világ Archívum - 67 / 71 oldal

Ha szárnyaink lennének

Ha szárnyaink lennének, felhőkkel szállnánk,

s a világ legszebb pontjáig meg sem állnánk.

Sasként repülnénk a nyugalom szigete fölött,

s rátalálnánk a békére sok más élőlény között.

Azon a helyen nincs rettegés és nincs félelem,

kacagás hallik, boldogság éltet, s van élelem.

Szeretet melege árad minden percben felénk,

s egy új, őszinte, tiszta világ képe tárul elénk.

Szeretetteljes ölelések vesznek minket körül,

s a tiszta szándéknak, a legparányibb is örül.

Ott nincs fájdalom, nincs betegség, s járvány,

nem lehet úr a sötétség ereje, nincsen ármány.

Ha szárnyaink lennének, utunk oda vezetne,

s bár az egész világunk ilyen csodás lehetne.

Amíg azonban erős láncainkat le nem verjük,

az igazi szabadságunkat soha el nem nyerjük.

Összefogás nélkül

Összefogás nélkül nehéz lesz győzni,

s a gonosz ellenséget ilyetén lefőzni.

A széthúzás kizárólag nekik kedvez,

s ármányuk jó kis halotti tort rendez.

A széthúzás megkönnyíti a dolgukat,

erővel befolyásolnak emberi sorsokat.

Hazugság árad a nap minden percében,

s élő nem szerepel a sötétség tervében.

Vagyis szerepel, de azok ők maguk,

hisz a háttérből irányít hamis szavuk.

Bábjaik hűen teljesítik a parancsot,

állandóan kongatják a hamis harangot.

Hipnotizálják a gyenge emberi agyat,

s ki magánál van arra dobálják a sarat.

A folytonos félelem, s a rettegés a cél,

különben a hitvány pénzéhez nem fér.

Összefogás nélkül lesújthat a végzet,

s megszűnik e Földön a legtöbb élet.

Örök sötétségbe borulhat az eddigi lét,

most az egész világ sorsa maga a tét.

Tönkretett életek

Tönkretett életek, széthullott családok,

s egymásra uszított emberek garmada,

értelem ellen való, elnyomó szabályok,

s mételyező mérget szétszóró armada.

Hamis illúziót tápláló, hazug emberek,

megvásárolt, s népeket irányító körök,

nem is kellenek ide immáron heckerek,

az emberi kapzsiság, s gonoszság örök.

Megtévesztés, szemfényvesztés, halál,

mindezek sajna mindennaposak lettek,

s az értelmes réteg kiutat nehezen talál

és hiábavalónak tűnnek az igazi tettek.

Az agymosás szennyes árja nem kímél,

bepiszkítja a legtisztább és legjobb utat,

megtéveszt, megmérgez, s ha kell elítél,

folytonosan egy valótlan világot mutat.

Tönkretett életek, megnyomorított idő

és lelketlen zsarnokok gyilkos uralma,

ha a gonosz győz, nem marad hírvivő,

s a gyávaságnak a pusztulás a jutalma.

Szemfényvesztés

Szemfényvesztés, terjedő homály, varázs,

kábító szavak, csalárd tettek, izzó parázs.

Semmibe vett lények, s felforgatott világ,

hipnózis által kábulatban megtartott viták.

Az értelem leépítése szakadatlanul folyik,

amíg minden szemben álló el nem fogyik.

Megosztottság, becsapottság, s hazugság,

vajon ebből mikor ér felszínre a tanulság?

Hol marad a szeretet, az ölelés, s a tudás,

az ármánykodásért a jutalom igen busás.

Hová tűnt a kedvesség, a segítő szándék,

mely nélkül mindent lefedhet az árnyék?

Mi történt a családokkal, s a baráti körrel,

nem lehet bármit feloldani csupán sörrel.

Az ellentéteket le kellene győzni mielőbb,

amit a tiszta szív sugall, sokkal hihetőbb.

A szemfényvesztés megtéveszt, s becsap,

miközben mérgezés által a föld alá berak.

Összetartás nélkül túlélni biza lehetetlen,

az emberiség a vég előtt miért tehetetlen?

Beborult az ég

Beborult az ég és vihar készül,

a vihartól mindenki megrémül.

Ömleni kezd a szennynek árja,

mely az embert a lakásba zárja.

Bezárja és onnan kijönni nehéz,

s bizony félelmetes ez az egész.

Eldugulnak a legjobb csatornák,

melyek eme áradatot lehordnák.

A sötét folyam elzárja a világot

és elmossa valamennyi virágot.

Mocskot, s piszkot hagy hátra,

megváltozik a környék már ma.

Beborult az ég, s még villámlik,

a pocsolyák tükrében csillámlik.

Mire a Nap újra kisüt már késő,

a pusztítás miatt alig marad élő.

A Rossz és a Jó harca

A Rossz és a Jó harca szakadatlanul folyik,

küzdelmük örök, az idők végéig tart,

erejük azonban lassan fogyik.

