Saját alkotásaim
Az elefánt tetemén marakodnak az állatok,
az oroszlánok és a hiénák tépik a testét,
a legnagyobb is áldozattá válhatott.
Sakálok ólálkodnak arrább, várva sorukat,
néha odakapnak óvatosan és rettegve,
a nagyobbak megölték már sokukat.
Egyre több keselyű gyűlik a falatozók köré,
nagyon izgatottak, lesik a történéseket,
s mind reméli, ami marad, az az övé.
Az elefánt tetemén marakodnak dühödten,
s morognak egymásra izzó gyűlölettel,
sokszor egymást tépik dühökben.
Miért hagyja az elefánt, hogy nekimenjen a bolha,
és igyekezzen egyfolytában a vérét kiszívni,
éreztetve, hogy az elefánt neki szolga?
Miért hagyja, hogy folyamatosan hőzöngve csípje,
élősködjön rajta, mint egy beképzelt király,
és megpróbálja őt belefojtani a vízbe?
Miért hagyja az elefánt, hogy ez a mihaszna uralja,
kihasználja és kinevesse, miközben egy senki,
s csupán az elefánton múlik az uralma?
A bolha és az elefánt harca szakadatlan,
kettejük kommunikációja biz faragatlan.
A bolha lekezeli az elefántot, s megveti,
mivel kőgazdag, a földet előle megveszi.
Bolhapénzen szinte bármit is megvehet
és hiszi, az elefánttal mindent megtehet.
Erőteljesen propagálja önnön nagyságát,
félelmetesre gyúrják a hírek a vadságát.
A hazug médiákban istenként tetszeleg,
s gyakorta a vágyai tengerén szendereg.
Fejébe vette, hogy az elefántot legyűri,
legyilkolja a hatalmas állatot, s megfőzi.
Vett is új felszerelést a piciny konyhába,
elvárja, az elefánt beletörődik a sorsába.
Terveiben kiszívja majd az összes vérét,
s véglegesen eltünteti az elefántok népét.
Fogta a kést, a baltát, az edényt a vérnek,
ez lészen az élelme a dicső bolha népnek.
Nekiugrott az előtte álló hatalmas lábnak,
amely soha nem is mutatta magát másnak.
Lepattant róla és odább, messzire gurult,
szédült, támolygott, s szörnyen begurult.
Hogy mer akaratának ellenállni e senki,
egyáltalán a bolygón még életben lenni.
A bolha és az elefánt harca biz végtelen,
akkor is, ha gyakorta nem lehet vértelen.
Ám ha az elefánt a csípéseket megunja,
eltiporja a bolhát, véglegesen lenyomja.
