Saját alkotásaim
A virágok hálája a szépségükben láttatik,
a zöldjükben és az egészségükben,
a lélek látja mindőjük álmait.
Látja, ha szeretetteli gondozásra várnak,
ha kedves szavakra és elismerésre,
s azt is, ha a fényre vágynak.
A virágok hálája csendes, ám csodálatos,
az ő világuk békés, utánozhatatlan,
és a látványuk oly káprázatos.
Minden nő megérdemli a figyelmet, az elismerést,
a kedvességet, a bókokat, a szívből jövő tiszteletet,
a megbecsülést és sok-sok szeretetteli, szép napot,
s mindezek mellé hadd kívánjak boldog Nőnapot!
Amíg le tudják kötni a nép figyelmét, addig arat a sötét,
van ideje megtervezni és kivitelezni az ármányait,
miközben az ember pihen, iszogatva a sörét.
Ihatja a borát is, vagy a pálinkáját, az sem számít sokat,
mivel nem tudja befolyásolni a kegyetlen terveket,
pláne úgy, hogy csakis önmaga ellen fogad.
Annak idején a gladiátorviadalok is eme célt szolgálták,
meg a kenyér dobálása a közönség, a tömeg közzé,
s e cirkusszal, a hatalmat tovább formázták.
Formázták, de nem a jóra és nem a szépre, ezekre soha,
mindig is az uralmon lévőknek kedvezett mindez,
s még sajnos nem áldozott le az elnyomás kora.
Amíg le tudják kötni a nép figyelmét, addig ők nyernek,
és ők irányítanak, ők döntik el, hogy kik élhetnek,
s örömöt, csakis a totális hatalomban lelnek.
A híradókban nem lehet csalódni, semmikor és soha,
csupa baleset, vízkár, tűzkár vidítja fel a nézőt,
s ha egy nap nem hal meg senki, az csoda.
Gyilkosságok, s erőszak szórakoztatják a tömegeket,
tervezett háborúk és a népek nyomorba döntése,
azok töltik fel a lelkeket, fiatalokat, öregeket.
Csinált járványok, az élelem szándékos elpusztítása,
korlátozások és az állatok leöletése eladás előtt,
na ez döfi, hisz a cél az emberek megpuhítása.
A híradókban nem lehet csalódni, jól lekötik a nézőt,
elvonják a figyelmet a valóságról, az igazságról,
és a haláluk percéig mulattatnak minden élőt.
Az elaltatott figyelem nem reagál idejében semmire,
hiszen félálomban elfogad bármit, amit hall,
s nem hiszi, hogy elkábítható ennyire.
Legtöbbször szépnek látja mindazt, ami csak illúzió,
és szereti hallani a mesék áradatát mindennap,
számára ez a gyógyszer, s az infúzió.
Az elaltatott figyelem soha nem érzi meg a veszélyt,
és mire borzongva elkezdene magához térni,
rájön, már nem kap semmiféle esélyt.
Megzavart időjárás és jól összezavart elmék sora,
ami zajlik eme világban, szemfényvesztés,
s nagy eséllyel nem ér véget soha.
A viharfelhők oly régóta gyülekeznek a kék égen,
a Nap azonban nem vette komolyan őket,
s a Hold sem tette ezt, a sötét éjben.
Megzavart időjárás, nyár ősszel, tavasz idején tél,
mindezek lekötik a figyelmet hosszú időre,
és eközben a gonosz, új életre kél.
Véget nem érő mese megy a tévék műsorán,
a tömegek szájtátva nézik, s csodálják,
bár akad, aki gondolkozik tétován.
A látottakat újra és újra vetítik, hogy hasson,
ne legyen olyan, aki ezen gondolkodna,
s ihletet másra soha ne is kapjon.
Ezen mesék elvonják az igazról a figyelmet,
s miközben az emberek álmatagon ülnek,
ők a háttérből erősen figyelnek.
Véget nem érő mese zajlik az egész világon,
s amíg a kitalált történetek elkábítanak,
nem lesz senki, ki valamit csináljon.
A megtervezett színdarab zajlik a nézők szeme előtt,
rettegéssel töltve el a lelkek sokaságát egész nap,
s végül mellékes lesz, hogy ki lépett fel előbb.
A darab sikeréhez nélkülözhetetlen a rajongók hada,
kikben a látvány elültetheti az iszonyatos félelmet,
és akiknek a csodálattól elakad majd a szava.
Kik átélhetik a valóságban az előadás minden percét,
s mindeközben megfeledkeznek önnön magukról,
áhítattal hallgatva az előadók összes versét.
Arról azonban fogalmuk sincs, hány évesek e versek,
mikor is íródhattak és milyen ötlettől vezérelve,
s velük az alkotói pontosan mit is nyernek.
A megtervezett színdarab a világ csodálatára vágyik,
s uralni szeretné a közönség gondolatait, érzéseit,
míg el nem lesznek bájolva az utolsó szálig.
Nagy szükség volna megértésre, belátásra,
minden rossz kerüljön örökletes bezárásra!
Igazán nagy hiánycikk manapság a szeretet,
mely igaz szívvel átölel nőt, férfit, gyereket.
Nem lenne káros a figyelem, s az odaadás,
azután jöhetne a nyugalom és a poharazás.
Szintén eltűnőben van a régi szép tisztelet,
olykor feltűnik még, mint egy szösszenet.
A segítőszándék sem lenne oly hátrányos,
főképp, hogy ez a világ sötét és ármányos.
A tudás gyarapítása a hamisat elpusztítaná,
s mindamellett a gyűlöletet is csillapítaná.
A becsület, s a tisztesség is a kihalás szélén,
holott ők jártak egykor a csatáknak az élén.
A hűség, mely valaha természetesnek tűnt,
a sok mocsok közepette szinte meg is szűnt.
Nagy szükség volna összefogni biz végre,
különben valamennyien mehetünk a jégre!
Legfőképpen meg kellene tanulni küzdeni,
s minden gonoszat a tüzes pokolra küldeni!
A csodálatos Pánik és a Hisztéria
bizony egymással versengve tarol,
oly sikeresen rettegést gerjesztve,
igencsak gyakorta egymásba karol.
Bármerre is vezesse őket az útjuk,
eredményeik magukért beszélnek,
nem is tudnák letagadni a múltjuk,
hisz sötét tetteikről sokan mesélnek.
A tudat megjelenésének kezdete óta,
lelkeket megnyomorítva él e páros,
született róluk számtalan film, nóta,
tevékenységük veszélyes és káros.
Eközben a Figyelem lesüti a szemét,
a sötét igazságot nem igen akarja látni,
kimondani sem meri a bűnösök nevét,
struccként szándékozik a véget kivárni.
Figyelmét elkerüli, hogy ez háború,
ritkul ami sok, pusztul a jó, a stabil,
a napsütés kora ím lezárul, jön a ború,
a világ tönkremegy, működése instabil.
A Félelem duzzad, kicsattan az erőtől
és egyenesen legyőzhetetlennek tűnik,
csak nevet a tudatlanokon tiszta erőből,
jelenléte a bolygón meg sosem szűnik.
Dúvadként sarokba szorul az Értelem,
s önnön ketrecébe zárva várja a véget,
naponta éri rengeteg csalódás, sérelem,
mindehhez nem fűz semmit, csak béget.
Az Ébredés szunnyad, sokat várat magára,
a Föld végleg gonosz erők birtokába kerül,
nem lesz többé gyógyír senkinek a bajára,
az ember örökre a rabság mocsarába merül.
