háborúk Archívum - Kiss Gyula versei

A világ valódi arcát

A világ valódi arcát oly sokan nem ismerik,

mivel folyamatosan álarc takarja el azt,

s eme álarcról kérdezni sem merik.

Így halad előre, a régen megtervezett úton,

kopott és szakadt ruhájában bandukol,

miközben mereng a túl sötét múlton.

Megélt már számtalan borzalmat, háborút,

néhanap rátalált egy kevéske örömre is,

s még kérdéses, hová vezet e vándorút.

A világ nem érzi jól magát ilyen szerepben,

nem boldog, látva a történések folyamát,

ez így volt valaha, s most is, a jelenben.

A világ valódi arcát ritkán díszíti a mosoly,

örömmel lenne ő egy szebb, s jobb világ,

ha nem lenne az irányítói által fogoly.

Valamiben reményt lelni

Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,

egyre inkább fogyatkozik a józan ész,

s az értelem is jelentősen kevesebb.

Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,

a hazugságaikat és az elnyomásukat,

hisz ezért kapja mind a jutalmát.

Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,

káoszt teremtenek a terveik szerint,

s elhozzák nekik a háború rémét.

A szabadságot véres csizmákkal tapossák,

mindenféle emberi jogot eltipornak,

és ezt szenvedi meg a lakosság.

A józan vélemények a szemétre kerülnek,

és miközben az emberek rettegnek,

addig a bűnösök kéjbe merülnek.

Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,

s a bankszámláik kövérre dagadnak,

rengetegen szenvednek a létben.

Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,

és míg az emberiség némán csak tűr,

addig a nyakára záródik a járom.

A Föld tragédiája

A Föld tragédiája az, hogy rajta él az ember,

az a faj, amely a többi lényt eltiporja,

és amelynek a béke nem kell.

Amely pusztít, rombol, háborúzik és gyilkol,

nem kímél senkit, semmit, sohasem,

s mely minden igazságot titkol.

Amely kizsákmányolja eme bolygó kincseit,

bemocskolja a vizét, a saját életterét,

s végül mégis elveszíti mindenit.

Amely képes a szeretetre, az ölelésre, a jóra,

a megértésre, a cirógatásra, a szépre,

és bizony képes a kedves szóra.

Ez a kettősség jellemzi, a pénz markában él,

egész életében hatalomra vágyakozik,

de a legapróbb történéstől is fél.

A Föld tragédiája, hogy mindezeket hagyja,

ám eljön az idő, amikor visszaüt majd,

s az lesz az ő legcsodásabb napja.

Milyen csodás ez a világ

Milyen csodás ez a világ, telis-tele szépséggel,

ármánnyal, gonoszsággal, hazugsággal,

és háborúval, no meg rémséggel.

Jóindulattal, egóval, gyűlölettel, megvetéssel,

irigységgel, kapzsisággal, minden rosszal,

és lelkeket pusztító szenvedéssel.

Hamissággal, árulással, dühvel és butasággal,

megvetéssel, lenézéssel, lekicsinyléssel,

bájolgással, erőteljes tunyasággal.

Milyen csodás ez a világ, szeretet és örömteli,

izzón békétlen, reménytelen, esélytelen,

s mindezt csak magának köszönheti.

A hírek főleg a rosszról szólnak

A hírek főleg a rosszról szólnak, hiszen az a cél,

elvétve akad csupán igazán kellemes téma,

s így a rettegés rendszeresen visszatér.

Háborúk, pusztítás és erőszak uralja a napokat,

a megtévesztés, a képmutatás állandósult,

erősen befolyásolva a kicsiket, nagyokat.

A hamisság, s a hazugságok óceánként áradnak,

megfertőzve az egykor oly értelmes elméket,

és gyakorta szinte viharként támadnak.

Már a vízcsapokból is politika és ármány folyik,

nem meglepő, hogy a víz ihatatlanná válik,

s úgy tűnik, eme posvány el nem fogyik.

A hírek főleg a rosszról szólnak, pedig volna jó,

a szeretet, a békesség, az öröm és hasonlók,

ám ezekről igen keveset hallatszik a szó.

A természet úgy örül

A természet úgy örül a folyamatos háborúknak,

és a hihetetlen pusztításnak, amit elszenved,

oly boldog, hogy az emberek háborúznak.

Minden zege-zuga tele van lőszerrel, rakétával,

és a sok-sok soha le nem bomló hulladékkal,

ám e tények leplezve vannak hazugsággal.

Persze tudja, hogy ezek csakis díszei a Földnek,

örökre beleivódnak a talajba, minden sejtbe,

és jót tesznek az életnek, no meg a zöldnek.

Imádja azt is, hogy fentről szórják rá a mérget,

gyakorta be van csíkozva a tündöklő égbolt,

s eme gyakorlat sajnos nem igen ér véget.

Bezzeg a kisemberek, azok igazán szennyeznek,

az autóikkal, a légzésükkel és a létükkel is,

ám a bolygóért nem nagyon könnyeznek.

A természet úgy örül, hogy állandóan tiporják,

s az egykori gazdag élővilága csupán emlék,

immár fel sem ismeri régi szép mivoltát.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31