Saját alkotásaim
A szakadék felé tart a világ nagyon nagy része,
s miközben sötét viharfelhők gyülekeznek,
egyre halványul a reménység fénye.
A szakadék felé tart a szabadság és az értelem,
vesztésre áll a szeretet, harcban áll a lét is,
s meglehet, ez a harc nem lesz vértelen.
A gyűlölet gyűlöletet szül, a harag pedig haragot,
az irigység irigységet, a gonosz gonoszságot,
a szeretet, s a békesség veheti a kalapot.
A gyűlölet gyűlöletet szül mindenfelé a világban,
keserűséggel feltöltve a megfáradt lelkeket,
és ez a folyamat zajlik, minden irányban.
Sose adjuk fel, különben elvesznek az álmaink,
minden percünk gyorsan a semmibe száll,
és búcsút intenek az áhított vágyaink!
Sose adjuk fel mindazt, mit a szívünk szeretne,
s ne féljünk megküzdeni önnön céljainkért,
hisz ez egy jobb és szebb világ is lehetne!
Egy életet összefoglalni nem könnyű sohasem,
beszélni róla nehéz, a lélek őrzi a titkokat,
és csak az számít, mi van odabent.
Egy életet összefoglalni nem is mindig sikerül,
főképpen, ha az elme önmagába zárkózik,
s hogy úgy mire képes, talán kiderül.
Hőbörgő háborgók háborognak hamis hírek által,
a hamisságnak a héjái homályban tartják őket,
s már mennének is harcolni, kézzel-lábbal.
Hőbörgő háborgók háborognak háborús időkben,
és hörgő hatalmi tébolyban égve hadakoznak,
a hiszékenység a butasággal együtt időtlen.
Az álomvilágnak vége, eljött a valóságnak kora,
reánk köszöntött a sötét gonoszság ideje,
és ennek nem fog vége lenni soha.
Az álomvilágnak vége, ideje felébredni gyorsan,
mert ha ez nem sikerül és tovább alszunk,
mind odaveszünk, szépen, sorban.
Jobb az óvatosság, mint fejjel menni a falnak,
és jobb tájékozódni, mint csapdába esni,
hisz eme világon igen sokan csalnak.
Jobb az óvatosság, mint súlyos sebet szerezni,
sebet a testen, a lelken és a becsületen is,
ennél sokkal jobb nevetni, s szeretni.
Ne más mondja már meg, hogy mit gondoljak,
miket érezzek, hogyan küzdjek a sorssal,
és mely dolgokat kell megfontoljak!
Ne más mondja már meg, hogyan is élhetünk,
mikor szerethetünk és legfőképpen kiket,
s mik azok, amiktől csakis félhetünk!
Ne más mondja már meg, vehetünk-e levegőt,
vagy miket kezdhetünk a saját testünkkel,
és mikor látogassuk meg a temetőt!
Ne más mondja már meg, kik és mik vagyunk,
mindez égeti az emberek lelkét, de hiába,
nem akarják meghallani a szavunk!
Csodálatos kis életközösség található a parkban,
örvös gerlék, cinegék, verebek, s tengelicek,
itt érzik jól magukat, a városi zajban.
Itt élik a mindennapjaikat, az utódaikat nevelik,
ahogy a fekete rigók, s a dolmányos varjak is,
naphosszat csak az élelmüket keresik.
Eme parkban fészkel a szajkó és a balkáni gerle,
a háztetőkön a házi galambok vertek tanyát,
s igen sokszor ott áznak, az esőtől verve.
A harkályok gyakran benéznek a fákat vizsgálva,
s naponta tartanak rovarvadászatot a fecskék,
így válaszolva az életben maradás titkára.
Csodálatos kis életközösség található a parkban,
a seregélyek szintén gyakori vendégek erre,
beköszönnek, ha kint, a mezőkön baj van.
A kedvesség nem kerül semmibe, a szíven múlik,
a lelkek tisztaságán és a valódi emberségen,
s mindez sötét köntösbe soha nem bújik.
A kedvesség nem kerül semmibe, tisztán ragyog,
fennen hirdeti a jót, a szépet, a boldogságot,
és általa lesznek csodásabbak a napok.
