világ Archívum - Kiss Gyula versei

Ha a sötétség győz

Ha a sötétség győz, a fény örök rabságba kerül,

és láncon fog tengődni az idők végezetéig,

minden, ami jó volt, a mocsárba merül.

Ott leli végzetét a valóság, a szeretet, a remény,

az emberség, a becsület, a tisztelet, a lélek,

és a szerelem is ott végzi majd szegény.

Oda süllyed az értelem, a jóság, meg a szépség,

és velük az összetartás, a segítőszándék is,

mindent elnyelhet a feneketlen mélység.

Ha a sötétség győz, távozik a megszokott világ,

örömében nevetgél és tivornyázik a gonosz,

a butaság földjén pedig nem nyílik virág.

A szeretet napjai ezek

A szeretet napjai ezek, a húsvétnak ünnepe,

e néhány napra a békességé a főszerep,

és szebbnek tűnik a világ külleme.

A szeretet napjai ezek, a szívé és a reményé,

a megértésé, a várakozásé, az elfogadásé,

ilyenkor áll össze a mozaik egésszé.

Az egykor tiszta vizű folyót

Az egykor tiszta vizű folyót szenny árassza el,

mindennap folyik bele a szutyok, a méreg,

és így az életközössége pusztulásra lel.

Egykor ez a folyó a reményt, a békét táplálta,

a termőföldeket éltette, a tájat szépítette,

és mégis ez a sötét sors jutott a számára.

Az egykor tiszta vizű folyót őrzi az emlékezet,

nyugodt hullámzása biztonságot sugárzott,

és megihletett verseket, festményeket.

Mindig van választásunk

Mindig van választásunk, de sosem könnyű,

igaz, néha úgy érezhetjük, hogy nincs is,

és ha hibázunk, az valami szörnyű.

Nincs olyan, ki ne cipelné a lelkének terheit,

akit ne gyötörne kétely, s bizonytalanság,

és aki nem kérdőjelezné meg a tetteit.

Mindig van választásunk, ám mindig nehéz,

az élet nem egyszerű, s nem tündérmese,

sokszor annyira fárasztó már az egész.

A szeretet és a gyűlölet harca

A szeretet és a gyűlölet harca régóta folyik,

az idők kezdete óta zajlik ez a küzdelem,

amíg az erejük végleg el nem fogyik.

Keményen csapnak össze minden percben,

a napfény megcsillan a kardjuk pengéjén,

ám mégsem állhatnak a sorsnak ellen.

A sors pedig kiszámíthatatlan, bizonytalan,

homály, s remény irányítja a csapásaikat,

aztán ugyanoda jutnak el minduntalan.

Ugyanoda, ahonnan valaha elindultak rég,

abba az időbe, amikor még béke honolt,

s mikor távolabbinak tűnhetett a vég.

A szeretet és a gyűlölet harca egyre mélyül,

kár mellébeszélni, itt az élet fog eldőlni,

s a győztes mindent el fog vinni végül.

Aki szemétből építi

Aki szemétből építi fel önmaga várát,

és az a vár hamar maga alá temeti,

sírva, keserűen húzza el a száját.

Aki szemétből építi másoknak a jövőt,

a sajátját viszont pénzből, s aranyból,

tömegével lesznek a miatta nyögők.

Aki szemétből építi a követői táborát,

és azok hőbörögnek, törnek, zúznak,

hátra is hagyja a véres lábnyomát.

Aki szemétből építi a vágyait, s terveit,

a reménytől is megfoszt mindenkit,

az másokra hárítja a világ terheit.

Aki szemétből építi a mindennapokat,

és eközben dicsőítteti már a létét is,

pusztulásra ítél kicsiket, nagyokat.

Saját maga sírját ássa

Saját maga sírját ássa az, aki csak vár,

aki tétlenül néz, nem gondolkozik,

és elhiszi, nem lesz többé nyár.

Aki felül minden hazugságnak mindig,

s még akkor is tagadja a valóságot,

amikor a talaj a talpa alatt izzik.

Aki azt sem fogadja el, amit maga átél,

akit csupán az indulat, a harag fűt,

s aki nem érti, mi is az a háttér.

Aki önként feladja az elveit és a jogait,

másokért lemond a szabadságáról,

s így növeli a hiszékenyek sorait.

Aki gazul elárulja a hazáját és a népét,

véres pénzért bármikor megvehető,

s letagadja a létezésének a tényét.

Saját maga sírját ássa az, aki túl buta,

aki nem lát tisztán, csupán őrjöng,

és akinek az élete szörnyű kusza.

Az üres fejekbe

Az üres fejekbe kedves lakók költöztek,

mind helyezkedtek és versenyeztek,

tolakodtak, furakodtak, lökdöstek.

Ezek a lakók a gőg, a harag, s az uszítás,

a gyűlölet, a dühöngés, a hiszékenység,

a butaság, az ordítás és a pusztítás.

Mindőjük a legjobb akart lenni, az első,

látszott, a küzdelem igen nehéz lesz,

hisz a tudat ehhez nem volt kellő.

A tudat amúgy is akadály, szükségtelen,

egyszerű befolyásolni, meg elaltatni,

a vele való összhang reménytelen.

Így álltak rajthoz, lelkesülten, dühösen,

fej-fej mellett haladtak a legtöbbször,

és sokszor erőlködtek görcsösen.

Végül nem jutottak el a célba, elbuktak,

a lelkesedésük elszállt, s megrogytak,

az erejük és a tehetségük elfogytak.

Az üres fejekbe már nem fért be a jóság,

a szeretet, az értelem, meg a becsület,

az igazság nem megvehető jószág.

A szenny lapátolása

A szenny lapátolása igen erőteljesen folyik,

éjjel és nappal is dolgoznak a munkások,

ám valahogy a szenny mégsem fogyik.

Az emberek mocsokban állnak undorodva,

és a bepiszkított ruháik erősen bűzlenek,

miközben levegőre vágynak fuldokolva.

Unják nagyon és szenvednek tőle rendesen,

rá kellene jönniük, önmagukért tenni kell,

nem pedig csak várni, s tűrni csendesen.

A szenny lapátolása és a sár dobálása megy,

alaposan megkeserítve a mindennapokat,

az élettől néhány nyugodt perc már kegy.

Az ember sose legyen kishitű

Az ember sose legyen kishitű, vállalja magát,

küzdjön a szép álmaiért, önnön vágyaiért,

ám soha ne hárítsa másra a saját baját!

Ne adjon fel semmit, semmit, amiért harcolt,

ami jó neki, a családjának és a hazájának,

legyen bármilyen fáradt, vagy lesarcolt!

Ne tágítson az igazság mellől, bárhogy fájjon,

és ne mondjon le a valódi értékeiről sem,

óvja önmagát, ne maradjon rabláncon!

Az ember sose legyen kishitű, éljen, ne féljen,

és ne rettentse meg a hazugságok áradata,

hagyja, hogy a lelke ragyogjon a fényben!

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30