Saját alkotásaim
Hajdanában-danában volt egy békés ország,
amelyet mára megmérgezett a sötét kórság.
Az egykori dicsősége messze, a távolban jár,
ez a lakói számára tragédia, s rettentően fáj.
Hajdanában-danában létezett egy jobb élet,
s egy szebb világ, aminek a gőg vetett véget.
Amíg az emberiség saját hibáiból nem okul,
addig elvonul a fény és mindennap beborul.
Egykoron a becsület és a hűség még jelentett valamit,
az adott szó fontos volt, ahogy a tisztesség is,
s nem lehetett semmibe venni valakit.
Egykoron a becsület és a hűség a halál percéig tartott,
sokan fel is áldozták magukat ezeket betartva,
s minden tettük, a jellemükről vallott.
Mi egykoron jó volt, mára már nem létezik,
ügyesen elpusztították az idők folyamán,
és sajnos többé vissza nem is érkezik.
Megfélemlítettek és kiöltek rengeteg lelket,
megmérgeztek több milliárdnyi tudatot,
így igyekeznek megvalósítani a tervet.
A tervet, amely nem a szépről, a jóról szól,
ellenkezőleg, közeleg az örök sötétség,
s mindig egy újabb, egy másik kór.
Egymás ellen fordulva, haldoklik a szeretet,
a megértés meg nem értéssé válik hamar,
s mindez megterhel felnőttet, gyereket.
Sok barátság nem éli túl e nehéz időszakot,
a szerelmek sem olyanok mint réges-rég,
s elérkeztek az ellenséges időszakok.
Mi egykoron jó volt, ma már csupán álom,
amely felsejlik a nyugtalan éjszakákon,
s a szív várja, hogy újra valóra váljon.
