vágyak Archívum - Kiss Gyula versei

Aki szemétből építi

Aki szemétből építi fel önmaga várát,

és az a vár hamar maga alá temeti,

sírva, keserűen húzza el a száját.

Aki szemétből építi másoknak a jövőt,

a sajátját viszont pénzből, s aranyból,

tömegével lesznek a miatta nyögők.

Aki szemétből építi a követői táborát,

és azok hőbörögnek, törnek, zúznak,

hátra is hagyja a véres lábnyomát.

Aki szemétből építi a vágyait, s terveit,

a reménytől is megfoszt mindenkit,

az másokra hárítja a világ terheit.

Aki szemétből építi a mindennapokat,

és eközben dicsőítteti már a létét is,

pusztulásra ítél kicsiket, nagyokat.

Az ember sose legyen kishitű

Az ember sose legyen kishitű, vállalja magát,

küzdjön a szép álmaiért, önnön vágyaiért,

ám soha ne hárítsa másra a saját baját!

Ne adjon fel semmit, semmit, amiért harcolt,

ami jó neki, a családjának és a hazájának,

legyen bármilyen fáradt, vagy lesarcolt!

Ne tágítson az igazság mellől, bárhogy fájjon,

és ne mondjon le a valódi értékeiről sem,

óvja önmagát, ne maradjon rabláncon!

Az ember sose legyen kishitű, éljen, ne féljen,

és ne rettentse meg a hazugságok áradata,

hagyja, hogy a lelke ragyogjon a fényben!

Létrejött egykoron

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

tündérek gondozták, védték, s óvták,

eme kertben mindőjük örömöt lelt.

Tele volt szeretettel, virággal, csodával,

bizalommal, reménnyel, s vágyakkal,

és szépséges álmok hosszú sorával.

Tele volt őszinte örömmel, megértéssel,

valódi boldogsággal, mindenféle jóval,

no meg élethosszig tartó egészséggel.

Tele volt virágzó fákkal, tiszta szívekkel,

mosollyal, vidámsággal, igaz lelkekkel,

és szemet gyönyörködtető színekkel.

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

az emberi szemek előtt rejtve maradt,

így élte túl, biztonságra csak így lelt.

Amikor csökken a teljesítmény

Amikor csökken a teljesítmény, a vágyak,

megkopik az elme és elillan az erő is,

az álmok a végtelenbe szállnak.

Mikor az ember rádöbben, hogy veszített,

s az, amit eddig jónak hitt, téveszme,

nem tudja, erőt miből meríthet.

Amikor csökken a teljesítmény, s a tudás,

sőt, még az önismeret is kudarcot vall,

fájdalmas lesz a beismerés, bukás.

Amikor nem lát a szem

Amikor nem lát a szem, s tompul az elme,

az érzékek az álmokkal aludni térnek,

a reménynek nincs a jövőre terve.

Amikor nem lát a szem és közeledik az éj,

a meggyötört lélek is leteszi a lantot,

s könnyes szemekkel pihenni tér.

Vihar készül

Viharfelhők gyülekeznek az égen,

még csend honol a kietlen tájon,

legtöbben meglapulnak az éjben,

félnek, nehogy a vihar szele fájjon.

Becsukják a szemüket, ám hiába,

nem menekülhetnek a valóság elől,

rettegve kiabálhatnak a sötét világba,

süket fülekre találnak mindenfelől.

Nem akarják látni mi is vár rájuk,

azt hiszik ők kivételek, ők mások,

bíznak benne, hogy teljesül a vágyuk,

holott nem egyebek, csupán bábok.

Végül lesújt a villám, feltámad a szél,

felnyílnak újból a lehunyt szemek,

végre az önámítók hada új életre kél,

s megteszik a vihar ellen amit lehet.

Mindenki leplezni próbálja

Mindenki leplezni próbálja önnön hibáit,

a fájdalmait, a csalódásait, az érzéseit,

és elhallgatni az elvesztett vitáit.

Letagadni a valódi mivoltát, a valós énjét,

a legtitkosabb álmait, az izzó vágyait,

s eközben védeni a saját lényét.

Mindenki leplezni próbálja az igazi arcát,

a sebezhetőségét és az érzékenységét,

mialatt a lelke megvívja a harcát.

Az idő vándora

Az idő vándora megfogta a kis batyuját,

s végiggondolta miket pakoljon bele,

mielőtt bezárná a kis háza kapuját.

Pakolni való pedig szép számban akadt,

szerelmek, érzések, vágyak és álmok,

a szíve a bánatba majd beleszakadt.

Szomorú volt, hogy nem várhat tovább,

ám sietős a dolga, hisz ketyeg az óra,

s muszáj mennie egy házzal odább.

Azért még igyekezett elpakolni ezt, azt,

a szeretet emlékét, a béke pillanatait,

nem pedig szemetet és gisz-gazt.

Megrázta a batyut, érezte van ám súlya,

mégis eltette a fiatalság vidámságát,

és az egészség perceit is az útra.

Beszuszakolta melléjük a jót, a reményt,

a becsületet, tisztességet, az értelmet,

s nem utolsósorban az igaz erényt.

Az idő vándora bekötötte a batyu száját,

elmerengett, milyen csodás volt régen,

körbenézett, s lekapcsolta a lámpát.

A kiváltságosok klubjában

A kiváltságosok klubjában mindent szabad,

ama klub tagjai megtehetnek bármit,

és szórakozni való mindig akad.

Titkos összejöveteleken álarc mögé bújnak,

és fekete, csuklyás köpenyt viselnek,

úgy hódolnak a szexnek, bornak.

Sötét rituáléval kezdik meg a mágikus estet,

s amíg szól a sejtelmes zene és az ének,

láthatnak sok gyönyörű női testet.

Azután jöhet az arc nélküli bujaság és a kéj,

a szavak nélküli intimitás, a játszadozás,

csodás élményekkel zárul az éj.

A kiváltságosok klubjában dőzsöl ám az elit,

átlagember soha nem lehet eme kör tagja,

s aki kíváncsi, azt hamar jégre teszik.

A hideg hó alatt ott lapul

A hideg hó alatt ott lapul az új élet csírája,

és várja a tavaszt, a szebb időkre pihen,

még nincs koszorú a remény sírjára.

A hideg hó alatt ott lapul jóság, a szeretet,

ott alszanak a vágyak és a szép álmok is,

s ott pihenik ki a fájdalmas sebeket.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30