Saját alkotásaim
Szemétből van bőven, sokkal több is, mint kéne,
nagyon felhalmozódott és ellepett mindent,
ideje lenne alaposan kitakarítani végre.
A bolygó egésze fuldoklik a rengeteg mocsoktól,
lassan már nem lehet tiszta élettérre találni,
és az embereknek elege van a mocsokból.
Szemétből van bőven és nincs idő tovább várni,
különben a szemét maga alá temet mindent,
így muszáj lesz eme világon rendet vágni.
A tévedést beismerni nem könnyű sohasem,
igen erős akarat és bátorság is kell hozzá,
ez a lélekben is nyomot hagy, odabent.
A tévedést beismerni sokaknak nem sikerül,
nem is akarják megtenni, mert az kudarc,
s hogy ki milyen jellem, végül kiderül.
Némely emberhez képest a Sátán ártatlan,
és a saját gonoszsága szerénynek tűnik,
amikor nézi a fenti világot fáradtan.
Miközben mosolyogva ül, lenn a Pokolban,
a tűz mellett elmélkedik, nincs is dolga,
hiszen fenn, már minden romokban.
Az emberek háborúznak a segítsége nélkül,
nagy tömegben igyekeznek is le hozzá,
s mind a bográcsokban végzik végül.
Persze az irányítóik önnön zsebeiket tömik,
és sunyin uszítanak biztonságos helyről,
amíg a népek fiai a sarcaikat nyögik.
Némely emberhez képest a Sátán egy álom,
sőt, egy igazi angyal, ki már régóta látja,
mit eme világ magára tett, az a járom.
Minél tovább él valaki, annál többet szenved,
annál jobban elkopik az elméje és a teste,
s nehezebb lesz a vége, mint a kezdet.
Mindazon örömök, amik annak idején voltak,
és amelyek képesek voltak boldogítani,
akkor még a szépről, s a jóról szóltak.
Azonban az idő múlása nem túlontúl kegyes,
vannak, akikben kevesebb nyomot hagy,
míg másokhoz sajnos kevésbé nemes.
Végül egy csöndes éjszakán bekopog a végzet,
legyen az ember otthon, esetleg máshol,
a halál megcirógatja, s közli, bevégzed.
Minél tovább él valaki, annál többet érhet el,
lehetnek sikerei, rátalálhat a boldogságra,
és ha szerencsés, a lelke békességre lel.
Van egy világ, amelyben nincsenek fegyverek,
és nincsenek megtervezett háborúk sem,
ott örök békében élhetnek az emberek.
Ama világban nincs betegség, harag, gyűlölet,
természetes az öröm, van nevetés, kacaj,
és nincsen semmiféle sötét bűvölet.
Van szeretet, megértés és van igazi nyugalom,
az ég mindig kék, zöld a fű, ragyog a Nap,
s minden perc maga a valódi jutalom.
Abban a világban nincs elesett, nincs szegény,
ahogy nincs gazdag sem és nincs gonosz,
van viszont mindenki számára remény.
Van egy világ, amelyben teljesülnek az álmok,
igaz, ez a világ csakis az álmainkban létezik,
ahol a lelken, s a szíven, nincsenek rácsok.
Akinek sötét a szíve, annak a lelke is sötét,
ahogy sötét minden perce is az életben,
s nem tudja elfújni a sötétség ködét.
Az ugyanis reá telepedett az elejétől fogva,
megfertőzte az elméjét, minden sejtjét,
és ő maga valójában, önmaga foglya.
Akinek sötét a szíve, annak halott a jövője,
a reménytelenségben fuldoklik mindig,
mint ennek a világnak a cselszövője
Ami az egyiknek szép, az a másiknak csúnya,
van, aki a Napot szereti, más a Holdat,
s van, akinek folyamatos a búja.
Van, aki szerelemre vágyik, más gazdagságra,
van, aki sikerre, karrierre, van, aki békére,
s van, akinek fontos a lelke gazdagsága.
Van, aki segítőkész, más pont az ellenkezője,
van, ki szeretettel teli, van, ki gyűlölettel,
és van, kinek vastag a szemellenzője.
Van, aki bátor és van, aki meg túlontúl gyáva,
van, aki bölcsen hallgat, nem szól hiába,
míg másnak túl sokat is jár a szája.
Van, kinek tragikus az élete, másnak boldog,
ki milyen kártyáz húz ki az élet lapjaiból,
hisz nem egyformák az emberi sorsok.
Ahány ember, annyiféle gondolkodás és lélek,
van, kit az értelem vezérel, más hőbörög,
ez így lesz mindig, míg emberek élnek.
Ami az egyiknek szép, az a másiknak nem az,
az ellentétek megmaradnak örök időkre,
és nem lesz mindenki számára vigasz.
Sokan szorulnak segítségre, biztatásra, támaszra,
vigaszra a nehéz időkben és igazi szeretetre,
no meg ölelésre, tiszteletteljes válaszra.
Sokan vágynak szerelemre, egy boldogabb életre,
jobb egészségre, békességre és nyugalomra,
őszinte megértésre, sok hasonló lélekre.
Azonban sajnos mindez legtöbbször álom marad,
hiszen egyre kevesebben tudják ezt megélni,
ez a világ nem éppen a jó irányba halad.
Sokan szorulnak segítségre és sokan gondozásra,
gyámolításra, védelemre, kedves szavakra,
s törölnék el a rosszat gombnyomásra.
Sokszor arról álmodunk, amit el nem érünk,
amire annyira vágyakozunk, ám hiába,
és ami elkísér minket, amíg élünk.
Sokszor arról álmodunk, amit a lelkünk rejt,
ami bearanyozhatná minden percünket,
akkor is, ha az utunk már lefelé lejt.
Sokszor arról álmodunk, mi a szívünkben él,
ami elhozhatná a fényt és a boldogságot,
s amit nem fújhatna el a reggeli szél.
Aki útmutatások nélkül nem képes élni,
és nem is fogja fel, mi zajlik körötte,
az egyet tud majd, rettegni, félni.
Megrezzen, ha fúj a szél, ha kisüt a Nap,
ha elkezd esni az eső és mennydörög,
a legkisebb neszre is a szívéhez kap.
Aki útmutatások nélkül egy nagy senki,
és nincs egy egyszerű gondolata sem,
az még önmagáért is képtelen tenni.
