gonosz Archívum - 30 / 31 oldal

A homály fátyla

A sötétség ideje reánk telepedett,

félelmet, pánikot hozott magával,

kígyó módra áldozatára tekeredett,

nem foglakozik az ember bajával.

Sőt, az emberi faj pusztítása a cél,

rettegésbe tolva, rabságba taszítva,

a szabadságnak nem jut hely, s tér,

a remény meghúzza magát lapítva.

Az értelem könnyen máglyára kerül,

már nem bír el a sokszoros teherrel,

minden jó a háttér mocsarába merül,

a terv végrehajtása folyik, ím ezerrel.

Nem kellenek rakéták, sem romok,

azokon uralkodni értelmetlen volna,

mi maradna, csak hamu és homok,

mindez nem erről a vágyról szólna.

Láthatatlan fegyverrel vívnak csatát,

válságba taszítják a nemzetek javát,

meg akarnak semmisíteni hont, hazát,

elnémítani az ész, s az igazság szavát.

Azután megmentőként tűnhetnek fel,

kik uralni tudják a megmaradt létet,

a homály fátyla egy fondorlatos csel,

a végzet kijátssza majd az összes tétet.

Nincs visszaút

Felhők vonulnak az égen,

sötétbe borul majd a világ,

kiáltások hallanak az éjben,

halálát leli az összes virág.

Ármány és gonosz tör előre,

kín és pusztulás a nyomában,

sok jó nem származhat belőle,

elvész minden a homályban.

A képzelgések ideje véget ér,

a kegyetlen való valóra válik,

a hízelgésekből senki sem kér,

a hitványakkal a sors elbánik.

Az öntelt gőg ideje már lejárt,

a tisztességtelen biztos meghal,

a remény esélye végleg bezárt,

róluk jót soha, senki nem hall.

Végleg eltűnik az élet kapuja,

visszautat egy lélek sem talál,

elszáll valamennyiük hamuja,

mindennek véget vet a halál.

A sötét jövő

Az emberi történelem forgatagában,

folyamatosak voltak a háborúk,

a lét minden mozzanatában.

Tömegeket irtottak ki isten nevében,

gyilkoltak, raboltak és dúltak,

a véres csaták hevében.

Leigáztak országokat, népeket, hazát,

elrabolták a javakat, területeket,

elnyomva az igazság szavát.

A gyűlölet, a kapzsiság vezérelte őket,

a hatalomvágy emésztő tüzében,

vágattak le kezeket, s főket.

Nőket, gyerekeket erőszakoltak rendre,

aki ellenállt az életével fizetett,

keményen intették csendre.

Ma sincs másképpen, csak más a háttér,

gyilkosabb fegyverekkel bírnak,

biz a világra a béke ráfér.

Azonban erre semmi esély nem látszik,

a világ igazi urai telhetetlenek,

valamennyi istent játszik.

Nem atombombákkal mérnek csapást,

hisz nem maradna épen semmi,

hiába küldenék a kaszást.

Sunyin pusztítanak, alattomos módon,

biológia háború a megoldásuk,

a tervüktől nincs ki óvjon.

Járványok tömegét állították már elő,

félelmet, rettegést gerjesztenek,

számukra a pánik a nyerő.

Karámba záratják az embereket bárhol,

cenzúrázzák az igazság szavát,

a világra ez a kör rászól.

Túlnépesedett a bolygó, pusztulni kell,

a kiválasztottak maradhatnak,

a többi esélyt nem lel.

A vakcinájukat kötelezővé fogják tenni,

hatásos adalékkal és chippel,

nem állja útjukat semmi.

A szabadság útja sajnos a végéhez érhet,

a látszata is megsemmisülhet,

kegyelmet nem kérhet.

Az utódokra csupán a sötét jövő marad,

sokszor eszükbe jutnak elődeik,

kik miatt sorsuk arra halad.

Pislákol még a remény halovány fénye,

az öntudatnak ébredni muszáj,

különben mindennek vége.

Sárkányvár

Az idők kezdetének hajnalán,

mikor a tűz sárkányai is éltek,

távoli csillagködök halmazán,

a népek békében megfértek.

Megvolt mindnek a maga tere,

gyarapodtak tehetségük szerint,

kincstáruk, raktáruk bőven tele,

a szerencse hitték, reájuk tekint.

Ámde a sötét gonosz életre kelt,

ármány, cselszövés kísérte útján,

a pusztításban igazi örömöt lelt,

nem foghattak láthatatlan múltján.

Háborúkat idézett elő, s gyilkolt,

felforgatta a rendet, a nyugalmat,

magáról mindent tagadott, s titkolt,

megdöntötte az összes uralmat.

Mindössze egy sárkányvár maradt,

mely hűen védte a galaktikus békét,

miközben a világ darabjaira szakadt,

az utolsó sárkány óvta hazája népét.

Tüzet okádva a szabadságért küzdött,

nem rémítette meg a háttér homálya,

a sötétség serege végül vérben fürdött,

s a béke visszatért az országa honába.

