végzet Archívum - 26 / 26 oldal

A sors végzete

Mindent és mindenkit ural a sors,

elkábít, elámít, s igencsak gyors.

Elbutít ha kell, s nyomorba dönt,

bármikor szennyel jól nyakon önt.

Önhitt vigyorral arcán tapos beléd,

mindenféle hazugságot hajít feléd.

Birkaként a végzeted felé terelget,

ha kell ellened fordítja a szerelmed.

Megkeseríti majd minden napodat,

a füledbe dúdolja kedvenc dalodat.

Elhiszed, hogy reád talált a remény,

pedig mi rád vár, az aztán kemény.

Gúnyos kacajjal az arcodba vihog,

tőle a dicséret nem más, csak szitok.

Kéjes gyönyörrel tipor bele a sárba,

hiába sóhajtozol megmentőre várva.

Magadnak kell szembeszállni vele,

a szíved bátor kitartással legyen tele.

Ha jól küzdesz, legyőzheted végleg,

akkor nem másé, övé lesz a végzet.

A dögkeselyű

Az állatvilágban zajlik az élet,

területért és élelemért vívnak,

a küzdelem soha nem ér véget,

fajuk megmaradásában bíznak.

Egyre keményebb köztük a harc,

a betolakodó élősködőktől félnek,

minden percük egy valóságos sarc,

folyamatosan rettegésben élnek.

Sötét dögkeselyű kering fölöttük,

árnyékot vet akármerre is repül,

jelenléte széthúzást okoz közöttük,

más fajokkal ő biz soha nem vegyül.

Egész életében tetemeken gázolt,

fajtársaival folyton vérben fürdött,

a hiénákkal igen jó kapcsolatot ápolt,

állandóan uralmi pozícióért küzdött.

Még repül, de az idő eljárt felette,

lassan utoléri őt a végzete, a halál,

az elkobzott dögöket már megette,

a reggel egy döglött keselyűt talál.

A birodalom bukása

Volt egykor egy óriási birodalom,

gazdag és fényűző napokat látott,

naponta állt a bál és a vigadalom,

szinte már a világ tetejére hágott.

Az uralmát nagy jólét jellemezte,

nemesei biz dúskáltak a javakban,

gyarapodását senki nem ellenezte,

bővelkedett erdőkben, s tavakban.

Erős hadseregétől rettegett az ellen,

befolyást gyakorolt az egész világra,

odahaza dívott az öltözködés, kellem,

nem bocsátkoztak felesleges vitákba.

Uralkodója megvénült, ereje fogyott,

a trón átadásának ideje ím elérkezett,

arcát ránc borította, az elméje kopott,

így a sorsával nem lehetett elégedett.

Hívatta is legkedvesebb fiát azonnal,

s a vérvonal továbbviteléről beszélt,

elmondta, hogy bánjon a vagyonnal,

a fiától megértést és csodálatot remélt.

Végül eljött a perc, csillogott a palota,

az egykori úr mélán hűbéreseire nézett,

királyi fejéről végleg lekerült a korona,

bosszantotta, hogy utódja bizony késett.

Kiderült az oka a szégyenletes tettnek,

az ifjú igen megrémült a korona szótól,

nem hitte magukat sérthetetlen szentnek,

eldöntötte, hogy inkább nem kér a jóból.

Leáldozott a birodalom csillaga végleg,

a trónért a nagyurak gyilkoltak, dúltak,

a széthúzás, az irigység segített a végnek,

végül a koronával együtt mind kimúltak.

Kábulatban

A világ népei kábulatban élnek,

elbódulva a részegítő szavaktól,

újabban szinte mindentől félnek,

elzárva széptől, jótól, s javaktól.

A lelkükben szétárad a rettegés,

s álmaikban görcsösen ránganak,

szétzúzza őket a dráma, tettetés,

akkor is, ha senkit nem bántanak.

Lassan megszólalni sem mernek,

a legkisebb szellőtől is remegnek,

elvesznek a szép álmok, s tervek,

szemük előtt végnapjaik peregnek.

Már nem tudnak bíznak senkiben,

szeretteiktől is jól el vannak zárva,

nem hihetnek soha tán semmiben,

agyuk kiürült, a vég szavára várva.

Kemény megszorításért esedeznek,

s karámba zárt juhokként bégetnek,

közben régi életük után epedeznek,

elejébe mennének ím a végzetnek.

A háttér titkolt urai örülnek ennek,

hisz ez a régóta dédelgetett álmuk,

urai ők a pokolnak és a mennynek,

kincstáruk tele, elérhetik a vágyuk.

Gonosz tervük gyilkos, fájóan éget,

remélik útjukat nem állhatja semmi,

míg orruknál fogva vezetik a népet,

ellenük biz nem tehet a Földön senki.

Minden más lesz

Jöttek-mentek a történelmi korok,

háborúk, csaták, kudarcok, bukás,

az emberi faj sokszor igen konok,

mindig azt hitte, hogy övé a tudás.

Kegyetlen kapzsiság jellemzi őket,

bárkit elárulnak, megölnek, ha kell,

máglyára küldtek férfiakat, s nőket,

lelkük háborog, békét sohasem lel.

A politikát érdekük szerint alakítják,

s a hatalomért megtennének bármit,

állandóan a vagyonukat gyarapítják,

gyakran céljaikért feláldoznak bárkit.

Túlszaporodták a bolygót, az életteret,

s kiirtották az élővilág számtalan faját,

az ember azt hiszi, hogy bármit tehet,

mindennek mindig elveheti a legjavát.

Fogyóban az ásványi kincsek, az olaj,

bepiszkítottak az egykor tiszta vizek,

sokfelé hallatszik ágyúdörgés és robaj,

folyamatosan harcban állnak a hitek.

Ostoba eszmékért küzdenek oly sokan,

azt sem értve, hogy miről is papolnak,

még maguk sem tudják miként, hogyan,

de addig is tovább gyilkolnak, rabolnak.

Nem látják be, hogy vannak határaik,

miket túllépve a vesztükbe rohannak,

elfordulhatnak tőlük a legjobb barátaik,

terveikből jók már nem igen fogannak.

Lassan eluralkodik a féktelen gyűlölet,

a pánik, a rettegés, a félelem, a harag,

nem hat többé sem bűbáj, sem bűvölet,

csendben örülni fog az, aki megmarad.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30