Saját alkotásaim
Aki csak néz, ám mégsem lát a ködön túl,
és csakis a fantáziája bűvöletének hisz,
annak a lelkében bizonytalanság dúl.
Aki csak néz, de felfogni bármit képtelen,
nem fog rájönni sohasem, mi a valóság,
s arra sem, miért ekkora úr a félelem.
Oly sokan várnak reményre, szeretetre, jóra,
igaz ölelésre, megértésre, boldogságra,
és néhány őszinte, kedves szóra.
Oly sokan várnak jobb életre, valami szépre,
arra, hogy a lelkük pihenhessen kicsit,
és örömmel nézhessenek az égre.
Oly sokan várnak bármire, ami segít rajtuk,
ami el tudja hitetni velük, különlegesek,
s amitől varázslatos lesz a napjuk.
Mindenki ragaszkodik ahhoz, amit megszokott,
a maga kis életéhez, a saját álomvilágához,
és a döntéseihez, melyeket meghozott.
Mindenki ragaszkodik ahhoz, ami eddig éltette,
a céljaihoz, a reményeihez és a vágyaihoz,
s mindahhoz, ami a lelkét nem sértette.
Mindenkinek vannak korlátai, kisebbek, nagyobbak,
és vannak elképzelései, eszméi, meg vágyálmai,
ám a végén dől el, az élet kin üt nagyobbat.
Mindenkinek vannak korlátai, amelyek gúzsba kötik,
amelyek tönkre tudják tenni a napjait, az éveit,
és amelyek elől a lelke soha el nem szökik.
A népszerűségre sokan vágynak, hiszen az az álmuk,
bármit meg is tesznek, hogy a céljukat elérjék,
és minél többen csodálattal nézzenek rájuk.
Sajátjukként adják elő mások ötleteit, szavait, írását,
és sok olyan dolgot, amelyhez semmiféle közük,
ám ezeket önnön remekműveként kínálják.
A népszerűségre sokan vágynak, de tehetség nélkül,
ám aki más tollaival ékeskedik, az el fog bukni,
és meg is szégyenül mindenki előtt legvégül.
Az elkábítottak világában kihalóban van az értelem,
a legtöbben már a telefonjaikon élik az életüket,
így a meghódításuk egyszerű lesz, s vértelen.
Kik a képernyőhöz tapadva töltik a mindennapokat,
azok számára nem számít immár senki, semmi,
és hamar felszámolják az élő kapcsolatokat.
Az elme elsorvad, kihalóban van, s meglehet végleg,
minden hatalom vágyálma ez, a totális uralom,
és ez nagyon valószínű álom, de tényleg.
Az emberiség egykori fejlődése a szakadékba zuhan,
s mindaz, ami jó volt, a feledésbe merül örökre,
miközben az idő megállíthatatlanul suhan.
Az elkábítottak világában jóra számítani nem lehet,
sokkalta inkább káoszra és állandó zűrzavarra,
s ez ellen a józanság vajmi keveset tehet.
Vágyálmok suhannak tova a kora hajnali széllel,
és számtalan érzést, óhajt visznek messzire,
de újra visszatérnek majd, minden éjjel.
Éjjelente elhozzák a fantáziák és a titkok világát,
a legtüzesebb vágyakozásokat, a félelmeket,
így pótolva a nappali bátorság hiányát.
Vágyálmok suhannak a ragyogó csillagok útján,
s velük tartanak a szívek a végtelenség felé,
játszadozva a lelkek érzékeny húrján.
