Mivé is leszünk az időnek fodrozódó sodrában,
mivé válunk az egyre keményedő életben,
s hogyan tart a sors ennyire fogságban?
Miért is vagyunk olyanok, mint egy apró virág,
amelyiket a legkisebb szél is meghajlíthat,
s még csak nem is tud minderről a világ?
Hogyan válhat zavarossá a kristálytiszta patak,
amelyikben egykoron a pisztrángok úsztak,
s melyben ma már senki nem fog halat?
Miként juthat valaki csakúgy a szakadék aljára,
mikor egykor fentről, a magasból nézett alá,
s onnan nevetett mindenkinek az arcába?
Mivé is leszünk, ha végleg kihuny a csillagunk,
és egykori ragyogásunk immár a múlté lesz,
s többé soha, senkinek nem csillogunk?