Saját alkotásaim
Az átlagemberek minden pénze elvételre kerül,
ezáltal a jövőjük koromsötétbe fog borulni,
és a veszteségükön az elit jókat derül.
Jókat nevetnek a gyengeségen és a félelmeken,
az emberek riodalmán, a hiszékenységükön,
számukra mindenki senki, lényegtelen.
Az átlagemberek minden pénze zsebekbe kerül,
azok zsebébe, akik a terv szerint dolgoznak,
s akikben a becsület léte fel sem merül.
Sokan küzdenek kínokkal, meg fájdalmakkal,
meg nem értéssel, lenézéssel, bánattal,
és szembesülnek sértő rágalmakkal.
Sokan küzdenek csalódással és lelki sebekkel,
titkos vágyakkal, meg nem élt álmokkal,
s teszik mindezt könnyes szemekkel.
Sokan küzdenek kiábrándultsággal, haraggal,
nélkülözéssel, lemondással és tagadással,
a becsületet nem megvehető arannyal.
Sokan küzdenek békétlenséggel, s vívódással,
reménytelen szerelemmel, kiszolgáltatva,
s a kapcsolatukban állandó civódással.
Sokan küzdenek kínokkal, sebzett reménnyel,
szeretetnélküliséggel, csendes magánnyal,
és eme világon egyre kevesebb eséllyel.
Mélységes sötétség van sok koponyán belül,
ahol csupán a harag és a gyűlölet tombol,
oda az értelem fénye soha be nem kerül.
Mélységes sötétség van szerte eme világban,
a téboly és az őrület hatalma növekvőben,
ez meg is mutatkozik a dühödt vitákban.
Az igazság elől bujkálni nem lehet örökre,
előbb-utóbb úgyis utolér mindenkit,
és lesújt a hazugságra, közönyre.
Az igazság elől bujkálni elvesztegetett idő,
teljesen felesleges és olyan hiábavaló,
mindezt beigazolja majd a jövő.
Faramuci ez a világ, kiszámíthatatlan, gonosz,
és kegyetlen, elvetemült, lelkeket eltipró,
amely még igen sok fájdalmat okoz.
Megtévesztő, szemfényvesztő, delejes csábító,
figyelmet elaltató, hazugságokat terjesztő,
és furmányosan, ármányosan kábító.
Faramuci ez a világ, olyan, amely bünteti a jót,
megbélyegzi a normalitást és az igazságot,
s amely elhallgattat minden igaz szót.
Az igazságszerető ember fájlalja, amit lát,
és szomorú a szíve a sok rossz miatt,
hiszen ő még látja a fűtől a fát.
Az igazságszerető ember a valóságban él,
és mindennap megküzd az igazságért,
miközben csendesen maga is fél.
Ki nem mondott gondolatok, eltitkolt érzések,
fájó szívek és be nem vallott szerelmek,
mindig maradni fognak kérdések.
Kérdések, hogy miért így, miért nem másként,
s miképpen romlott el az, ami szuper volt,
hogyan viselkedhet az ember nyájként?
Ki nem mondott gondolatok és hamis igazság,
elferdített valóság, s ketrecbe zárt vágyak,
a pokolban lesz majd a végső vigasság.
Tiszteletre méltóak azok, kik a jóért küzdenek,
és felvállalják a harcot, a mások harcát is,
s nem a rossztól, gonosztól függenek.
Tiszteletre méltóak azok, kik becsülettel élnek,
kik ugyanúgy szenvednek, mint mindenki,
és még akkor is segítenek, ha félnek.
Tiszteletre méltóak azok, akik nem lelketlenek,
s akik kiteszik a szívüket is egy igaz ügyért,
nem hagyva, hogy mások szenvedjenek.
Tiszteletre méltóak azok, akik szeretni tudnak,
akiket nem az érdek és nem is a pénz ural,
s akik maguk erejéből magasra jutnak.
Tiszteletre méltóak azok, akik valódi jellemek,
akik kitartanak a legnehezebb időkben is,
még úgyis, ha senkinek nem kellenek.
Tiszteletre méltóak azok, akik a szavukat állják,
akik segítőkezet nyújtanak az elesettek felé,
s akik a végzetüket tétlenül nem várják.
Mesevilágban élünk az idők kezdete óta,
mese van bőven, a kínálat végtelen,
s míg hallgatjuk, ketyeg az óra.
Ketyeg monoton, kitartóan, s állandóan,
ám észre sem vesszük legtöbbször,
csak hallgatunk, igen kitartóan.
Minden népnek megvan a maga meséje,
s legyen az szép, jó, netalán drámai,
bármilyen is, tálcán rakják eléje.
A fáradt elme pedig nem is gondol erre,
és miközben figyel, mélán bambulva,
maga sem tudja, hova, vagy merre.
Mesevilágban élünk, s ott is fogunk élni,
és mindaddig, míg fel nem ébredünk,
ama világban fogunk remélni, félni.
Az igazságot kimondani sokan nem merik,
mert félnek attól, hogy visszaüt reájuk,
és akkor a lelki békéjüket nem lelik.
Legtöbbször félnek szembesülni magukkal,
az egész életükkel és a csalódásaikkal,
a tengernyi gondjukkal, s bajukkal.
Félnek belátni a kudarcaikat és a hibáikat,
tagadják a szerelmeiket is, a vágyaikat,
s pláne letagadják a vesztes vitáikat.
Képesek letagadni a legszebb álmaik sorát,
s tagadják azt, milyen szerencsétlenek,
miközben folyvást várják a csodát.
Az igazságot kimondani soha nem könnyű,
igaz becsületet és gerincességet igényel,
és sokaknak ez a gondolat is szörnyű.
