Saját alkotásaim
Faramuci ez a világ, kiszámíthatatlan, gonosz,
és kegyetlen, elvetemült, lelkeket eltipró,
amely még igen sok fájdalmat okoz.
Megtévesztő, szemfényvesztő, delejes csábító,
figyelmet elaltató, hazugságokat terjesztő,
és furmányosan, ármányosan kábító.
Faramuci ez a világ, olyan, amely bünteti a jót,
megbélyegzi a normalitást és az igazságot,
s amely elhallgattat minden igaz szót.
Karácsonykor is dől a mocsok eme világra,
és a szenny szolgái öntik is reánk bőven,
a szeretetre nem jut idő, csak vitákra.
Karácsonykor is dől a mocsok, s a gyűlölet,
a gonosz nem pihen még ilyenkor sem,
és nem hatja meg az ünnepi bűvölet.
A háború kutyái ünnepekkor is ugatnak,
és félelemben tartják az embereket,
miközben a vesztükbe rohannak.
Néha itt, néha ott tűnnek fel csapatosan,
habzó szájjal vicsorítanak, morognak,
s ráijesztenek mindenkire alaposan.
Az emberek a szeretet ölelésére vágynak,
a békesség fényére, a lélek nyugalmára,
és ezt mutatják meg a sötét világnak.
A háború kutyái dühödten szaladgálnak,
és rárontanak bárkire, ha megtehetik,
elejét véve a boldog szabadságnak.
Közeleg a Karácsony, a békesség mégis távol,
hangosan dübörögnek a háborús dobok,
a gonosz szítja a gyűlöletet bárhol.
Nem nyugszik, nem pihen, csak öl és rombol,
ármánykodik, hazugságokkal kényszerít,
s véres, habzó szájjal tovább tombol.
Közeleg a Karácsony, néhol hópihék szállnak,
a szíveket mélyen megérinti ez az ünnep,
s a lelkek őszinte szeretetre vágynak.
Senki nem marad ugyanaz, minden változik,
változik az életkor, változik az egészség,
és mindaz, amiről az ember álmodik.
Változnak a vágyak és változik maga a lét is,
sőt, folyamatosan változnak az érzelmek,
ennek ellenére az élet szenvedés mégis.
Senki nem marad ugyanaz, de nem is teheti,
míg él a józanság, s míg lélegzik a remény,
az értelmet az ostobaság hiába temeti.
Az igazságszerető ember fájlalja, amit lát,
és szomorú a szíve a sok rossz miatt,
hiszen ő még látja a fűtől a fát.
Az igazságszerető ember a valóságban él,
és mindennap megküzd az igazságért,
miközben csendesen maga is fél.
Az eddigi világ hamarosan a süllyesztőbe kerül,
minden, ami ez idáig szép és jó volt benne,
végleg a sötét gonosz mocsarába merül.
Az eddigi világ megszűnik és nem lesz visszaút,
vele köszön el a szeretet, a becsület, az élet,
s vele távozik a jelen, a jövő, meg a múlt.
Az eddigi világ élhetne, ha küzdene önmagáért,
ha nem adna fel minden esélyt és reményt,
s ha szükséges, kardot vonna az igazáért.
Az orkok ragaszkodnak a magas várukhoz,
és az azt körülvevő mitikus sötétséghez,
amely illeszkedik gonosz vágyukhoz.
A vágyuk az emberek világa fölötti uralom,
a káosz teremtése és a félelem keltése,
a pusztítás mámora nekik jutalom.
A sötétség leple alatt állandóan támadnak,
véres, habzó szájjal sújtanak le a világra,
az emberek semmi jót nem várhatnak.
Ha nem küzdenek, az orkoké lesz a diadal,
ha rettegnek, még a reményük is elvész,
és túlontúl hamar véget ér a viadal.
Az orkok ragaszkodnak a lopott javakhoz,
a könyörtelen, kegyetlen hatalmukhoz,
ám végül a végzet nekik is harangoz.
Készül a fekete leves, már jó ideje főzik,
s van benne minden, ami csak kell,
a recept titkát ősidők óta őrzik.
Van benne ámítás, hitegetés, hazugság,
szemfényvesztés és félelemkeltés,
no meg egy nem létező valóság.
Van benne gonosz ármány, ártó métely,
mérgekbe áztatott mézesmadzag,
és lelkeket kiölő, örök kétely.
Készül a fekete leves, van belőle bőven,
nem is győzik megenni az emberek,
pedig adagolják ki nekik bőszen.
Gondolatban könnyebb tenni a dolgunkat,
könnyebb vágyakozni, meg álmodozni,
és könnyebb irányítani a sorsunkat.
Könnyebb elviselni a reánk kirótt terheket,
a mindennapi gondokat, problémákat,
a fájdalmakat és a szenvedéseket.
Könnyebb bevallani a szerelmet és imádni,
sokkalta könnyebb ölelni, meg ígérni,
mint mindig az igazunkért vitázni.
Gondolatban könnyebb eljátszani a véggel,
és könnyebb félvállról venni a világot,
mert így nem jár következménnyel.
