik be az egykori álmokat,

talán végleg lejárt az emberek kora.

Siratja az eső a világot

Siratja az eső a világot, mert a pusztulását látja,

szomorú könnyei áztatják a vérző Földet,

s az emberiség a megmentőjét várja.

 

Ám hiába, az nem jön el és nem is fog segíteni,

a rettegő embereknek össze kell fogniuk,

mert mindenüket el fogják veszíteni.

 

Összefogás és szeretet nélkül esélyük sem lehet,

eltiporja őket a sötétség gonosz hatalma,

amely hiszi, velük bármit megtehet.

 

Siratja az eső a világot, s felidézi a szép múltat,

mikor a békesség virágai nyíltak a mezőn,

és az éjszakák nem a félelembe nyúltak.

Érzelmek zűrzavara

Érzelmek zűrzavara kíséri az utunkat végig,

s oly sokszor szenvedünk a csalódástól,

óhajaink nem hallatszanak az égig.

 

Sőt, senki nem hallja meg, mire is vágyunk,

nem is érzi át a szívünk heves dobogását,

s nem álmodja helyettünk az álmunk.

 

Önmagunkban vívjuk a harcunkat, de hiába,

és hasztalan a reménytelen küzdelmünk,

nem sok örömöt hagyunk e világra.

 

Érzelmek zűrzavara tartja fogva a lelkünket,

s szabadulni ettől nehéz, de lehetséges,

ha végre levetjük a kínzó terhünket.

Keserű ábrándok

Keserű ábrándok, mint egy kávé cukor nélkül,

s hiába voltak az elképzelések szépek,

mind hamvába holtak lettek végül.

 

Törött szárnyú madárként zuhannak az álmok,

zuhanásukat fékezni teljesen képtelenek,

s érzik, hogy e világ milyen álnok.

 

Mint a jéghideg vízzel örökre elaltatott parázs,

olyasformán halnak el az izzó vágyak,

s velük pusztul az egykori varázs.

 

Keserű ábrándok szomorítják a szívet, a lelket,

a néhai, csodákra képes reménynek vége,

s az ember boldogságra nem lelhet.