Néma sikolyok szállnak az időben tova,
s mindőjüket be fogja lepni az idő pora.
Eme sikolyok emberi sorsokról szólnak,
s az emlékét hordozzák rossznak, jónak.
Néma sikolyok szállnak
Címke: sorsok
Mivé is leszünk
Mivé is leszünk az időnek fodrozódó sodrában,
mivé válunk az egyre keményedő életben,
s hogyan tart a sors ennyire fogságban?
Miért is vagyunk olyanok, mint egy apró virág,
amelyiket a legkisebb szél is meghajlíthat,
s még csak nem is tud minderről a világ?
Hogyan válhat zavarossá a kristálytiszta patak,
amelyikben egykoron a pisztrángok úsztak,
s melyben ma már senki nem fog halat?
Miként juthat valaki csakúgy a szakadék aljára,
mikor egykor fentről, a magasból nézett alá,
s onnan nevetett mindenkinek az arcába?
Mivé is leszünk, ha végleg kihuny a csillagunk,
és egykori ragyogásunk immár a múlté lesz,
s többé soha, senkinek nem csillogunk?
A korosztályok között
A korosztályok között nem lehet békesség soha,
s nem lesz megértés sem, az önfejűség miatt,
amíg eme viszályt be nem lepi az idő pora.
Minden ember azt hiszi, hogy tudja, mi az igaz,
s ettől a tudattól nem tágít, nem enged belőle,
ami végül nem történik meg, az a vigasz.
A korosztályok között a harc az idők végéig tart,
pedig nem kellene így lennie és értelmetlen,
sajna eddig minden józan gondolat elhalt.
Az elmúlás küszöbén
Az elmúlás küszöbén felidéződnek a régi dolgok,
emlékek sokasága tör fel a lelkek mélyéből,
köztük sikeres tettek és tragikus sorsok.
Újra megelevenednek a gyermeki évek, s a család,
az ifjúkori tévedések, hibák, az izzó szerelmek,
a fájó kudarcok és a megnyert csaták.
A felnőtt időszak nehézségei, a sok-sok tennivaló,
a rengeteg munka, a mindennapi küzdelmek,
a jólét ideje, s mikor nem volt ennivaló.
A vágyak suhanása, az elképzelések, álmok ideje,
a tavasz csillogása, a nyári programok sora,
a szép őszi tájak és a télnek a hidege.
Az elmúlás küszöbén, mikor közel a végső béke,
frissebbnek tűnnek az elfeledett események,
s mindaz, ami egykor nem jött létre.
Nehéz idők
Nehéz idők, s gonosz sötét idők járnak,
az emberek félnek, rettegnek,
s nyugalomra vágynak.
Félik, hogy elveszíthetik a családjukat,
felélik a kis tartalék pénzüket,
s elvesztik a barátaikat.
A gyerekeik jövőjéért aggódnak sokan,
holott már a jelenük is rémes,
s az idejük pedig rohan.
A vágyak, s álmok szerényebbé váltak,
szinte nem is léteznek újabban,
a lelkek harcban állnak.
Harcban mindenért, ami fontos nekik,
amiért képesek áldozatot hozni,
s közben önmagukat eszik.
Varászlatos szerelmek, ölelések hiánya,
s megannyi szívből jövő érzés,
keserűen kiált a világba.
Nehéz idők és sanyarú, tragikus sorsok,
kemény küzdelmek, fájdalmak,
megoldásra váró dolgok.
Kisüthetne a Nap, nyílnának a virágok,
s visszatérhetne a normális élet,
ha tenne érte minden lélek.
Tragikus sorsok
Tragikus sorsok és tönkretett életek,
kiszolgáltatott emberek, s családok,
hazugságokkal álcázott gyilkos terv,
egymást érik az új, s újabb csapások.
Láthatatlan ellenséggel vívott csata,
világháború zajlik, csak más néven,
gazdasági manipulációk tömkelege,
s tömeghisztéria, hogy a nép féljen.
Tragikus sorsok, rettegés és zsarolás,
megtévesztés, s uszítás egymás ellen,
maszkokba zárt lelkek, s gondolatok,
a cél az, senki megszólalni se merjen.
Becstelen, lelketlen, gonosz hatalom,
programozott, agymosó médiák sora,
arcukat adó, s népre ható személyek,
harc nélkül a remény is elszáll tova.
Túlterheltség
Az élet útján sok a teher,
s csak egyre nő a számuk,
akad gond nem egy, ezer,
holott nem vágyunk rájuk.
A nap minden perce nehéz,
s komoly próbatételek sora,
a jó néhanapján talán benéz,
ám nem marad sokáig soha.
Boldognak tűnhetnek órák,
s esetenként meglehet azok,
a történések az útjukat róják,
sajna utánuk jönnek a bajok.
Minden jó elillan biz hamar,
a sötétség fátyla reánk tekint,
a remény sok vizet nem zavar,
küzdhetünk újra, újból, megint.
Hőségtől gyötörten harcolunk,
izzadtságtól áztatott a ruhánk,
új, s újabb álmokat hajszolunk,
a szerencse nem tekint le reánk.
A túlterheltség végezhet velünk,
egyikünk a másik után hullik el,
a világból kevés jó jut nekünk,
nyugalmat lelkünk így nem lel.
