Saját alkotásaim
Az elefánt tetemén marakodnak az állatok,
az oroszlánok és a hiénák tépik a testét,
a legnagyobb is áldozattá válhatott.
Sakálok ólálkodnak arrább, várva sorukat,
néha odakapnak óvatosan és rettegve,
a nagyobbak megölték már sokukat.
Egyre több keselyű gyűlik a falatozók köré,
nagyon izgatottak, lesik a történéseket,
s mind reméli, ami marad, az az övé.
Az elefánt tetemén marakodnak dühödten,
s morognak egymásra izzó gyűlölettel,
sokszor egymást tépik dühökben.
Újra vonyítanak a sakálok a sötét éjszakában,
s újra messzire száll éles, fülsértő hangjuk,
mint mindig, a pusztítás évszakában.
Ismét hallik a hiénák hátborzongató nevetése,
kísérteties kacajuk megrémít minden lényt,
és sohasem tűnhet el a feledésbe.
Eme szörnyű hangok felborzolják az idegeket,
s a békében legelő állatok jól megrettennek,
hiszen mostantól mindőjük fenyegetett.
Bármelyikükből zsákmány lehet akár azonnal,
s valamennyiük elveszítheti hamar az életét,
mivel nem bírnak el a ragadozó fajokkal.
Újra a vonyítás, a rettentő, kísérteties nevetés,
ám ha a zsákmányállatok végre harcolnának,
nem lenne olyan sikeres a halálba terelés.
