világ Archívum - 18 / 67 oldal

Az igazság a börtönében szenved

Az igazság a börtönében szenved a kezdetek óta,

ott sínylődik, s ott is emésztődik fel teljesen,

minderről szól igen sok történet, nóta.

A rácsok mögül nézi, hogyan pusztítják el a létet,

hogyan bűvölik el az embereket hazugsággal,

és miként csapják be valamennyi népet.

Milyen módon uralkodik a gonosz a világ fölött,

s miként tudja uralni a hiszékenyek tömegét,

miközben ő áll, minden ármány mögött.

Hogyan használják fel az MI-t is önző céljaikra,

s miként fordítják majd azt az értelem ellen,

a saját szórakozásukra, gyilkos játékaikra.

Az igazság a börtönében szenved, de még remél,

még képes álmodni egy szebb, jobb világról,

de tudja, a gaz sötétség soha nem henyél.

Az élet és a sors

Az élet és a sors már a kezdetektől vetélkedik,

igyekeznek mindig felülmúlni a másikat,

és mindkettő váltakozva kevélykedik.

Küzdenek fej-fej mellett, s néha egyazon úton,

ám gyakorta szemben állnak egymással,

és össze is vesznek a közös múlton.

Az élet és a sors nem mindig állhatja egymást,

mivel mindketten a győzelemre hajtanak,

s addig bizony megtesznek egy s mást.

Hiába ébresztene a kakas

Hiába ébresztene a kakas, ha csak zavar vele,

ha az udvar népe inkább aludna tovább,

és a fejük a napi gondokkal van tele.

A tyúkok, a libák, a kacsák, a juhok, alszanak,

ahogyan a kecskék is, no meg a tehenek,

s a disznók is álomnapokat tartanak.

A galambok sem vágynak a dúcból kirepülni,

a kutyák és a macskák sem a vackaikból,

mind igyekszik az ébresztőt kikerülni.

Hiába ébresztene a kakas, s hiába kukorékol,

az ő ideje már lejárt, az élővilág nem érti,

és ezért nem lesznek ott az ébredéskor.

Mennyi öröm is adódik az életben

Mennyi öröm is adódik az életben, de mennyi,

minden perc vigasság, boldogság, mosoly,

s mindezekért nem is kell sokat tenni.

A szeretet állandó, s a barátságok igen mélyek,

a családok összetartanak, a szerelem örök,

s a lelkek a ragyogó csillagok felé néznek.

Nincs veszekedés, nincs viszály, s nincs harag,

a békesség és a nyugalom alapvető értékek,

mindezek leírására alig léteznek szavak.

Az ölelések mindennaposak, az álmok szépek,

a vágyak tiszták, önzetlenek, szívből jövők,

s esténként soha nem üldöznek a rémek.

Mennyi öröm is adódik az életben, de mennyi,

az ember fel sem fogja, milyen szerencsés,

s hogy e világon megfizethetetlen lenni.

Idő

Másodpercek, percek, órák,

mind a végtelen útját róják.

Sebesen szállnak a széllel,

küzdenek a nyárral, s téllel.

Útjukat nem állhatja semmi,

mindig előre fognak menni.

Adnak örömöt, meg bánatot,

ismerik a galaktikus járatot.

A múlt emléke fennen lebeg,

a jelen szemeink előtt pereg.

A jövő sok kérdőjel, s talány,

az ember ehhez képest parány.

Idő. Sokszor kevés jut belőle,

bárki bármit gondoljon felőle.

Drágább az aranynál, pénznél,

gyorsabb az elménél, fénynél.

Gazdálkodni igen nehéz vele,

a zseb hiába van pénzzel tele.

Mégis elvesztegetik oly sokan,

holott a pillanat nem vár, rohan.

Érzéseket repít szárnyain tova,

ha hibázol sem állhat meg soha.

Érdemtelenekre pazarolni hiba,

efelől nem lehet kétség, sem vita.

Az emberek önként adják fel

Az emberek önként adják fel az egykori énjüket,

s dalolva mondanak le mindenféle jogukról,

miközben a szemükben ott a rémület.

Annyi teher és megannyi félelem rakódik rájuk,

az eddigi álmaik útban vannak a semmibe,

s újabban csak a biztonság a vágyuk.

Az emberek önként adják fel az életük értelmét,

az önálló gondolkodásukat, szabadságukat,

és mindőjük megszokott kényelmét.

Elég nagy baj az

Elég nagy baj az, ha valaki néz, de mégsem lát,

s a szemei hiába is vannak látszólag nyitva,

ha nem ismeri fel sem a füvet, sem a fát.

Elég nagy baj az, ha valaki lekicsinyli az igazat,

mert a tudata egykori lángja csupán pislákol,

és nem fogja fel, hogy a világ egy kirakat.

Elég nagy baj az, hogy emberek idáig jutottak,

s oly mértékben eltompultak az évek során,

hogy immár csak a valótlanra nyitottak.

Miféle ember lehet az

Miféle ember lehet az, aki fogékony a rosszra,

akinek nincs lelkiismerete, sem becsülete,

s aki hitvány marad egész élethosszra?

Aki elárulja a népét, a családját és minden jót,

akinek nem számít más, csakis a haszon,

s aki becsmérli a hazáját is azonmód?

Miféle ember lehet az, aki öntelt és beképzelt,

ki túl sokat hisz magáról, pedig egy senki,

s aki a népe ellensége előtt letérdelt?

Az állatok igyekeznek megvédeni

Az állatok igyekeznek megvédeni a kis vackukat,

a fészküket, a kotorékukat és a területüket,

emiatt harcolnak, hallatva a hangjukat.

Óvják a kicsinyeiket, ápolják és gondozzák őket,

etetik, még ha önmaguknak nem is jut elég,

kiteszik a szívük, de nem mindig győznek.

Az állatok igyekeznek megvédeni önmaguk létét,

küzdenek kitartóan, nem úgy az emberek,

akik gyáván várják a létezésük végét.

Mi marad meg majd rólunk

Mi marad meg majd rólunk, miután távozunk,

jóként, vagy rosszként emlékeznek-e reánk,

s addig még mi mindenről álmodunk?

Mi marad meg majd rólunk a végtelen időben,

a szavaink, a tetteink, hogy kik is voltunk,

s lesz-e nyomunk, a csillagos jövőben?

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30