szívek Archívum - Kiss Gyula versei

Létrejött egykoron

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

tündérek gondozták, védték, s óvták,

eme kertben mindőjük örömöt lelt.

Tele volt szeretettel, virággal, csodával,

bizalommal, reménnyel, s vágyakkal,

és szépséges álmok hosszú sorával.

Tele volt őszinte örömmel, megértéssel,

valódi boldogsággal, mindenféle jóval,

no meg élethosszig tartó egészséggel.

Tele volt virágzó fákkal, tiszta szívekkel,

mosollyal, vidámsággal, igaz lelkekkel,

és szemet gyönyörködtető színekkel.

Létrejött egykoron egy varázslatos kert,

az emberi szemek előtt rejtve maradt,

így élte túl, biztonságra csak így lelt.

Még ragyognak a fények

Még ragyognak a fények, ám az idő telik,

gyorsan peregnek az öröm percei,

és ez jól senkinek nem esik.

A meghittség varázsa nem marad sokáig,

szerencsés esetben jövőre is eljön,

azonban hosszú az út odáig.

Még ragyognak a fények, még él a mese,

a szeretet még cirógatja a lelkeket,

és minden szív csordultig tele.

Az ünnep fényei

Az ünnep fényei nem mindenkinek ragyognak,

s nem mindenki érezheti a szeretet melegét,

van, hogy bánat jut kicsiknek, nagyoknak.

Az ünnep fényei néha csupán árnyékot vetnek,

árnyékot az elesett és magányos emberekre,

azokra, akik a szeretteikkel nem lehetnek.

Az ünnep fényei a szívekbe új reményt hoznak,

örömmel, s boldogsággal töltik fel a lelkeket,

egy kis időre búcsút inthet a jó a rossznak.

Közeleg a Karácsony

Közeleg a Karácsony, a békesség mégis távol,

hangosan dübörögnek a háborús dobok,

a gonosz szítja a gyűlöletet bárhol.

Nem nyugszik, nem pihen, csak öl és rombol,

ármánykodik, hazugságokkal kényszerít,

s véres, habzó szájjal tovább tombol.

Közeleg a Karácsony, néhol hópihék szállnak,

a szíveket mélyen megérinti ez az ünnep,

s a lelkek őszinte szeretetre vágynak.

Hogyan fejlődött ennyire vissza

Hogyan fejlődött ennyire vissza az emberi értelem,

és miképpen is süllyedhetett ennyire mélyre,

hogy gondolkodni lassan már képtelen?

Mi az oka annak, hogy a normalitás bűnnek számít,

a szív vágyai és az érzelmek olyan sekélyesek,

s a hazug ígéretek sora mindenkit elámít?

Milyen szülő az, amelyik nem óvja saját gyermekét,

amelyik tétlenül nézi, hogy miket tesznek vele,

s megtagadja önnön védelmező szerepét?

Miféle ember az, akit elvakít az ostobaság vad köde,

akit megőrjít a gyűlölet, s az értelmetlen harag,

és mindaz zavarja, amihez nincs is köze?

Hogyan fejlődött ennyire vissza a józanság, s az élet,

a lelkiismeret, a becsület, a tisztesség, a jóság,

és mindezeket hogyan képes eltűrni a lélek?

Szerelmes szívek szabadon szeretnek

Szerelmes szívek szabadon szeretnek és izzón vágynak,

epekednek, valódi érzelmeiket ügyesen titkolják,

miközben érzéseik viszonzására várnak.

Szerelmes szívek szabadon szeretnek és a lelkük repes,

sokszor önmaguknak is csak nehezen ismerik be,

hogy a bennük lobogó tűz, mennyire heves.

Elvesztegetett pillanatok, nehéz sorsok

Elvesztegetett pillanatok, nehéz sorsok, keserű órák,

olykor némi vidámság és kevéske boldogság,

ezek folyamatosan az élet útjait róják.

Elvesztegetett pillanatok, nehéz sorsok, s fájó lelkek,

szerető szívek, fantáziadús álmok és vágyak,

az örökkévalóban, igazi békére lelnek.

Szenvesztő érzések

Szenvesztő érzések vihara döngeti a szív falait,

ez igen sokszor árnyékot vet az érzelmekre,

s igyekszik némítani a benső én szavait.

E szavak próbálják felébreszteni az alvó elmét,

s finoman közölni, hogy ne reméljen hiába,

eme vihar elfújja minden vágyát, tervét.

Szenvesztő érzések lángja emészti a fájó lelket,

amely így, megsebezve, továbbra is remél,

és hiszi, végül majd boldogságra lelhet.

A szívek rejtekén

A szívek rejtekén megannyi vágy alussza álmát,

a legtöbbjük soha nem fog előbukkanni,

és nem is bontogatja a szárnyát.

Nem repülnek a szellőkkel, s nem szállnak tova,

kihagyják a Nap ragyogását a kék égen,

és nem mosolyognak fel soha.

A szívek rejtekén ezernyi titkot őriz meg az idő,

odabent várnak halkan, a széltől is óva,

s remélik, nekik dolgozik a jövő.

Egy csillagos estén

Egy csillagos estén, amikor nyugalom honol,

a Földön mindenfelé utat tör a szeretet,

s a békesség uralkodik, nem a pokol.

Megdobbannak a szívek, emlékek törnek elő,

s akár havas a táj, akár zöldellnek a rétek,

a lelkekben rejlik az igazi nyerő erő.

Egy csillagos estén minden szebbnek látszik,

elérhetőbbnek tűnnek a régi szép álmok,

s a vágyak sora a fantáziákon játszik.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30