Saját alkotásaim
Szellő cirógatja a leveleket, mosolyog a Nap,
az élővilág sürög-forog, s teszi a dolgát,
a természet ismét és újra erőre kap.
Szellő cirógatja a leveleket, közeledik az est,
pihenőre készülnek a nappali állatok,
és éjjel bizony a Hold sem lesz rest.
Ahogyan a Nap mosolyog a csodás, kék égen,
s ahogyan szórja aranyát a felhők fölött,
úgy ragyog a Hold is, az ezüstös éjben.
Ahogyan a Nap mosolyog, s vidáman kacsint,
megcirógatva a hóvirágok fehér szirmait,
jelzi, hogy közeleg a tavasz, megint.
Az élet nem sűrűn cirógatja meg az emberek lelkét,
és nem mosolyog kedvesen reájuk gyakorta,
viszont sokaknak megnehezíti a tervét.
A tervét, mely a szép álmokról, a vágyakról szólnak,
egy csodásabb, élhetőbb világról, a szeretetről,
és sajna nem ad sok teret, semmiféle jónak.
Az élet nem sűrűn cirógatja az elesettet, a gyengét,
nem segíti a beteget, a szegényt, a kisembert,
és bizony sokszor beléjük mártja a pengét.
Mikor megcirógat valakit a pokol angyala, annak vége,
amint megérinti bárki lelkét az ujjainak hegyével,
a lélek már érzi a tüzet, s nem nézhet félre.
Immár tudja, hogy a számára kiút, soha többé nincsen,
s bizonyára sok rosszat tehetett az élete folyamán,
amit nem tud megváltani, semmiféle kincsen.
Mikor megcirógat valakit a pokol angyala, lángol az ég,
izzik a levegő, parázslanak az álmok és a vágyak,
s mindezen nem segíthet, egy raklapnyi jég.
Hatalmas erő a szeretet, csak sajnos sokszor alszik,
és szinte bármire képes, ha előtör a mélyből,
s érzékeli, hogy a lelkekben mi zajlik.
Sokféleképpen megmutathatja önmagát a világnak,
egyszerű cirógatástól, érintéstől, az ölelésig,
ezzel segítve szomorúnak, s vidámnak.
Hatalmas erő a szeretet és főképp Karácsony táján,
mikor jobban látszik, kinek hiányzik nagyon,
s ki látná nagy örömmel, a saját fáján.