Változó sikerrel vívják a csatáikat naponta,

néha görcsösen egymásba fogódzva,

s olykor-olykor csak nyafogva.

Mindkettőnek megvan a maga háttér serege,

mely őket szolgálva, értük esküt téve,

megteszi azt, ami saját szerepe.

Mikor összecsapnak, kardjuk pengéje villan,

s a páncéljukon ragyogó Nap fénye,

minden mozdulatuknál csillan.

A Rosszat a sötétség növekvő ereje táplálja,

s amíg a Jó lassan elfeledetté válik,

a gonosz a lapjait számlálja.

A Rossz és a Jó harca a vége felé közeledik,

mindkettő a döntő ütközetre készül,

pajzsuk, páncéljuk töredezik.

Érzik, s tudják, hogy már nincs kiút innen,

végleg el kell dönteni, hogy ki győz,

más lehetőség nincsen.

A sötétség szörnyei

A sötétség szörnyei biza régóta várnak,

s barlangjuk mélyén kitörésre vágynak.

Barlangjuk nem látható világi szemnek,

s magukat vélik istenek fölötti szentnek.

Kezdetektől fogva átjárja őket a gonosz,

utánuk semmilyen erő sohasem nyomoz.

Hiszik, nekik bármit és mindent szabad,

bár a kezükhöz oly sok hitványság tapad.

Uralni szeretnék a bolygó minden lényét,

félretéve a galaktikus törvényeknek létét.

Természetesnek gondolják az uralmukat,

remélve, ezért is megkapják a jutalmukat.

A jutalmukat, amely kizárólag nekik jár,

lényegtelen, hogy másoknak nagyon fáj.

Hitük megerősíti önnön borzalmas létét,

maguk alá gyűrnék a világ összes népét.

A sötétség szörnyei reánk halált hoznak,

kegyetlenségük okán nem visszakoznak.

Legyőzni őket nehéz, s szinte lehetetlen,

ám azért a remény talán nem tehetetlen.

Ébredj világ!

Ébredj világ, mert nem sokáig teheted,

a sötét erők leszámolnak majd teveled!

Álmaidat félelem, s rettegés lengi körül,

hiszékenységednek a gonosz háttér örül.

Elpusztítják eddigi valód, békés életed,

a zsarnoki uralmat hamarosan félheted.

Szabadságod eltiporják az idők végéig,

s a híred soha nem jut el a világ széléig.

Nem fogsz emlékezni ki voltál egykor,

minden gondolatra jut majd egy cenzor.

Megtagadod az egykori tetteid, s léted,

minden pillanatban a végtől kell félned.

Félhetsz is joggal, mert be leszel oltva,

csontvázadat bizony berakják a polcra.

Írmagod sem marad eme galaxis szélén,

kik mindezt kitalálták röhögnek a végén.

Ébredj világ! Ébredj, de nagyon gyorsan,

különben ott találod magad a porban!

S onnan szinte lehetetlen lesz felállni,

mivel a végzetedet nem tudod lerázni.

Ébresztő Remény!

Ébresztő Remény! Eleget aludtál!

Sajnos nekünk túl sokat hazudtál.

A sötét erők jócskán megvezettek,

tudván, veled bármit megtehetnek.

Szertefoszlattak az ármányaik által,

elaltattak pénzzel, ékszerrel, bájjal.

Eladtad a lelkedet, s eladtad magad,

miközben arannyal tömted a hasad.

Persze a dőzsöléstől álmatag lettél,

s az emberekért semmit sem tettél.

Nem érdekeltek, hisz ők szegények,

uraltak a negatív tettek, szeszélyek.

Holott arra születtél, hogy jót tegyél,

ne ellenség, hanem támasz, jó legyél.

Mióta szemet hunyva őket elhagytad,

a hazug és áruló jelzőket megkaptad.

Ébresztő Remény! Térj észre végre!

A világot hozd ki a sötétből a fényre!

Légy a lelkek támasza újfent, ismét,

többen várnak reád, mint azt hinnéd!

Hajdanán a tarka réten

Hajdanán a tarka réten,

a ragyogó napsütésben,

fejlődött a csodás virág,

bámulatára járt a világ.

Erőteljesen növekedett,

s a fény felé törekedett.

Hamar szirmot bontott,

sok-sok méhet vonzott.

Irigyei akadtak szépen,

biz erős volt ő a térben.

Végezniük kellett vele,

s gyűlölettel voltak tele.

A leveleit felosztották,

erejétől megfosztották.

Férgek, hangyák, tetvek,

mind a gyilkosai lettek.

Miután elszáradt a szára,

környékét belepte a pára.

Kínzói örömtáncot jártak,

hisz mindig erre vágytak.

Azonban a gyökerei éltek

és táplálni soha nem féltek.

A virág felszínre tört ismét,

őt semmi nem viheti innét.

Hajdanán a tarka réten,

szélben, s a hideg télben,

az életéért küzdött a virág,

nem győzheti le őt a világ.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31