Téli estéken

Téli estéken, amikor a város mélyen alszik,

és még a csend is csendesen szunyókál,

semmiféle nesz, zörej, nem hallik.

 

Csillagok vigyázzák a nyugalmat és a békét,

fennen ragyognak már évmilliárdok óta,

s tőlük kapja minden lélek a fényét.

 

Téli estéken szorgosan dolgoznak az álmok,

a fantáziák segítségével messzire jutnak,

igen hasonlóak, ámde mégis mások.

image 1772050842047 compressed

Egy őszinte ember

Egy őszinte ember igazat mond, ha fáj is,

nem kertel és nem hazudik sohasem,

nem beszél mellé, sőt, még lát is.

 

Látja a valóságot és hallja a bánat szavát,

érzékeli a számtalan, gyötrő rosszat,

s ezek alól nem vonja ki önmagát.

 

Igyekszik segíteni, ahogy erejéből telhet,

s próbál fényt gyújtani a sötétségben,

miközben maga is visel elég terhet.

 

Egy őszinte ember nem hajlik meg soha,

mert van gerince, s van becsülete is,

a hitványságot pedig száműzi tova.

image 1772051335383 compressed

Akit átjár a szeretet

Akit átjár a szeretet, annak a szíve tiszta,

a lelkében valóságos békesség honol,

s ez tükröződik másokra is vissza.

 

Akit átjár a szeretet, az nem fél senkitől,

nem riasztják meg a nehézségek sem,

és képes jót kihozni a semmiből.

image 1772051566640 compressed

Fény gyúl a lelkekben

Fény gyúl a lelkekben az ünnepek idején,

a szeretet is újfent erőre kap ilyenkor,

és béke honol a szíveknek szigetén.

 

Fény gyúl a lelkekben és boldogan táncol,

őszinte érzések élednek az álmukból,

s új erőre kapnak, legyenek bárhol.

 

Fény gyúl a lelkekben, a sötét megpihen,

sokan kétkednek ezzel kapcsolatban,

ám a kételyük elvész a semmiben.

image 1772052035304 compressed

A szeretet pillanataiban

A szeretet pillanataiban más ez a világ,

oly békés, nyugodt és örömmel teli,

s elcsitulnak a szokásos viták.

 

A szeretet pillanataiban a harag pihen,

életre kelnek az álmok és a vágyak,

s bár nehéz elhinni, van ilyen.

 

A szeretet pillanataiban dobban a szív,

és a boldogság érzése uralja az időt,

mikor a lélek igaz ölelésre hív.

image 1772052321987 compressed

Egy csendes téli éjszakán

Egy csendes téli éjszakán útra kél a szeretet,

vidáman mosolyogva járja a várost,

és felkeresi az összes gyereket.

 

Óvatosan bekukkant az összes ház ablakán,

és meglesi a nyugalmas pillanatokat,

ugyanúgy tesz, mint hajdanán.

 

Az álmok éjjelén, fenn, csillagok ragyognak,

és a Hold, mint jó gazda vigyáz reájuk,

eljött az ideje a télnek, fagyoknak.

 

Egy csendes téli éjszakán szerte béke honol,

bagoly figyel a behavazott ágak között,

és úgy ül ott, mint egy szobor.

image 1772052626616 compressed

Mások pénzén

Mások pénzén és munkája által könnyű élni,

dőzsölni, szórakozni, s meggazdagodni,

ha az elszámoltatástól nem kell félni.

 

Ha következmény nélkül bármit lehet tenni,

meg is teszik, nekik nem kerül semmibe,

birtokokat, no meg kastélyokat venni.

 

Mások pénzén szép az élet és vígak a napok,

s amíg az emberek sokasága tönkremegy,

háborúzgatnak, s hazudoznak nagyot.

image 1772052832607 compressed

A manipulált világ

A manipulált világ nem a szeretetről szól,

nem a jóságról és nem is a becsületről,

e világban a gonosz érzi magát jól.

 

A gonosz viszont tombol, őrjöng és nevet,

az igazság arcába vágja saját tébolyát,

s hiszi, hogy az egész lét ura lehet.

 

Hiszi, hogy előbb-utóbb mindenki érte él,

mindenki vágyja őt, oly engedelmesen,

s reggelente a Nap is csak érte kél.

 

A manipulált világ, a hazugok sötét világa,

a megtévesztetteké és a becsapottaké,

a remény itt nem szökken virágba.

image 1772053316776 compressed

A mély sötétséggel hadakozni

A mély sötétséggel hadakozni a Napnak is nehéz,

hiszen a sötétség hatalmas és igen kitartó,

a fény ragyogása pedig nem túl merész.

 

A mély sötétséggel hadakozni kemény próbatétel,

mivel az igen félelmetes és van utánpótlása is,

ezért a fénynek küzdeni kell, a teljes erejével.

image 1772129950138 compressed
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.