Saját alkotásaim
Mikor ébred végre a fény és tépi le a láncát,
amit már olyan rég reá rakott a sötétség,
mely azóta is járja tébolyult táncát?
Mikor ébred végre a fény, meddig tűr még,
s meddig hagyja, hogy a gonosz eltiporja,
nem kellett volna már visszaütnie rég?
Mikor ébred végre a fény és mégis mire vár,
talán a csodára, hogy a sötétség feladja,
s önként visszaadja azt, ami neki jár?
Amíg csak élünk, a szívünkben remélünk,
vágyjuk a jót, a szépet és a lehetetlent,
s nem tudjuk, mi is lesz mivélünk.
Nem tudhatjuk, hová is sodor a sors szele,
és merrefelé visz majd az életünk útja,
de a lelkünk szeretettel legyen tele.
Amíg csak élünk, egyfajta csodára várunk,
és sokszor az álomvilágba menekülünk,
amíg önmagunkra rá nem találunk.
Ha a csend végre hallatná a szavát,változna a világ,
s ha nem tűrné el a csekély számú üvöltözőt,
még a kopár sziklákon is nyílna virág.
Ha a csend végre hallatná a szavát, az csoda lenne,
lelkeket simogató dallam és varázslatos zene,
s mindenki megtalálná az örömét benne.
A világűr angyala a végtelent járja és a lelkeket védi,
összegyűjti őket a galaxis minden szegletéből,
s egy jó lelket sem hagy, a pokolban égni.
Csillagködökön át szárnyal és a ragyogó fény vezeti,
a tetteit a szeretet irányítja, segít, ahol csak tud,
s a Föld bolygónál időzik, hacsak teheti.
A világűr angyala a végtelent járja, nem pihen soha,
tudja, hogy mindig van, aki a segítségére vár,
az emberek számára, ő egy igazi csoda.
A tündérek békés és csodálatos világa, egy külön világ,
az emberi szemek számára soha nem látható,
ott a fény az úr, s mindig nyílik virág.
Zöldellnek a fák, a bokrok és természetes a nyugalom,
varázslatosan szép az a hely, s oly tökéletes,
az ott élőknek minden perc jutalom.
A tündérek békés és csodálatos világa a szeretet helye,
s mikor éjjelente e mágikus lények táncolnak,
a szívük, lelkük, jósággal van telve.
A mesék birodalmában szabadon szárnyal a fantázia,
bárkiből lehet hős, király, királylány, varázsló,
csupán az eszét, s az álmait kell használnia.
Lehet bátor lovag, ki megmentette a hercegnő életét,
válhat manóvá, tündérré, mágussá, törpévé,
és feltalálóvá, aki körberepülte a féltekét.
A mesék birodalmában minden perc izgalom, csoda,
kalandokban nincs hiány, unatkozni nincs idő,
s aki már járt ott, nem vágyik máshová, soha.
Embernek maradni igen nehéz e kegyetlen időkben,
mindenfelé háború dúl, s elszegényítés zajlik,
az emberi gonoszság, sajnos biza időtlen.
Kihalóban az őszinteség és az igazság lángja lankad,
egyre nő az elnyomás, a kifosztás napi rutin,
az ármány a fényre, újabb címkéket aggat.
Újra és újból támad a sötétség szele, gyakori a vihar,
mocsok és szenny árad mindenhol, világszerte,
a jó érzés, a lélek, lassan mindenkiből kihal.
Egymás ellen fordítják a családokat, a barátok sorát,
megutáltatják az emberekkel magát, az életet,
s a becsületnek sehol nem találni a nyomát.
Embernek maradni újabban szinte valóságos csoda,
és ha az értelem nem tér vissza nagyon hamar,
ennek a rémálomnak nem lesz vége, soha.
Örömteli percek és szívből jövő tiszta szeretet,
a vágyak dallamát játssza a lelkek hárfája,
s felvidít minden felnőttet, gyereket.
Felpezsdíti a vért és újra szárnyalhat a remény,
újabb álmok kelnek útjukra az éjszakában,
s néhány napig a sors nem kemény.
Örömteli percek, feledhetetlen pillanatok sora,
szeretetteljes ölelések, s eltitkolt érzelmek,
önmagunkban rejlik az igazi csoda.
A tiltások hazájában igazán csodás az élet,
semmit nem lehet, csak amit engednek,
s ettől igazán boldog minden lélek.
Tilos a gondolkodás, nincs is szükség arra,
hiszen mindent megoldanak helyettünk,
és nem kell készülnünk a harcra.
Csodásak az áremelések, a megszorítások,
a fűtés nélküli hideg évszak, a pánik,
s a megfázás utáni borogatások.
Csodás, hogy elzárják előlünk az élelmet,
ilyetén sokkalta könnyebb éhen halni,
s elültetni mindenkiben a félelmet.
Igazi mámor, hogy a tulajdonunk odavész,
a pénzünk, a megtakarításunk eltűnik,
s mit megtarthatunk, az csenevész.
Milyen remek, hogy nincsen már állatunk,
mivel jótékonyan leölették az összeset,
s mi mind az éhhalálra várhatunk.
Helyes, hogy korlátozzák az üzemanyagot,
legalább gyalogolhatunk a pokol felé,
s erre találnak mindig magyarázatot.
Örömteli a lét kizsigerelve s kihasználtan,
mikor már semmihez nem lehet jogunk,
csak úgy úszunk ám a boldogságban.
A tiltások hazájában sok a vígság, a kacaj,
minden gazdag sokkal gazdagabbá vált,
s a vagyonuk sokszorosa, mint tavaly.
Érzelmek viharában éli napjait minden lélek,
sokszor nem is látnak tisztán a világban,
s mindig a csalódás rémétől félnek.
Féltik a megszokott életüket, s a titkaik sorát,
nem merik felfedni az igazi mivoltukat,
és feszülten várják az álombeli csodát.
Vágyak perzselik a szívüket minden percben,
ám mégsem kezdeményeznek semmi újat,
mivel nem készültek fel még fejben.
A szemük előtt suhan tova a saját reményük,
s míg mélán tétovázva sajnálják magukat,
hagyják elveszni az utolsó esélyük.
Érzelmek viharában tengődnek nappal-éjjel,
a bizonytalanságuk nem vezethet sehová,
s bizony ezt nehéz felfogni ép ésszel.
