Saját alkotásaim
Szilveszter éjjelén útra kelnek a vágyak,
az álmok, az óhajok, az elképzelések,
és nagy önbizalommal szállnak.
Szállnak a téli széllel a távolba, messze,
s végig bizakodnak valamiféle jóban,
remélve, még nincs minden veszve.
Remélnek, de belül érzik, hogy baj van,
minden tettük, sőt, maga az életük is,
elhalkul, a hangos, háborús zajban.
Szilveszter éjjelén elhiszik, van remény,
ez az éjjel a mesék és a csodák világa,
ám hamar kiderül, az élet kemény.
Egy csendes téli éjszakán útra kél a szeretet,
vidáman mosolyogva járja a várost,
és felkeresi az összes gyereket.
Óvatosan bekukkant az összes ház ablakán,
és meglesi a nyugalmas pillanatokat,
ugyanúgy tesz, mint hajdanán.
Az álmok éjjelén, fenn, csillagok ragyognak,
és a Hold, mint jó gazda vigyáz reájuk,
eljött az ideje a télnek, fagyoknak.
Egy csendes téli éjszakán szerte béke honol,
bagoly figyel a behavazott ágak között,
és úgy ül ott, mint egy szobor.
Egy varázslatos estén hegedülni kezd a tücsök,
lágy szellő simogatja a susogó faleveleket,
és a fűben óvatosan lépkednek a sünök.
A kerek arcú Hold mosolya beragyogja az eget,
egy bagoly suhan az éjben, a város lepihent,
ez idő tájt már alszik felnőtt, s gyerek.
A Göncölszekéren utazik az álmodozó remény,
az éjszaka óceánjában békések a csillagok,
s ilyenkor az álmok világa nem szegény.
Egy varázslatos estén, szerte a nyugalom árad,
a szeretet megcirógatja a pihenő lelkeket,
miközben az idő gyors lovakon vágtat.
Aki álomvilágban él, azt a valóság arcul csapja,
és hiába hitegeti magát, hogy csak képzeleg,
fájni fog, amíg önmagát helyre nem rakja.
Aki álomvilágban él, annak keserű lesz a reggel,
mert rá kell döbbennie, hogy az éjjelnek vége,
és nem álmodhatja ugyanazt még egyszer.
A sötétség néha elhiszi, hogy egyszer fénnyé válik,
erről sokat képzeleg éjjelente a csillagok alatt,
és ezzel az érzéssel, főleg pirkadatkor játszik.
A sötétség néha elhiszi, őt nagyon sokan szeretik,
fel sem fogja, hogy ez nem így van, félnek tőle,
és igyekeznek elkerülni, mikor csak tehetik.
Ahogyan a Nap mosolyog a csodás, kék égen,
s ahogyan szórja aranyát a felhők fölött,
úgy ragyog a Hold is, az ezüstös éjben.
Ahogyan a Nap mosolyog, s vidáman kacsint,
megcirógatva a hóvirágok fehér szirmait,
jelzi, hogy közeleg a tavasz, megint.
Csendes az esti város, még a hópelyhek is alszanak,
odabent, a jó meleg szobákban nagy a várakozás,
a gyermekek minden zajt Mikulásnak hallanak.
Izgatottan figyelnek a legapróbb zörejre, neszekre,
kicsiny szívük hevesebben dobog az izgalomtól,
és ma este nem szeretnének menni semerre.
Csendes az esti város, csillagok ragyognak az éjben,
a szeretet időszaka ez, a boldogságé, s a reményé,
őszinte öröm csillan a sok gyermek szemében.
Hideg téli éjszakán, amikor a csend a körútját járja,
és hófehér takaró lepi be az utcákat, tereket,
nyugalom telepszik az alvókra, a tájra.
Hideg téli éjszakán, amikor még a szél sem mozdul,
s a fák ágain pihennek a mosolygó hópelyhek,
az estét eme csodás látvány ejti foglyul.
Hideg, csillagfényes éjszakán, amikor a Hold ragyog,
útra indulnak az álmok a fantáziák világába,
és nem állíthatják meg őket a fagyok.
Hideg, csillagfényes éjszakán, amikor a csend hallik,
s amikor szinte megáll az idő a végtelenben,
ember és természet, békességben alszik.
Szép estét kíván a telihold és kacsint egyet az égen,
ragyogása elhomályosítja még a csillagokét is,
miközben mosolyogva halad előre az éjben.
Szép estét kíván a telihold és egy üstököst üdvözöl,
amely hosszú idő múltán ismét erre csavarog,
s míg csevegnek, mindkettőjük tündököl.
