Saját alkotásaim
A lelkünk mélyén rejtőznek a legszebb álmok,
a legcsodásabb remények, az izzó vágyak,
és ott tiszta minden, nem pedig álnok.
A lelkünk mélyén rejtőznek a szép pillanatok,
ama feledhetetlen percek, s az igazi énünk,
ahol felidézhetjük a ragyogó virradatot.
Másodpercek, percek, órák,
mind a végtelen útját róják.
Sebesen szállnak a széllel,
küzdenek a nyárral, s téllel.
Útjukat nem állhatja semmi,
mindig előre fognak menni.
Adnak örömöt, meg bánatot,
ismerik a galaktikus járatot.
A múlt emléke fennen lebeg,
a jelen szemeink előtt pereg.
A jövő sok kérdőjel, s talány,
az ember ehhez képest parány.
Idő. Sokszor kevés jut belőle,
bárki bármit gondoljon felőle.
Drágább az aranynál, pénznél,
gyorsabb az elménél, fénynél.
Gazdálkodni igen nehéz vele,
a zseb hiába van pénzzel tele.
Mégis elvesztegetik oly sokan,
holott a pillanat nem vár, rohan.
Érzéseket repít szárnyain tova,
ha hibázol sem állhat meg soha.
Érdemtelenekre pazarolni hiba,
efelől nem lehet kétség, sem vita.
Elismerés és tisztelet
kéz a kézben járnak,
megbecsülés, igazság,
sokan erre vágynak.
Az érdemtelen érdem,
nem igen való semmire,
a valódi tettek, szavak,
elrepíthetnek messzire.
Messze a mesevilágtól,
távolra a hamis léttől,
elrugaszkodva a naptól,
óráktól, percektől, évtől.
Elismerés és tisztelet,
ki megérdemli, kapja,
megbecsülés, igazság,
eljön annak is a napja.
Keserű percek könnyei csordogálnak az arcokon,
a csalódottság tüze ég az emberek szemében,
s muszáj túllépni a mindennapi harcokon.
A hitvány eltiporhatja a jót, ám uralni nem fogja,
elzárhatja az igazságtól és a tisztánlátástól,
de végezetül a gonosz önmagát megfojtja.
Elveheti látszólag a reményt valamennyi lélektől,
megalázhat bárkit és kiforgathat a pénzéből,
ám nem szabadulhat meg a tényektől.
Keserű percek könnyei dagadnak folyóvá hamar,
s amikor kevés lesz a temetőkben a kiadó hely,
az értelem rájön, a sötétségben nyaral.
Mindenki küzd a saját életével, a saját sorsával,
a mindennapi terhekkel, a nehézségekkel,
és sokszor nem bír önnön gondjával.
Folyamatos a harc az idővel, a nehéz percekkel,
az elvárásokkal, a túlzott követelményekkel,
és a szinte megvalósíthatatlan tervekkel.
Mindenki küzd a munkahelyén és az iskolában,
betegként a kórházban, küzd a lelki sebeivel,
s többet van másutt, mint az otthonában.
A létezés nélküli lét egy elképzelhetetlen dolog,
s miközben az értelem igyekszik megérteni,
addig a Föld ugyanúgy csak körbe forog.
Az elme, amely gondolkozik, de nem is látszik,
agyafúrtan és igen rafináltan teszi amit kell,
s mindennap biza mások életével játszik.
A vágyak áthatják az időt, a perceket, az órákat,
s izzó parázsként tudatják a belső énünkkel,
bármikor elhúzhatják a saját nótánkat.
A létezés nélküli lét egy magas szellemi állapot,
amelyben senki nem mehet biztosra soha,
s nem kímél sem embert, sem állatot.
Hétfőn reggel, mikor ébreszt az átkozott óra,
már tudjuk jól, ez sem lesz egy csodás hét,
s nem igen számíthatunk semmi jóra.
Kedden reméljük, túl fogjuk élni ezt a napot,
s bár még elég nehezen vesszük a levegőt,
talán mégsem hívnak hozzánk papot.
Szerdán valahogy elvagyunk a terhek között,
s reméljük, hogy egyszer vége lesz a hétnek,
és nem csap össze a végzet a fejünk fölött.
Csütörtökön derengeni kezd a fényes hajnal,
az erőnk lassan visszatér régi önmagához,
és hisszük, leszámolunk minden bajjal.
Pénteken vidámabban kelünk fel óra nélkül,
hiába esik az eső, s hiába tombol a szél,
mindezeket le fogjuk győzni végül.
Szombat a megnyugvás, a pihenés időszaka,
alhatunk végre, mint malacok a szalmában,
amíg fel nem ver minket az utca zaja.
Vasárnap alapos gyanúnk támad, gond lehet,
valahogy túl gyorsan illannak el a percek,
s ez ellen a szegény fejünk mit tehet?
Hétfőn reggel újfent igen morcan ébredünk,
és érezzük, ez is rettenetes nap lesz ismét,
létezhet, hogy ez volna a végzetünk?
Sebesen peregnek a percek, lassan üt az óra,
s elmúlik mindaz, ami jó és szép volt,
senki ne számítson semmi jóra.
Homályba vész az emlékezet, elszáll a múlt,
elvesznek az egykori csodás emlékek,
melyek sora néha hosszúra nyúlt.
Sebesen peregnek a percek, s a szív dobban,
megelevenednek az egykori történések,
és végül minden örökre elillan.
Barátok között az ember jobban érzi magát,
úgy kellemesebb a társalgás, a hangulat,
és egy kicsit mindenki feledi a baját.
Megelevenednek az emlékek és a régi idők,
a történések, a feledhetetlen pillanatok,
mind egy jobb, s szebb világba vivők.
Barátok között a percek másképpen telnek,
őszintébb a légkör, egyenesebb a beszéd,
és a lelkek igazi nyugalomra lelnek.
A csillagok tengerén halad a lelkek hajója,
a fedélzetén minden ragyog és csillog,
s mindig boldog az összes lakója.
Az időtlen-idők kezdete óta úszik az égen,
nappal emberi szem soha nem láthatja,
naplemente után tündöklik az éjben.
A lakói mind békések és olyan nyugodtak,
bármilyen is volt az életük és a sorsuk,
végezetül mégis eme hajóra jutottak.
Itt nincs harag, gyűlölet, értelmetlen viták,
igazi szeretet uralja a végtelen perceit,
s mindörökre eltűntek a földi hibák.
A csillagok tengerén a Hold is rájuk nevet,
a hajó lágyan imbolyog a felhőkön át,
s az útja a halhatatlanság felé vezet.
