Saját alkotásaim
Butaságfalván nagy a vigalom, megy a buli,
senkit nem érdekel a tudás, a valóság,
itt az előrejutáshoz nem kell suli.
Bőven elég ha nagy a száj, s ha üres a lélek,
ha a feltörekvő nem kérdez és nem lát,
s ha önként megy elébe a végnek.
Errefelé a gondolkodás egy nem létező szó,
mindennapos az őrjöngés, a tivornya,
és e falva lakóinak ez tökéletes, jó.
Butaságfalván nagy a vigalom, víg az ének,
folyik az ital, ropják a táncot egész este,
s nem fogják fel, homályban élnek.
A béke az az út, mely nem a pusztulásba visz,
s amely képes lehet megvédeni az életet,
akkor is, ha mindenki másban hisz.
Béke nélkül a remény egy elveszett gyermek,
egy gyermek, mely megpróbál előrejutni,
ám vannak előtte csapdák, vermek.
Béke nélkül a gonosz csak dőzsöl és vígan él,
s egyfolytában tömi a feneketlen zsebeit,
hiszen nincs semmi sem, amitől fél.
Hitvány hordája kiszolgálja és fejet hajt neki,
áldozatul felkínálják számára a mindent,
s ebben a gonosz mindig örömét leli.
A béke az az út, amelynek a végén vár a fény,
a fény, amely beragyogja a lelket, a szívet,
és amiről ábrándozik sok emberi lény.
Milyen lehet gyűlölt, népek árulójaként élni,
és figyelmen kívül hagyni az igazságot,
ugyanakkor belül rettegni, s félni?
Milyen lehet bérencként megélni a napokat,
megvásároltként végrehajtani a rosszat,
és halálba küldeni kicsiket, nagyokat?
Hogyan tud nyugodtan aludni az, ki hitvány,
ki eladta a szívét és eladta a sötét lelkét,
s aki csak egy tömeggyilkos szimplán?
Milyen lehet szembesülni a rideg valósággal,
s hogy tud tükörbe nézni egy jellemtelen,
vastag bőrrel a képén és csalódással?
Akármerre járok, mindenfelé félelmet látok,
rengeteg akadályt, s oly sok hazugságot,
sokaknak ez az élet nem más, átok.
Bizonytalanság uralja a napokat, s az éjeket,
és amíg a vágyak a végtelenben járnak,
megsemmisítik a valódi tényeket.
Az emberek csak élni akarnak, békességben,
ölelni, szeretni, nevetni, s reménykedni,
majd egyesülni az örök fényességben.
Nem vágynak rosszra, az nem kell senkinek,
a jóról álmodnak és egy élhető világról,
s nem elköteleződni a semminek.
Akármerre járok, érzi a szenvedést a lelkem,
érzi a múltat, a jelent és talán a jövőt is,
e világban nehéz nyugalomra lelnem.
Rengeteg a terelés, a valóság útjára lelni nehéz,
hisz annyi különféle út vezet rossz irányba,
hogy sokaknak túl bonyolult ez az egész.
Mikor valaki azt hiszi, megtalálta a helyes utat,
és kezd örülni, mert már olyan régen keresi,
lesz egy újabb tábla, amely másfelé mutat.
Rengeteg a terelés, az úti célhoz kevesen érnek,
s amíg nehezen igazodnak el az útvesztőben,
addig csupán egyfajta tumultusban élnek.
A világ összes tudása is bizony túlontúl kevés,
kevés kitölteni az ürességét mindazoknak,
akiket nem érdekel, csak az ivás, evés.
Kiknek az értelem ismeretlen, félelmetes szó,
s már attól rosszul vannak, ha meghallják,
hiszen nekik csakis önmaguk világa a jó.
Önmaguk üressége, flegmasága és önteltsége,
önmaguk gőgje, lekezelő, sértő viselkedése,
s mindezen jó tulajdonságaik összessége.
A világ összes tudása sem lesz elegendő soha,
a fény reménytelenül harcol a sötétséggel,
ám ha mégis győzne, az volna a csoda.
Szemétből van bőven, sokkal több is, mint kéne,
nagyon felhalmozódott és ellepett mindent,
ideje lenne alaposan kitakarítani végre.
A bolygó egésze fuldoklik a rengeteg mocsoktól,
lassan már nem lehet tiszta élettérre találni,
és az embereknek elege van a mocsokból.
Szemétből van bőven és nincs idő tovább várni,
különben a szemét maga alá temet mindent,
így muszáj lesz eme világon rendet vágni.
A tévedést beismerni nem könnyű sohasem,
igen erős akarat és bátorság is kell hozzá,
ez a lélekben is nyomot hagy, odabent.
A tévedést beismerni sokaknak nem sikerül,
nem is akarják megtenni, mert az kudarc,
s hogy ki milyen jellem, végül kiderül.
Némely emberhez képest a Sátán ártatlan,
és a saját gonoszsága szerénynek tűnik,
amikor nézi a fenti világot fáradtan.
Miközben mosolyogva ül, lenn a Pokolban,
a tűz mellett elmélkedik, nincs is dolga,
hiszen fenn, már minden romokban.
Az emberek háborúznak a segítsége nélkül,
nagy tömegben igyekeznek is le hozzá,
s mind a bográcsokban végzik végül.
Persze az irányítóik önnön zsebeiket tömik,
és sunyin uszítanak biztonságos helyről,
amíg a népek fiai a sarcaikat nyögik.
Némely emberhez képest a Sátán egy álom,
sőt, egy igazi angyal, ki már régóta látja,
mit eme világ magára tett, az a járom.
Minél tovább él valaki, annál többet szenved,
annál jobban elkopik az elméje és a teste,
s nehezebb lesz a vége, mint a kezdet.
Mindazon örömök, amik annak idején voltak,
és amelyek képesek voltak boldogítani,
akkor még a szépről, s a jóról szóltak.
Azonban az idő múlása nem túlontúl kegyes,
vannak, akikben kevesebb nyomot hagy,
míg másokhoz sajnos kevésbé nemes.
Végül egy csöndes éjszakán bekopog a végzet,
legyen az ember otthon, esetleg máshol,
a halál megcirógatja, s közli, bevégzed.
Minél tovább él valaki, annál többet érhet el,
lehetnek sikerei, rátalálhat a boldogságra,
és ha szerencsés, a lelke békességre lel.
