halál Archívum - 2 / 16 oldal

Az élet túl rövid annak

Az élet túl rövid annak, akit nagyon sok jó ér,

kinek valamennyi napja igazán élvezetes,

és az élettől még több szépet remél.

Akinek nincsenek gondjai, problémái, terhei,

pénze viszont akad bőven, mint a tenger,

és nem érdeklik az emberek lelkei.

Ugyanakkor, akiknek csak szenvedés az élete,

mindennapjuk, s összes percük szomorú,

sokkalta hamarabb jön el a végzete.

Ők csupán kihasználtak, dolgoznak halálukig,

a jólétet csakis hírből ismerik, vagy úgyse,

s a szerencsecsillaguk hamar alábukik.

Nos, nekik ez az élet túlontúl hosszú, s nehéz,

kínok és gyötrelmek határtalan sokasága,

sőt, számukra a levegővétel is merész.

Az élet túl rövid annak, aki mindenre vágyik,

akinek nincs olyan, hogy valamiből elég,

és aki folyvást mások életével játszik.

Hamarosan itt az aratás ideje

Hamarosan itt az aratás ideje, hiszen közeleg az ősz,

a termések beértek és begyűjtésre alkalmasak,

igyekezett jó munkát végezni a sok csősz.

Hamarosan itt az aratás ideje, a Halál élezi a kaszát,

már tudja, hogy mi fog következni hamarosan,

vele vágatják le az emberiség színét, s javát.

Amíg a háborús hisztéria zajlik

Amíg a háborús hisztéria zajlik, másra nem figyel senki,

e helyzetet kihasználva előkészítették az új járványt,

és a halálba menő úton, csak előre lehet menni.

Jönnek újfent a lezárások és kötelezővé teszik a mérget,

az arcokra erőltetik az arctalanná tevő maszkokat,

amelyekkel a világtól elzárják a szolganépet.

Amíg a háborús hisztéria zajlik, megtervezik a végzetet,

s míg az emberek mindezt elhiszik, fejüket lehajtva,

soha nem fogják hallani az igazságot, a lényeget.

Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat

Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már pihennek,

és örök álmukat alusszák a végtelen idő égisze alatt,

nincsenek kitéve fájdalmaknak, vagy idegnek.

Nem terheli őket soha többé semmi, végleg szabaddá váltak,

igazán szabaddá, mindenféle felelősség terhe nélkül,

és búcsút intettek eme világnak, s a gyásznak.

Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már elmentek,

s megszabadultak a láncaiktól, sötétségtől, ármánytól,

amíg még éltek, túlságosan sokat szenvedtek.

Lopakodik az emberek felé a szörny

Lopakodik az emberek felé a szörny, szeptemberre ideér,

sunyin oson a földön, a vízben és a levegőben is,

az állandó rettegtetés, a számára belefér.

Folyamatosan félelmet gerjeszt, ha hallanak róla, őfelőle,

az emberiség nagy része el is hiszi, hogy létezik,

ám vannak, akik már nem kérnek őbelőle.

Lopakodik az emberek felé a szörny, s pusztításra készül,

mindent bevet, hogy elérje régóta dédelgetett álmát,

és a Földet elnéptelenedetté tegye végül.

A sötét éjszakában felcsendül a holtak éneke

A sötét éjszakában felcsendül a holtak éneke a temetőben,

énekelnek a félelmeikről, a bánatukról és a létről,

szomorú hangjuk messze száll a levegőben.

Eme hangokat élő emberi fül nem hallja, csupán érezheti,

borzongató érzéseket vált ki és látomásokat képez,

s egy nem látható erő jelenlétét érezteti.

A sötét éjszakában felcsendül a holtak éneke fájón, búsan,

e dalok elpanaszolják a hibáikat, a veszteségeiket,

s arról szólnak, bizony jobb volt a múltban.

Lovon vágtatva közeleg a halál

Lovon vágtatva közeleg a halál és egyre gyorsabban,

az élet keletkezésének pillanatától járja az útját,

ez így volt és így is lesz, minden korszakban.

A korok változásával változtak a módszerei is sokat,

alkalmazott kardot, bárdot, guillotine-t, puskát,

ám a munkájából bizony, sok jó nem fogant.

Később modernizálta a fegyverzetét, haladt a korral,

vetett be ágyút, rakétát, bombát, harci gázokat,

és soha nem foglalkozott a naplopó sorssal.

Újabban a vegyi dolgokat használja, s a jó kis vírust,

imádja, ha az emberek rettegnek tőle és félik,

mindig szerette a belevaló, pusztító virtust.

A természetes elmúlás érdektelen, nagyon unalmas,

egy agyvérzés, infarktus, rák, vagy baleseti vég,

annyira megszokott, egysíkú és nyugalmas.

Lovon vágtatva közeleg a halál, s elhozza a végzetet,

az emberiség korszakának hamarosan vége lesz,

ámbár ezt nem fogja fel, az emberi képzelet.

Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat

Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat a világ sorsáról,

az emberek testi és lelki önállóságáról, szabadságáról,

s egyáltalán miért dönthet bárkinek a jogáról?

Milyen alapon dönt egy marék pokolfajzat arról, ki is élhet,

ki az, aki belefér az elképzelésükbe, a rémuralmukba,

s kik azok, akiknek ezentúl nem járhat az élet?

Mikor már csak szenvedés az élet

Mikor már csak szenvedés az élet, remények nélkül,

ugyanakkor rengeteg fájdalommal és kínnal,

a lélek megtörik, s fel is fogja adni végül.

Mikor már csak szenvedés az élet, idegesség, s teher,

elképzelhetetlen gyötrelmek sokasága és bánat,

a végzet, immár a halál lábai előtt hever.

Mennyit is kell szenvedni a halálért

Mennyit is kell szenvedni a halálért, vajon mennyit,

miféle kínokban van része az embernek végül,

és ez ellen tényleg nem tehet semmit?

Egyesek csupán lefordulnak a székről és ezzel vége,

vannak, kik aludni térnek, s nem ébrednek fel,

így csatlakoznak az elődeikhez végre.

Mások a napjaikat évekig szörnyű kínok között élik,

iszonyatos fájdalmak során mennek keresztül,

és hogy miért van ez, azt nem értik.

A halál nem kegyelmez, előle nincs menekvés soha,

lehet próbálkozni mindenfélével, ám felesleges,

senkit nem ment meg, semmiféle csoda.

Mennyit is kell szenvedni a halálért, mégis mennyit,

ez lenne az élet értelme, ezért születtünk meg,

s nem kapunk reményt, egy cseppnyit?

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31