Ne vezéreljen a harag!

Ne vezéreljen a harag, ha nincs reá okod,

pláne nem, ha a hibádat a másikra fogod!

Ne büntess bosszúból és valódi ok nélkül,

ugyanis az csak neked fog fájni legvégül!

 

Ne bánts semmikor ártatlanokat vétlenül,

s ne hagyd őket egyedül a bajban tétlenül!

Ne sértegess csupán hiúságból, önzésből,

s ne lépj le az igazság felé vivő ösvényről!

 

Ne vezéreljen a harag, bármi is történjen,

s emelkedj felül a sötét és mély örvényen!

A lelked legyen befogadó, a szíved tiszta,

s tudd, a hibáidat nem csinálhatod vissza!

istockphoto 487960859 612x612 1

Mosó Marci

Mosó Marci fajtájának a büszkesége volt,

s dicsőítette munkáját minden élő és holt.

Nem létezett semmi, amit ki nem mosott,

ügyessége a konyhájára igen sokat hozott.

 

Sokszor tették próbára a rokonai, barátai,

és ilyenkor úgy érezte, nincsenek határai.

Abban a hitben élt, lehetetlent nem ismer,

bár néha úgy tűnt, itt valami nem stimmel.

 

Egy napon teherautók érkeztek a házához,

s fekete medvék ládákat raktak a lábához.

Közölték, szükségük van némi segítségre,

s megfelelő juttatásért mindezt megígérte.

 

Miután elmentek, leemelte a ládák fedelét,

és örömében máris dörzsölgette a tenyerét.

Ekkora kihívással örökre gazdaggá válhat,

s lecserélheti kastélyra a régi jó öreg házat.

 

A ládákban értelmes agyak halmazát látta,

s kimosásukat biz nagy izgalommal várta.

Holott tudta, a fajtársai maradványai ezek,

melyeken virítottak a butítás okozta sebek.

 

Megkezdte a mosást és subickolt rendesen,

s mosolyogni kezdett, sunyin és csendesen.

Nem maradt riválisa, a legjobb cím az övé,

ezután ostobákat, s butákat vesz maga köré.

 

Mosó Marci beképzeltté, s pökhendivé vált,

kapzsi lett, önző, gőgös, s a fellegekben járt.

Az életben maradt mosók elkapták egy este,

és másnap pirkadatra egy fán függött a teste.

nature, water, river

A csalódás tengerén

A csalódás tengerén vihar tombol,

mindent mi útjába áll le is rombol.

Pusztító haragja nem kímél senkit,

nyomában az élet sem talál semmit.



Halott hamvak hevernek szerteszét,

senki nem élte túl a bosszú tengerét.

Gyilkos dühe felemésztette a világot,

elpusztítva valamennyi szép virágot.



Nyoma veszett minden érzelemnek,

látszata sem maradt az értelemnek.

Sötétségbe borult az ég, s villámlott,

a haragos habokon a Nap csillámlott.



Mégis maradt valami a felszín alatt,

a mélyben új remény csirája fakadt.

Miután elpárolgott a gonoszság vize,

újra dobogni kezdett a remény szíve.

thunderstorm, sea, clouds

Föld-anya visszavág

Évmilliárdok porából megszületett a Föld,

formálták földrengések és izzó vulkánok,

létrejött rajta az egysejtűek világa, s a zöld,

kemény szikláit mosták az óceáni hullámok.



Telt-múlt az idő, felszínén burjánzott az élet,

milliónyi faj tarkította gömbölyded formáját,

az idő előrehaladta egyre csak növelte a tétet,

hatalmas erdők, s mezők borították az orcáját.



Boldogan élvezte az életerőt adó Nap erejét,

folyton változva egyáltalán nem unatkozott,

csodálta a formálódó életközösségek seregét,

kiegyensúlyozott volt, s annak is mutatkozott.



Egy sötét pillanatban a sors nagyot hibázott,

kifejlesztette a leggyilkosabb fajt, mit lehet,

viharfelhők gyűltek, ezernyi villám cikázott,

bánatában nem igazán tudta, hogy mit tehet.



E faj határtalanul, kapzsi módon pusztított,

más élőlényekkel kegyetlenül elbánt rendre,

gonosz, könyörtelen mivolta sosem szundított,

a legsötétebb véres idők sem intették csendre.



Háborúk dúltak rajta, nagyon-nagyot csalódott,

Föld-anya megelégelte mindezt, betelt a pohár,

számtalan sebből vérezett már, szinte halódott,

arra vágyott, inkább borítsa be testét a mocsár.



Hurrikánokat gerjesztett, szökőárakat támasztott,

haragjában és fájdalmában tovább nem engedett,

szárazföldeket süllyesztett, forrósággal fárasztott,

hiszen nála többet még soha senki nem szenvedett.

earth, blue planet, globe