október 2025 - Kiss Gyula versei

Az ember ifjúkorában

Az ember ifjúkorában túl könnyelmű és léha,

félvállról vesz mindent, főleg a valóságot,

ha e kedve olyan, gondolkozik is néha.

Lekezeli az idősebbeket és nem is hisz nekik,

sőt, flegmán visszamosolyog az intő szóra,

pedig ők minden szavát áhítattal lesik.

Nem érdekli az igazság, az a számára smafu,

ahogyan az sem számít, ki, miről is beszél,

hiszi, amit hall, az mind csakis kamu.

Sajna telik fölötte az idő, és benő a feje lágya,

immár nem a buli, nem a tobzódás élteti,

s nem csupán a szex a leghőbb vágya.

Másként szemlél mindent, s másként gondol,

másként reagálja le az élete összes percét,

ha pedig veszít, csakis némán tombol.

Az élete vége felé visszatekint, milyen ember,

érdemes-e a tiszteletre, a megbecsülésre,

vagy egy nulla, aki senkinek nem kell.

Az ember ifjúkorában sorra vívja a harcokat,

illúziókat kerget és nem tud lenyugodni,

amíg el nem jön érte is az alkonyat.

Sokan harc nélkül adják fel

Sokan harc nélkül adják fel az igazukat,

lehajtott fejjel bólogatnak mindenre,

és keserűen keresik a vigaszukat.

Belül ugyan érzik, hogy sokat hibáznak,

s tudják, mennyire gyengék, tétlenek,

az igaztalannal soha nem vitáznak.

Tudják, tehetnének ez ellen, ám félnek,

egyszerűbb megalkudni és engedni,

s inkább örök rettegésben élnek.

Sokan harc nélkül adják fel az életüket,

és lemondanak minden reményről,

így elősegítve a sötét végzetüket.

Mindenki ragyogása

Mindenki ragyogása meg fog szűnni egyszer,

ez történhet éjszaka, vagy történhet reggel,

ám mindenképp megcsörren a vekker.

A vekker, amely jelzi, hogy itt van az út vége,

már nem kell tovább szenvedni, küzdeni,

és megpihenhet a fáradt lélek végre.

Megpihenhet és az örökkévaló útjára léphet,

az útra, amely végig követi az élet folyóját,

oda, hol a szívekben majd örökké élhet.

Mindenki ragyogása végül egyesül a fénnyel,

és együtt járják a táncot a csillagok között,

megbékélve az összes emberi lénnyel.

A megemlékezés fényei

A megemlékezés fényei felgyúlnak a napokban,

ilyenkor az emberek önmagukba néznek,

és szeretet árad kicsikben, nagyokban.

Szomorú szeretet az eltávozott szeretteik iránt,

fájó veszteségeik a sóhajok hídján kelnek át,

s a hídról mutatják nekik a helyes irányt.

Azt az irányt, mely az emlékezés földjére vezet,

oda, hol a szívük telítődik a múlt képeivel,

s ahol a lelkük az eltávozottakkal lehet.

A megemlékezés fényei táncot járnak az éjben,

a sírokon virágok, a szemekben könnyek,

s e könnyek megcsillannak a fényben.

Butaságfalván nagy a vigalom

Butaságfalván nagy a vigalom, megy a buli,

senkit nem érdekel a tudás, a valóság,

itt az előrejutáshoz nem kell suli.

Bőven elég ha nagy a száj, s ha üres a lélek,

ha a feltörekvő nem kérdez és nem lát,

s ha önként megy elébe a végnek.

Errefelé a gondolkodás egy nem létező szó,

mindennapos az őrjöngés, a tivornya,

és e falva lakóinak ez tökéletes, jó.

Butaságfalván nagy a vigalom, víg az ének,

folyik az ital, ropják a táncot egész este,

s nem fogják fel, homályban élnek.

A béke az az út

A béke az az út, mely nem a pusztulásba visz,

s amely képes lehet megvédeni az életet,

akkor is, ha mindenki másban hisz.

Béke nélkül a remény egy elveszett gyermek,

egy gyermek, mely megpróbál előrejutni,

ám vannak előtte csapdák, vermek.

Béke nélkül a gonosz csak dőzsöl és vígan él,

s egyfolytában tömi a feneketlen zsebeit,

hiszen nincs semmi sem, amitől fél.

Hitvány hordája kiszolgálja és fejet hajt neki,

áldozatul felkínálják számára a mindent,

s ebben a gonosz mindig örömét leli.

A béke az az út, amelynek a végén vár a fény,

a fény, amely beragyogja a lelket, a szívet,

és amiről ábrándozik sok emberi lény.

Milyen lehet

Milyen lehet gyűlölt, népek árulójaként élni,

és figyelmen kívül hagyni az igazságot,

ugyanakkor belül rettegni, s félni?

Milyen lehet bérencként megélni a napokat,

megvásároltként végrehajtani a rosszat,

és halálba küldeni kicsiket, nagyokat?

Hogyan tud nyugodtan aludni az, ki hitvány,

ki eladta a szívét és eladta a sötét lelkét,

s aki csak egy tömeggyilkos szimplán?

Milyen lehet szembesülni a rideg valósággal,

s hogy tud tükörbe nézni egy jellemtelen,

vastag bőrrel a képén és csalódással?

Akármerre járok

Akármerre járok, mindenfelé félelmet látok,

rengeteg akadályt, s oly sok hazugságot,

sokaknak ez az élet nem más, átok.

Bizonytalanság uralja a napokat, s az éjeket,

és amíg a vágyak a végtelenben járnak,

megsemmisítik a valódi tényeket.

Az emberek csak élni akarnak, békességben,

ölelni, szeretni, nevetni, s reménykedni,

majd egyesülni az örök fényességben.

Nem vágynak rosszra, az nem kell senkinek,

a jóról álmodnak és egy élhető világról,

s nem elköteleződni a semminek.

Akármerre járok, érzi a szenvedést a lelkem,

érzi a múltat, a jelent és talán a jövőt is,

e világban nehéz nyugalomra lelnem.

Rengeteg a terelés

Rengeteg a terelés, a valóság útjára lelni nehéz,

hisz annyi különféle út vezet rossz irányba,

hogy sokaknak túl bonyolult ez az egész.

Mikor valaki azt hiszi, megtalálta a helyes utat,

és kezd örülni, mert már olyan régen keresi,

lesz egy újabb tábla, amely másfelé mutat.

Rengeteg a terelés, az úti célhoz kevesen érnek,

s amíg nehezen igazodnak el az útvesztőben,

addig csupán egyfajta tumultusban élnek.

A világ összes tudása

A világ összes tudása is bizony túlontúl kevés,

kevés kitölteni az ürességét mindazoknak,

akiket nem érdekel, csak az ivás, evés.

Kiknek az értelem ismeretlen, félelmetes szó,

s már attól rosszul vannak, ha meghallják,

hiszen nekik csakis önmaguk világa a jó.

Önmaguk üressége, flegmasága és önteltsége,

önmaguk gőgje, lekezelő, sértő viselkedése,

s mindezen jó tulajdonságaik összessége.

A világ összes tudása sem lesz elegendő soha,

a fény reménytelenül harcol a sötétséggel,

ám ha mégis győzne, az volna a csoda.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31