Saját alkotásaim
Igába hajtva nehéz megélni a mindennapokat,
nehéz kiteljesedni és szabad lényként élni,
s mindez megviseli a kicsiket, nagyokat.
Nehéz örülni, ha a Nap is a felhők mögé vonul,
ha a gondolkodás a butaság mélyére szorul,
s a hanyatló értelem semmiből nem okul.
Igába hajtva nehéz megérteni a lélek dallamát,
a szív dobbanását, a vágyat egy jobb világra,
és megélni az igazság tündöklő hajnalát.
Sosem lesz világos, ha a sötétség uralja a Földet,
és ha a rabságában tudja tartani a fényt örökre,
azzal elpusztíthat minden virágot, s zöldet.
Nem menekülhet senki a gonosz éles karmaiból,
és amennyiben eluralkodik a gyilkos félelem,
az a helyzet kiforgatja a világot a sarkaiból.
Összeomlik az értelem, elbukik a hit, s a remény,
szabadjára indulhat a káosz és zűrzavar pokla,
s ami azután történik, az szörnyen kemény.
Sosem lesz világos, míg fel nem dereng a hajnal,
amíg fogságából kitörve felragyog újra a fény,
s le nem számol az összes ármánnyal, bajjal.
Egyszer eljön a hajnal, a sötétség ideje véget ér,
a szörnyek visszavonulnak a rideg odúikba,
s a világosság közeledtéből egy sem kér.
Ártottak a világnak, ahol és amikor csak tudtak,
öltek, raboltak, harácsoltak, megzsaroltak,
és hitték, így majd isteni szintre jutnak.
Megtettek bármit, hogy az övék legyen minden,
oly rengeteg pénz áldoztak a sötét terveikre,
s nem igen szándékoztak eltávozni innen.
Egyszer eljön a hajnal és a rémálmok kora lejár,
valamennyi rém végezetül a pokolra kerül,
és a borzalmak ocsmány színháza bezár.
