Mikor a Nap lepihen

Mikor a Nap lepihen, eljön a csillagok ideje,

fennen ragyognak az éjszaka sötétjében,

s nem zavarja őket a cudar tél hidege.

 

Olyanok, akár az apró gyémántok sokasága,

játékosan szórják szét ezüstös fényüket,

s nem süllyednek a feledés mocsarába.

 

Emlékük és szépségük az idők végéig kitart,

túlélik a galaxisok pusztulását az űrben,

s átvészelnek sok csillagközi vihart.

 

Mikor a Nap lepihen és a csönd is aludni tér,

a nyugalom a békességgel őrségbe indul,

s reggelig visszavonul a haragos szél.

Az ég drágakövei

Az ég drágakövei fennen ragyognak az égen,

mint apró és szikrázó gyémántok sokasága,

amik szétszóródtak az éjszakai szélben.

 

Látványuk varázslatos, titkok sokaságát rejti,

jótékonyan hat a szívre, ahogy a lélekre is,

s igazi erejüket csak kevés ember sejti.

 

Az ég drágakövei tükröződnek a szemekben,

sejtelmesen cirógatva a vágyak sokaságát,

s reményt mutatva az égi jegyekben.

Az álomvonat

Az álomvonat zakatol és sok szépet mutat,

amit az elme éber állapotában elnyom,

azon titkok között kutatja az utat.

 

A lélek alvás közben feltárja amire vágyik,

elővarázsol olyasmiket, amik izgatják,

s olyankor felhőtlenül játszik.

 

A fantázia szabadon, korlátok nélkül repül,

bárki bőrébe belebújhat éjszakánként,

s a végén mindig a jó kerül felül.

 

Az álomvonat zakatol, átszáguld az életen,

s pihenteti a testet, miközben ellazítja,

ám reggel megállni kénytelen.

Az éjszaka csillagai

Az éjszaka csillagai békésen ragyognak az égen,

fényük milliárdnyi éve utazik a galaxisban,

s vonzzák az emberi szemeket az éjben.

 

A fantázia különféle alakzatokat képzel belőlük,

érdekesebbé, misztikusabbá téve a napokat,

s számtalan történet, mese szól felőlük.

 

Az éjszaka csillagai megragadják a szívet, lelket,

ezüstös csillogásuk romantikára ösztönöz,

s alattuk sok ember boldogságra lelhet.

Csillagfényes éjszakán

Csillagfényes éjszakán útjára indulnak a vágyak,

a régóta eltitkolt érzések feltörnek a mélyből,

s az álmok hátán az ismeretlenbe szállnak.

 

Ott keresnek valami fantáziadúsat, s valami újat,

elfeledve a sikertelenségeket, a kudarcokat,

és messzire hessegetve a keserédes múltat.

 

Csillagfényes éjszakán újra izzanak az érzelmek,

az érzékek finoman játszanak a lélek húrjain,

s mára aludni küldik a megfáradt értelmet.

Milliárdnyi csillag

Milliárdnyi csillag ragyog az éjszakai égen,

felülről tekintenek le valamennyiünkre,

s tündökölnek a galaktikus térben.

 

Mint az emberi lelkek, születnek és halnak,

állandó változás a létük a végtelen útján,

s maguk után emlékeket hagynak.

 

Milliárdnyi csillag sejtelmesen őrzi a titkát,

igéző fényük reményt ad az embereknek,

s életre kelti a szívükben lévő szikrát.

Egy pihentető éjszaka

Egy pihentető éjszaka annyira jót tud tenni,

s nem vetekedhet vele biz a világon semmi.

A szép álmok a fáradt elmét megnyugtatják,

s azt, ki álmodik, az ismeretlenbe eljuttatják.

 

Egy pihentető éjszaka mindenkinek az álma,

éjjelente újra pislákol a reménynek a lángja.

Amíg alszunk, a lelki szemeinken át látunk,

és mindennap a következő éjszakára várunk.

Éjszaka a nappal után

Éjszaka a nappal után, méghozzá örök éjszaka,

elpusztulhat minden ami csak valaha jó volt,

s beköszönt a ridegség gyilkos évszaka.

 

Lehullanak a virágok szirmai, kihalnak örökre,

elhullanak a madarak, a méhek, s a hüllők is,

és semmi ok nem lesz majd az örömre.

 

A kétéltűek, a bogarak és a rovarok sem bírják,

a természet törvényeit felül írja a hamisság,

s a végén az emberek faját is kinyírják.

 

Éjszaka a nappal után, ez biz borzalmas képlet,

az emberiség megsemmisíti ezt a világot,

ám végül utoléri őket is a sötét végzet.

Egy nyugodt éjszakán

Egy nyugodt éjszakán rigók éneke hallik,

a természet nagy része pihentetően alszik.

Csendesen növekednek az ágon a rügyek,

s ilyenkor nőnek ezerszám a réten a füvek.

 

A telihold lekacsint a magasból a vidékre,

és ezüstös fénye megmerül a patak vizébe.

A fák között szentjánosbogarak suhannak,

a fülesbaglyok ma is élelem után kutatnak.

 

Egy nyugodt éjszakán a róka járja az útját,

s már szinte szájában érzi a fácánok húsát.

Az alvó virágok szirmait cirógatja a szellő,

miközben mélyen pihen a sötétben az erdő.

Az éjszaka urai

Az éjszaka urai hatalmukba kerítik a világot,

ügyesen bujkálnak, szinte láthatatlanok,

s a közelükben elhervadnak a virágok.

 

Halkan, észrevétlenül lopakodnak a sötétben,

nyomot nem hagynak, félelmet keltenek,

és mint mindig, ők vannak fölényben.

 

Leölik az élővilág apraját és nagyját gyorsan,

s az életben maradtak csendben lapulnak,

ám mégis elvesznek szépen, sorban.

 

Az éjszaka urai gyilkolásra születtek valaha,

nincs bennük könyörület, sem szánalom,

s hevíti őket a kegyetlenség parazsa.