Saját alkotásaim
Mélységes sötétség van sok koponyán belül,
ahol csupán a harag és a gyűlölet tombol,
oda az értelem fénye soha be nem kerül.
Mélységes sötétség van szerte eme világban,
a téboly és az őrület hatalma növekvőben,
ez meg is mutatkozik a dühödt vitákban.
Egymás ellen fordítva nehéz békére lelni,
mivel a megosztottság csakis pusztít,
és emiatt sok mérget kell nyelni.
Egymás ellen fordítva nem lesz esélyünk,
prédaként menekülünk a vadászaton,
és erről háborogva hiába beszélünk.
Egymás ellen fordítva elhal a reményünk,
és elpusztul mindaz a jó, amit védtünk,
a hóhérok kegye nem lesz mivélünk.
Egymás ellen fordítva eme világnak vége,
és semmi nem fog maradni az életből,
ha nem térünk igen gyorsan észre.
Mindent meg lehet unni és minden véges,
semmi nem maradhat ugyanolyan soha,
az élet legnagyobb része nem fényes.
Meg lehet unni a mindennapi hazugságot,
a megtévesztést és a szemfényvesztést,
meg az eltitkolt, letagadott valóságot.
Meg lehet unni a sok rosszat és az árulást,
a kihasználást, az örök kizsákmányolást,
s a folyamatos ígérgetést, ámítást.
Meg lehet unni a betegségeket, a veszélyt,
a csalódást, a kudarcot, a megbántást,
és mindenféle értelmetlen szeszélyt.
Meg lehet unni a lenézést, s a megalázást,
a semmibevételt, a lelkek megtiprását,
és az igen sértő, bántó meggyalázást.
Meg lehet unni a problémákat, a bajokat,
a letagadást, a becsmérlést, a kínokat,
no meg a gyűlölettel telített napokat.
Meg lehet unni a reménytelen szerelmet,
a kínkeserves vívódást, a bizonytalant,
és a gonosz által felkínált kegyelmet.
Mindent meg lehet unni, akármit, bármit,
az eltiportságot és a reménytelenséget,
jó lenne kapni a jóból egy zsáknyit!
Sokan vágynak szeretetre, valamiféle jóra,
ölelésre, emberségre, élhetőbb életre,
és néhanap, néhány kedves szóra.
Vágynak a boldogságra, meghitt percekre,
a lelkük cirógatására és megértésre,
alkalmanként egy biztos rejtekre.
Vágynak a felszabadultságra, a bizalomra,
a felhőtlenség érzésére, a nevetésre,
és nem vágynak tiltásra, tilalomra.
Sokan vágynak szeretetre, emberi békére,
elismerésre, tisztességes bánásmódra,
és igaz válaszra, minden kérdésre.
Másoknak tanácsot adni soha nem nehéz,
a tanács lehet kért, vagy akár kéretlen,
és olykor játéknak tűnhet az egész.
Ki a tanácsot adja, néha nem gondolja át,
és olykor félvállról veszi a másik baját,
hisz annak a lelke mélyére nem lát.
Másoknak tanácsot adni pedig felelősség,
a meggondolatlan beszéd kárt okozhat,
s akkor nem segíthet az érzelgősség.
Az igazság elől bujkálni nem lehet örökre,
előbb-utóbb úgyis utolér mindenkit,
és lesújt a hazugságra, közönyre.
Az igazság elől bujkálni elvesztegetett idő,
teljesen felesleges és olyan hiábavaló,
mindezt beigazolja majd a jövő.
Végül mind meghalunk, történjen bármi,
a létünk lehet igen rövid, netán hosszú,
az örök életre olyan felesleges várni.
Az ugyanis nem létezik, csak a lelkekben,
a vágyakban és az áltató reményekben,
s nem szerepel semmiféle tervekben.
Végül mind meghalunk, oly hiába éltünk,
hiába szenvedtünk és rettegtünk sokat,
s a szívünkben jót hiába reméltünk.
Ez az év legyen szeretetteljes, nyugodt, békés,
emberhez méltó, szíveket megmelengető,
és nem kell soha, semmiféle világégés!
Jusson egészség mindenkinek, s tiszta levegő,
a boldogság és az öröm uralja a napokat,
ne a halálozási hírek legyen a vezető!
Kerüljön méltó helyére a becsület, az értelem,
a tisztesség térjen vissza egykori magához,
és ne érjen senkit, semmikor sérelem!
Ragyogjon az igazság, mint a Nap, a kék égen,
legyenek őszinték az érzések, gondolatok,
s a lelkek leljenek nyugalomra az éjben!
Győzze le a jó a rosszat, a fény pedig a sötétet,
a szabadságunk ne legyen a félelem rabja,
a gonoszt pedig tegye sírba az enyészet!
Szilveszter éjjelén útra kelnek a vágyak,
az álmok, az óhajok, az elképzelések,
és nagy önbizalommal szállnak.
Szállnak a téli széllel a távolba, messze,
s végig bizakodnak valamiféle jóban,
remélve, még nincs minden veszve.
Remélnek, de belül érzik, hogy baj van,
minden tettük, sőt, maga az életük is,
elhalkul, a hangos, háborús zajban.
Szilveszter éjjelén elhiszik, van remény,
ez az éjjel a mesék és a csodák világa,
ám hamar kiderül, az élet kemény.
Az idők kezdete óta folyik már a küzdelem,
és nem csitul sohasem, csak átalakul,
a vetélkedés, a kétkedés szüntelen.
Az élet részévé vált a hideg, gyilkos ösztön,
és benne él a legapróbb lényekben is,
minden kellene, mégpedig rögtön.
Nem számít más, csakis a pénz, a hatalom,
és a sárkányok legyőzése, a dicsőség,
no meg az ezért kapott jutalom.
Az idők kezdete óta tart az izzó harag kora,
a békétlenségé, a kínzó gyűlölködésé,
és mindennek nem lesz vége soha.
