Nőnap
Címke: tisztelet
Elbúcsúzni a szeretteinktől
Elbúcsúzni a szeretteinktől túlontúl nehéz,
hiszen sokszor nem is lehettünk velük,
és annyira fájdalmas ez az egész.
Legtöbbször dolgozni voltunk, netán úton,
szinte minden percünket lefoglalták,
és nem változtathatunk a múlton.
Keveseknek adatik meg, hogy elköszönjön,
a tiszteletét és a háláját kifejezhesse,
s még egy kis időért könyörögjön.
Elbúcsúzni a szeretteinktől kegyes pillanat,
megismételhetetlen és szívszorongató,
megroppan a lelkünk egy perc alatt.
Tiszteletre méltóak azok
Tiszteletre méltóak azok, kik a jóért küzdenek,
és felvállalják a harcot, a mások harcát is,
s nem a rossztól, gonosztól függenek.
Tiszteletre méltóak azok, kik becsülettel élnek,
kik ugyanúgy szenvednek, mint mindenki,
és még akkor is segítenek, ha félnek.
Tiszteletre méltóak azok, akik nem lelketlenek,
s akik kiteszik a szívüket is egy igaz ügyért,
nem hagyva, hogy mások szenvedjenek.
Tiszteletre méltóak azok, akik szeretni tudnak,
akiket nem az érdek és nem is a pénz ural,
s akik maguk erejéből magasra jutnak.
Tiszteletre méltóak azok, akik valódi jellemek,
akik kitartanak a legnehezebb időkben is,
még úgyis, ha senkinek nem kellenek.
Tiszteletre méltóak azok, akik a szavukat állják,
akik segítőkezet nyújtanak az elesettek felé,
s akik a végzetüket tétlenül nem várják.
Minden nő megérdemli a figyelmet
Minden nő megérdemli a figyelmet, az elismerést,
a kedvességet, a bókokat, a szívből jövő tiszteletet,
a megbecsülést és sok-sok szeretetteli, szép napot,
s mindezek mellé hadd kívánjak boldog Nőnapot!
Elismerés és tisztelet
Elismerés és tisztelet
kéz a kézben járnak,
megbecsülés, igazság,
sokan erre vágynak.
Az érdemtelen érdem,
nem igen való semmire,
a valódi tettek, szavak,
elrepíthetnek messzire.
Messze a mesevilágtól,
távolra a hamis léttől,
elrugaszkodva a naptól,
óráktól, percektől, évtől.
Elismerés és tisztelet,
ki megérdemli, kapja,
megbecsülés, igazság,
eljön annak is a napja.
Tiszteletre méltó az
Tiszteletre méltó az, aki mindig kiáll az igazságért,
a becsületért, az elesettekért, a gyengékért,
és sokat próbál tenni a boldogságért.
Aki kiáll a becsapottak, a kizsákmányoltak mellett,
aki képes reményt vinni a reménytelenségbe,
s aki bármikor megteszi, ami tőle telhet.
Aki nem nézi tétlenül a hamisságot, a sok ármányt,
a számtalan gaztettet, a rengeteg manipulációt,
és aki a fényt látja, nem a gonosz sárkányt.
Tiszteletre méltó az, aki kiáll önmagáért is, ha kell,
aki lovagként védi meg eme sérülékeny világot,
s csak akkor örül, ha gazságra már nem lel.
Az embereknek nem bántani kellene egymást
Az embereknek nem bántani kellene egymást, hanem óvni,
és nem ármánykodni, irigykedni, rosszat akarni,
hanem a jó mellett kiállni, s azért szólni.
Szeretet, megbecsülés és tisztelet nélkül, csak a viszály dúl,
a harag tombol, a gyűlölet pusztít, s a butaság öl,
így nehezen juthat a világ, a sötétségen túl.
Az embereknek nem bántani kellene egymást, ellenkezőleg,
segítő kezet nyújtani a gyengéknek, elesetteknek,
és kitartani, amíg a dolgok elrendeződnek.
A szeretet hárfáján játszik
A szeretet hárfáján játszik egy tiszta szívű leány,
akit a fény küldött a Földre egy napon,
mert érezte, nagy itt a hiány.
Főleg a tiszta és önzetlen szeretetből, a békéből,
a nyugalomból, meg az igazságosságból,
ez hiányzik, a lelkek mélyéről.
Hiány van a segítőszándékból és a megértésből,
a tiszteletből, az emberségből, s a jóból,
no meg, a valódi szerénységből.
Hiányzik az összetartás, s az összetartozás ereje,
gyakran viharfelhők takarják el a Napot,
egyre erősödik, a sötétség deleje.
A szeretet hárfáján játszik egy tiszta szívű leány,
az erdő mélyén, a fehér galamb tisztásán,
ott nincs rossz, gonosz, sehány.
Akkor értékelünk valakit
Akkor értékelünk valakit, amikor már többé nincs,
amikor csak az emlékezetünk tartja életben,
s rádöbbenünk ki is volt, mekkora kincs.
Bezzeg míg élt, sohasem foglalkoztunk igazán vele,
egyszerűen természetesnek vettük, félvállról,
s most, hogy késő, a szívünk bánattal tele.
Soha nem ismertük el, mi is jelentett a számunkra,
mennyire szerettük, tiszteltük és becsültük,
s ím, szomorúság nehezedik a vállunkra.
Akkor értékelünk valakit, mikor már túlontúl késő,
hisz a lelke immár messze jár, a végtelenben,
s az az útja a számára és nekünk is a végső.
Mindenki a csúcsra vágyik
Mindenki a csúcsra vágyik, hogy a legjobb legyen,
s arról álmodik, kivívja mások tiszteletét,
mert bizony a most számít, a jelen.
Az álmok tengerén szakadatlan hajóznak a vágyak,
s mint a mesékben, a fantáziák világában,
mindig újabb kihívásokra találnak.
Mindenki a csúcsra vágyik, lehet öreg, vagy fiatal,
ám ez csak igen keveseknek adatik meg,
és legtöbbeknek elmarad a diadal.
