Saját alkotásaim
Álomban tartva a világot, könnyű azt uralni,
hisz míg édesden alszik és csak horkol,
nem érzi, mekkorát fog zuhanni.
Pedig fog, mégpedig gyorsan és igen mélyre,
ahonnan nem tud visszamászni majd,
s nem nézhet fel a tündöklő égre.
Ahol esetleg rádöbben, mekkorát is hibázott,
és mennyire kihasználták őt az altatói,
miközben önmagára nem vigyázott.
Álomban tartva a világot, bármit lehet tenni,
bármit, bármikor és az egész világgal,
és így fog elveszni az élet, ennyi.
Az út vége felé bizony elgondolkozik az ember,
s előtörnek a hajdani fénykora emlékei,
miken elmélázik könnyes szemmel.
Eszébe jutnak az egykori cselekedetei és tettei,
a vágyai, az álmai, az elképzelései, óhajai,
amiket a szívében el tudott rejteni.
Az út vége felé rájön a hibáira és a tévedéseire,
s miközben látni véli a szeretteinek arcát,
fájdalmasan gondol a nehézségeire.
Senki nem szereti hallani azt, ami rossz a számára,
ami kellemetlen, elronthatja a hangulatát,
és ami csak terheket tesz a vállára.
Nem jó hallani az igazságot, mert az nagyon fájhat,
szinte éget, ahogy szembesít a valósággal,
s be tudja fogni valamennyi szájat.
Kínos beismerni a tévedéseket és a kudarcok sorát,
a sikertelenséget, a csúfos melléfogásokat,
és biz nem jó hallani mindezek okát.
Senki nem szeretne egész életében egy senki lenni,
mindenki jóra, szépre vágyik, arról álmodik,
ám azért bizony igen sokat kell tenni.
Nehéz beismerni a hibákat és a tévedéseket,
s azt, hogy sikeres volt a megtévesztés,
elnyomva az igaz véleményeket.
Sérti mindenki egóját a tudat, hogy hibázott,
hogy beleesett a gyilkosok csapdájába,
s önmagára biza nem vigyázott.
Megalázó lenne belátni az értelem kudarcát,
a szégyent, hogy ilyesmi megtörténhet,
s elismerni a gonoszok uralmát.
Kínossá válhat szembesülni a gyengeséggel,
és a hiszékenység miatti pusztulással,
az izzó, fájdalmas veszteséggel.
Nehéz beismerni a hibákat, de nincs más út,
anélkül soha nem létezhet önbecsülés,
értelmetlen lesz a jelen, s a múlt.
Az igazság fáj és ezért félnek tőle sokan,
s nem akarják elismerni a valóságot,
miközben az idő sebesen rohan.
Könnyebb a szemeket lesütni, nem látni,
mint elismerni a sajgó gyengeséget,
s a nem létező hamisságra várni.
Nehéz elismerni a hibákat, a tévedéseket,
s elfogadni a valóság igazi mivoltát,
elhallgattatva a biztos tényeket.
Egyszerűbb letagadni azt, mi nem tetszik,
s elhessegetni az önvád maró kínját,
hisz a léleknek ez jobban fekszik.
Ki hibázott, s nem létezik a számára kiút,
mivel meggondolatlanul tett valamit,
oda lett a jövője, s marad a múlt.
Az igazság fáj, gyakorta éget, mint a tűz,
elviselhetetlenül gyötörhet, kínozhat,
s bárkit a szenvedés mezejére űz.
Hangzatos szavak, csekély értékű
sekélyes tettek, önámítás, s szívet
erősen tartó és marcangoló bánat,
a becsapottság igen nagyon fájhat.
Vágyak tüze, lelket melegítő álom,
csodás pillanatok, finom érintések,
sebzett vadként elharapott szavak,
a sértettséget sziklaként védő falak.
Kudarcként megélt tévedések sora,
elpárolgó felszálló rózsaszínű köd,
bizonyosság, hogy az élet kemény,
mégis felébredhet újfent a remény.
