félelem Archívum - 6 / 26 oldal

A növények néma sikolya

A növények néma sikolya nem ráz meg senkit,

mivel a fülnek nem hallható és nem zavaró,

így az embereknek ez nem jelent semmit.

Eközben a szerencsétlen növény fél és reszket,

látja, hogy letépik a rokona leveleit, ágait,

s ő eközben végig tehetetlenül szenved.

Amikor pedig rá kerül a sor, hiszi, eljött a vég,

érzi a bántalmazó kezeket, kínzó fájdalmat,

és rettegve könyörög, hagyják élni még.

A növények néma sikolya mindig az is marad,

néma, mely nem rengeti meg eme világot,

e világot, amely a pusztulás felé halad.

Tömegek fognak gyászolni

Tömegek fognak gyászolni, a szabadság sírba száll,

s vele tartanak a barátai, a remény és az esély is,

az emberiségre egy sötét, gonosz világ vár.

A koporsóik már régóta készen állnak, rájuk várva,

a hiszékenység és a félelem készítették elő őket,

s a gyávaság fekteti mindőjüket eme ágyba.

Tömegek fognak gyászolni hamarosan, könnyezve,

s már nagyon bánják azokat a napokat, éveket,

amikor siettek engedelmeskedni fejvesztve.

Aki nem üt vissza

Aki nem üt vissza, ne csodálkozzon, ha megverik,

ha lenézik, kigúnyolják, megvetően kinevetik,

és legvégül mindent, ami az övé, elveszik.

Aki nem üt vissza, csak gyáván, s reszketve lapul,

a szemeit lesütve retteg attól, hogy mi vár rá,

azt önmaga félelme ejtette és tartja rabul.

Aki nem üt vissza és még a gyermekeit sem védi,

sőt, tétlenül nézi, ahogyan az állatait is leölik,

annak ezen a világon igen fájdalmas élni.

Aki nem üt vissza, mindenféle riogatásnak bedől,

s engedély nélkül még reménykedni sem mer,

az egy megkeseredett lelkű ember belül.

Amikor eltüntetik a Napot is

Amikor eltüntetik a Napot is a tündöklő égről,

és felkavarják az összes, még tiszta vizet,

a félelem lávaként tör fel a mélyből.

Amikor eltüntetik a Napot is és vele a Holdat,

sőt, a csillagokat is száműzik a semmibe,

kiderülhet, nem lesz többé holnap.

Amikor eltüntetik a Napot is, elköszön az élet,

és kezdetét veszi az örök sötétség kora,

eme világnak a gonoszság vet véget.

Melyik a leggonoszabb faj

Melyik a leggonoszabb faj, az, amelyik fosztogat,

a pénzért bármire képes, rabol, meg gyilkol,

és eközben jó tanácsokat osztogat?

Amelyik irigy, melyiknek mindig a másé kellene,

amelyik szórakozásból bántja a többieket,

és amelyiknek hiányos a jelleme?

Amelyik önző érdekből pusztít, a hatalom a célja,

amelyik kegyetlenebb valamennyi állatnál,

s amelyik tud kedves is lenni néha?

Amelyik folyamatosan háborúzik és félelmet kelt,

amelyiknek egy része gonosz terveket sző,

s csak akkor nyugszik le, ha nyert?

Melyik a leggonoszabb faj, vajon melyik is lehet,

amelyik igényt tart mindenre, ami létezik,

és hiszi, mindezért bármit megtehet?

Maszk mögé bújva

Maszk mögé bújva nem a valóság látszik,

és nem is az igazság tündököl fényesen,

az elmével csakis a hamisság játszik.

Arc nélküli világban mindenki egy senki,

nem ember, nem lélek és nem élőlény,

olyasféle, kiket oly könnyű megvetni.

Az engedelmesség a gyengék miatt élhet,

miattuk szenved az értelem rengeteget,

és a tisztánlátás bizony miattuk félhet.

Maszk mögé bújva fog elpusztulni a világ,

mivel a rettegés és a félelem hatalmas,

az ostobák sírjain soha nem nő virág.

Mire magához tér

Mire magához tér réveteg állapotából az ember,

meglehet, hogy már túlságosan késő lesz,

és bizony ő, ezen a világon nem kell.

Mire magához tér, rádöbben, elvették mindenét,

félrevezették, becsapták, végig kihasználták,

s most fizetheti a hiszékenysége hitelét.

Mire magához tér, nincstelen lesz és tehetetlen,

szabadságától megfosztott, mint a rab madár,

mert elhitte, hogy küzdenie lehetetlen.

A félelem és a hiszékenység

A félelem és a hiszékenység igen csodálatos páros,

remekül beleilleszkednek ebbe a mai világba,

ám ténykedésük biz önmagukra is káros.

Jól elvannak, vígan, mosolyogva telnek a napjaik,

sokszor találkoznak barátjukkal, a butasággal,

és sokat buliznak együtt, estétől hajnalig.

A félelem és a hiszékenység kéz a kézben menetel,

engedelmesen bólogatnak mindig, mindenre,

bátorságból viszont egyikük sem remekel.

Amikor a félelem az úr

Amikor a félelem az úr és az elme csupán szolga,

a lélek csendben meghúzza magát a sarokban,

holott neki nem az lenne a szerepe, a dolga.

Amikor a félelem az úr, a szeretet és a szív pihen,

mindketten simogatásról, ölelésről álmodnak,

amilyenben volt már részük egykor, régiben.

A sötétség néha elhiszi

A sötétség néha elhiszi, hogy egyszer fénnyé válik,

erről sokat képzeleg éjjelente a csillagok alatt,

és ezzel az érzéssel, főleg pirkadatkor játszik.

A sötétség néha elhiszi, őt nagyon sokan szeretik,

fel sem fogja, hogy ez nem így van, félnek tőle,

és igyekeznek elkerülni, mikor csak tehetik.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30