gyűlölet Archívum - 2 / 5 oldal

A gyűlölet és a butaság

A gyűlölet és a butaság kéz a kézben járnak,

s a hiszékenységgel karöltve tombolnak,

ha rajtuk áll, nem lesz többé másnap.

Mindenfelé hőbörögnek, dühöngnek rendre,

tajtékoznak a haragtól, ha észt találnak,

s az igazság nem intheti őket csendre.

Igyekeznek befészkelni az elmékbe, tudatba,

s az árulással kiegészülve igen büszkék,

sokszor az öntelt kábulatba zuhanva.

Amerre járnak, a Nap haptákban áll az égen,

s mosolyogva kíséri őket hódító útjukon,

nem a Hold, ők tündökölnek az éjben.

A gyűlölet és a butaság igen hatékony páros,

sikeresen gerjesztik a félelmet, rettegést,

s nem hiszik el, a tevékenységük káros.

Mennyit ér az a nép

Mennyit ér az a nép, mely összefogni képtelen,

amely önmagát pusztítja, s belülről rohad,

melynek a sorsa sosem volt vértelen?

Amely fejet hajt idegen uralom előtt bármikor,

amelyet nem a hazaszeretet, a szív vezérel,

és amelyik folyamatosan csak pánikol?

Amelyik véres pénzért behódol, árulóvá válva,

és megtagadja a gyökereit, a dicső múltját,

s amelyiket könnyen taposnak a sárba?

Amelyiknek már szégyen az egykori nagysága,

amely kicsi akar lenni, csak, hogy élhessen,

s melyiket torzzá tesz a gyűlölet vaksága?

Amelyik ahelyett, hogy példát venne elődeitől,

és fennen hirdetné az 1848.-49. ragyogását,

csak részesülni akar árulása előnyeiből?

Melynek nem a haza a fontos, nem a becsület,

nem Petőfi, Kossuth, és nem a szabadsága,

melynek a saját földje csupán terület?

Melynek egy része uszít, hergel, a másik ellen,

és megtesz bármit a félelem fenntartásáért,

s amelyikből kihalóban a harci szellem?

Mennyit ér az a nép, amely nem küzd magáért,

amely tétlenül nézi, hogy a porig lealázzák,

s nem áll össze egy nemzetté, a javáért?

A gyűlölet rátelepszik

A gyűlölet rátelepszik mindenre, az életre,

és folyamatosan mérgezgeti a lelkeket,

hiába fogadják ezt sokan kétkedve.

Megmérgezi a perceket, órákat, s napokat,

méreggel telített az étel a víz és a levegő,

a gyűlölet gyorsan feledteti a bajokat.

Haragra buzdít, viszályt szít, s ölni késztet,

ellenséget csinál a legjobb barátokból is,

és nem marad utána más, csak érdek.

A gyűlölet rátelepszik a szeretetre, s a jóra,

igyekszik elfojtani az összes igazi érzést,

és soha nem hallgat az értelmes szóra.

A hergelés nem vezet

A hergelés nem vezet jóra, vagy szépre,

a düh, a harag, csak pusztítani tud,

és mindez igen veszélyes a létre.

A felhergeltek magukat okosnak hiszik,

s tömegbe verődve bátornak tűnnek,

közben a gyűlölet zászlaját viszik.

A felhergeltek az igazat mind tagadják,

s tombolva bizonygatják az erejüket,

mások vesztét, pusztulását akarják.

A hergelés nem vezet el a békességhez,

s az indulatokat szabadjára engedve,

csak hozzájárul sokak félelméhez.

Halkan járja az idő

Halkan járja az idő a végtelennek útját,

közben figyel, tanul és szomorkodik,

látva az emberek jelenét, múltját.

Látva, mit tettek a Földdel, s magukkal,

mivé is lettek az önzéstől, irigységtől,

mert soha nem bírtak a bajukkal.

Mivé tette őket a pénz, no és a hatalom,

a kapzsiság, a lelketlenség, a harag,

s az elképzelt győzelem, jutalom.

Mivé tette őket a tudatlanság homálya,

a hiszékenység és az égető gyűlölet,

s a hiábavaló várakozás a csodára.

Azt is látja, él még bennük igaz szeretet,

vágynak a szerelemre, szépségre, jóra,

és úsznának a fényben egy keveset.

Szeretnének boldogok lenni és nevetni,

örülni, kacagni, felhőtlenül ragyogni,

s a gondokat, bajokat végre feledni.

Halkan járja az idő a felfedezetlen utat,

s tudja, az az út egy valódi labirintus,

az emberek sorsa meglelni a kiutat.

A szeretetnek ideje

A szeretetnek ideje, hogy felvegye a kardot,

és a reménnyel együtt csatába szálljon,

különben végleg elvesztik a harcot.

Ellenfelük akad bőven és igen kegyetlenek,

jól vív a gyűlölet, a harag, meg a düh is,

s mind sajnálat nélkül verekszenek.

Az oldalukon küzd a gonoszság, az ármány,

az irigység és a rosszakarat mellettük,

s kicsivel hátrább a csinált járvány.

Az elvetemültség és a kapzsiság sem kutya,

a vérszomj vérszemet kapva vérengzz,

s ott a butaság is, amely igen buta.

A szeretetnek ideje kiállnia a lovagi próbát,

másképp elbuknak a reménnyel együtt,

és az el is döntené az emberek sorsát.

Egyre nagyobb a szakadék

Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,

egyre nő a feszültség, a meg nem értés,

és a tudatlanság rejlik emögött.

Egyre terjed a gyűlölet, a levegő haraggal teli,

a téboly beszennyezi a mindennapokat,

és ennek okát mindenki másban leli.

Egyre nagyobb a szakadék az emberek között,

a szeretet és a jó szándék vészesen fogy,

a butaság teret nyer az értelem fölött.

Az elefánt tetemén marakodnak

Az elefánt tetemén marakodnak az állatok,

az oroszlánok és a hiénák tépik a testét,

a legnagyobb is áldozattá válhatott.

Sakálok ólálkodnak arrább, várva sorukat,

néha odakapnak óvatosan és rettegve,

a nagyobbak megölték már sokukat.

Egyre több keselyű gyűlik a falatozók köré,

nagyon izgatottak, lesik a történéseket,

s mind reméli, ami marad, az az övé.

Az elefánt tetemén marakodnak dühödten,

s morognak egymásra izzó gyűlölettel,

sokszor egymást tépik dühökben.

Karácsonykor is dől a mocsok

Karácsonykor is dől a mocsok eme világra,

és a szenny szolgái öntik is reánk bőven,

a szeretetre nem jut idő, csak vitákra.

Karácsonykor is dől a mocsok, s a gyűlölet,

a gonosz nem pihen még ilyenkor sem,

és nem hatja meg az ünnepi bűvölet.

A háború kutyái

A háború kutyái ünnepekkor is ugatnak,

és félelemben tartják az embereket,

miközben a vesztükbe rohannak.

Néha itt, néha ott tűnnek fel csapatosan,

habzó szájjal vicsorítanak, morognak,

s ráijesztenek mindenkire alaposan.

Az emberek a szeretet ölelésére vágynak,

a békesség fényére, a lélek nyugalmára,

és ezt mutatják meg a sötét világnak.

A háború kutyái dühödten szaladgálnak,

és rárontanak bárkire, ha megtehetik,

elejét véve a boldog szabadságnak.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31