Saját alkotásaim
A hazaárulás bűne soha nem megbocsátható,
senkitől, semmikor és semelyik időben,
s az effajta bűn nem is igazolható.
Régebben a büntetése egyértelmű volt, halál,
aki a hazáját eladta, bármennyi pénzen,
annak árulásában nem létezett határ.
Egykettőre lecsapott a hóhér bárdja a fejekre,
vagy kötél került a nyakakba egyhamar,
ezt az igazságtételt hagyva a jelenre.
A hazaárulás bűne újabban büntetlen marad,
és minden el van nézve a haza árulóinak,
miközben a világ a végzete felé halad.
Amíg az embernek van hová hazamenni,
és van szerető családja, aki támogatja,
addig reménye is marad valamennyi.
Míg akad egy kevés pénze, meg támasza,
van, aki szeresse, féltse és megértse,
addig a sors számára lehet válasza.
Amíg az embernek van az élethez kedve,
s amíg él benne a küzdeni akarás tüze,
addig talpra tud állni, újra, rendre.
A pénz bűvöletében sokan mássá válnak,
csillog a szemük, pökhendiek lesznek,
s egy álomvilágnak a talaján állnak.
Kapzsiság árad az ereikben, éjjel-nappal,
a mohóság felfalja a lelkük maradékát,
és nem törődnek kicsivel, naggyal.
A hatalmi téboly kezd eluralkodni rajtuk,
s marakodnak a legkisebb koncokon is,
csak a pénz láttán derül fel az arcuk.
A pénz bűvöletében fuldokolnak a végig,
és nincsenek tekintettel senkire sem,
az emberséget nem pénzben mérik.
Varázsolnak a kezek, üresednek a zsebek,
a tátott szájak a csodálattól hangosak,
s meg vannak tévesztve a szemek.
Varázsolnak a kezek, tetőfokon az ámulat,
s miközben az emberek elméje alszik,
jól szórakozik az elitista társulat.
Halkan járja az idő a végtelennek útját,
közben figyel, tanul és szomorkodik,
látva az emberek jelenét, múltját.
Látva, mit tettek a Földdel, s magukkal,
mivé is lettek az önzéstől, irigységtől,
mert soha nem bírtak a bajukkal.
Mivé tette őket a pénz, no és a hatalom,
a kapzsiság, a lelketlenség, a harag,
s az elképzelt győzelem, jutalom.
Mivé tette őket a tudatlanság homálya,
a hiszékenység és az égető gyűlölet,
s a hiábavaló várakozás a csodára.
Azt is látja, él még bennük igaz szeretet,
vágynak a szerelemre, szépségre, jóra,
és úsznának a fényben egy keveset.
Szeretnének boldogok lenni és nevetni,
örülni, kacagni, felhőtlenül ragyogni,
s a gondokat, bajokat végre feledni.
Halkan járja az idő a felfedezetlen utat,
s tudja, az az út egy valódi labirintus,
az emberek sorsa meglelni a kiutat.
Az átlagemberek minden pénze elvételre kerül,
ezáltal a jövőjük koromsötétbe fog borulni,
és a veszteségükön az elit jókat derül.
Jókat nevetnek a gyengeségen és a félelmeken,
az emberek riodalmán, a hiszékenységükön,
számukra mindenki senki, lényegtelen.
Az átlagemberek minden pénze zsebekbe kerül,
azok zsebébe, akik a terv szerint dolgoznak,
s akikben a becsület léte fel sem merül.
Az idők kezdete óta folyik már a küzdelem,
és nem csitul sohasem, csak átalakul,
a vetélkedés, a kétkedés szüntelen.
Az élet részévé vált a hideg, gyilkos ösztön,
és benne él a legapróbb lényekben is,
minden kellene, mégpedig rögtön.
Nem számít más, csakis a pénz, a hatalom,
és a sárkányok legyőzése, a dicsőség,
no meg az ezért kapott jutalom.
Az idők kezdete óta tart az izzó harag kora,
a békétlenségé, a kínzó gyűlölködésé,
és mindennek nem lesz vége soha.
Mások pénzén és munkája által könnyű élni,
dőzsölni, szórakozni, s meggazdagodni,
ha az elszámoltatástól nem kell félni.
Ha következmény nélkül bármit lehet tenni,
meg is teszik, nekik nem kerül semmibe,
birtokokat, no meg kastélyokat venni.
Mások pénzén szép az élet és vígak a napok,
s amíg az emberek sokasága tönkremegy,
háborúzgatnak, s hazudoznak nagyot.
Tiszteletre méltóak azok, kik a jóért küzdenek,
és felvállalják a harcot, a mások harcát is,
s nem a rossztól, gonosztól függenek.
Tiszteletre méltóak azok, kik becsülettel élnek,
kik ugyanúgy szenvednek, mint mindenki,
és még akkor is segítenek, ha félnek.
Tiszteletre méltóak azok, akik nem lelketlenek,
s akik kiteszik a szívüket is egy igaz ügyért,
nem hagyva, hogy mások szenvedjenek.
Tiszteletre méltóak azok, akik szeretni tudnak,
akiket nem az érdek és nem is a pénz ural,
s akik maguk erejéből magasra jutnak.
Tiszteletre méltóak azok, akik valódi jellemek,
akik kitartanak a legnehezebb időkben is,
még úgyis, ha senkinek nem kellenek.
Tiszteletre méltóak azok, akik a szavukat állják,
akik segítőkezet nyújtanak az elesettek felé,
s akik a végzetüket tétlenül nem várják.
Némely emberhez képest a Sátán ártatlan,
és a saját gonoszsága szerénynek tűnik,
amikor nézi a fenti világot fáradtan.
Miközben mosolyogva ül, lenn a Pokolban,
a tűz mellett elmélkedik, nincs is dolga,
hiszen fenn, már minden romokban.
Az emberek háborúznak a segítsége nélkül,
nagy tömegben igyekeznek is le hozzá,
s mind a bográcsokban végzik végül.
Persze az irányítóik önnön zsebeiket tömik,
és sunyin uszítanak biztonságos helyről,
amíg a népek fiai a sarcaikat nyögik.
Némely emberhez képest a Sátán egy álom,
sőt, egy igazi angyal, ki már régóta látja,
mit eme világ magára tett, az a járom.