Lehunyt szemek

Felhők gyűlnek az égen,

erősödik a sötétség szele,

alant kavarog a mélyben,

a levegő már tele van vele.

Ellep mindent gyilkos pora,

marja a torkot és a szemet,

mintha nem múlna el soha,

ez így még meddig mehet?

Halálos erővel sújt le majd,

nem kímélve élőt és holtat,

nem hoz mást, csupán bajt,

eltörölve az eddigi múltat.

A szemek nem akarják látni,

remélik ez csak rossz álom,

lehunyva kívánják kivárni,

nehogy a vég nagyon fájjon.

Önámítva áltatják magukat,

csupán fel kellene nyílniuk,

megoldhatnák önnön bajukat,

a látásukban kellene bízniuk.

Sötét ármány

Sötét ármány uralja a Földet,

bepiszkítva az összes zöldet.

Gonosz szándéka egyre árad,

sunyi aljassága sosem fárad.

Eltipor mindent, mi szép és jó,

számára a cukor is csupán só.

Elferdíti a legszebb meséket,

az undorról sző újfent regéket.

Dicsőíti a mocskot, a szennyet,

letagadja a kék égről a mennyet.

Uralma terjed, mossa az agyakat,

támogatja a betolakodó vadakat.

Ritkítani kívánja az életet magát,

közben elveszi mindennek a javát.

A józan ész a világ végére szorul,

a remény fénye örök sötétbe borul.

Félelembe zárva

A világ népei félelemben élnek,

minden percük állandó rettegés,

hazugság az, mit igaznak vélnek,

mi történik, csupán hamis tettetés.

A valós hatalom igába hajtja őket,

csupán engedelmes szolgákat akar,

egyaránt eltipor férfiakat és nőket,

folyamatosan gyilkos mérget kavar.

Mérgezi a levegőt, az ételt, a lelket,

számtalan formában osztja a halált,

nyugalmat sajnos senki nem lelhet,

a haszonszerzésre új taktikát talált.

A félelem a betegségek igazi alapja,

amelyet gonoszul ki is használnak,

nem számít senki anyja, s nagyapja,

magukon kívül senkit nem sajnálnak.

Le akarják törni a szabad akaratot,

s lecsökkenteni a birkanyáj számát,

kivágni az értelmet, mint daganatot,

elhozni az állandó figyelem árnyát.

Míg a tályog növekszik a szemeken,

a remény esélytelen és a végét járja,

amennyiben nem ébrednek elegen,

szabadságát az ember hiába is várja.

Sötét játszma

A sakktáblán játszma folyik,

a további élet a felrakott tét,

a gonosz ereje el nem fogyik,

veszélybe került maga a lét.

A sötét figurái stabilan állnak,

lépéseiket régen megtervezték,

a világos bábok kissé kivárnak,

védelmüket jól megszervezték.

Nem is játék ez, hanem háború,

a győztes mindent ural, s elvisz,

a végeredmény fény, vagy ború,

a nézők tömege mindent elhisz.

A lépésekre rettegve figyelnek,

reszketve összeszorul a torkuk,

mindeközben maszkot viselnek,

a győztestől függ majd a sorsuk.

Háború zajlik

Gonosz háború zajlik, melyet nem

nyíltan, atomfegyverekkel vívnak,

gyilkos kórt küldtek erre a világra,

s önmaguk teljes sikerében bíznak.

Rettegés és káosz lett úrrá a Földön,

tönkretéve mindazt, mi jól működött,

megroppantva a gazdaságok világát,

ámbár tettük le senkit nem nyűgözött.

Válságot idéznek elő, mely végzetes,

mely felbonthatja a nemzetek határát,

eltiporva ezzel a szabadság látszatát is,

lezárva a nézetek közötti sunyi vitáját.

Létrejön egy új rend, egy új szolgaság,

a globális hatalom sötétsége lesz az úr,

nem lesz több szavazás, vagy választás,

a siralmak halmaza a végtelenbe nyúl.

Arcok

Minden arc önmagáért beszél,

kivetíti a személy valós énjét,

a mimikájával történetet regél,

leplezve a gazdája igazi lényét.

Sokakat meg lehet téveszteni,

eljátszani nekik a jót, rendeset,

érzéseket gyakran feléleszteni,

bájologva előadni a kedveset.

Az arc takarni próbálja a lelket,

az ürességet szebbnek mutatva,

ilyetén gyakran társra is lelhet,

megfelelő áldozat után kutatva.

Ám a gonosz kisugárzik nagyon,

az arc ráng, szikráznak a szemek,

a leplezéshez kellhet egy vagyon,

mégis ő maga a gyűlölettől beteg.

Kitűnik a rendes emberek sorából,

az értelmesekre bántóan vigyorog,

csatatért csinálhat a béke honából,

mindenkire oly öntelten vicsorog.

A becsületeseket sérti ez a pofa,

letörölnék róla a vigyort hamar,

elűznék az életből messze, tova,

hol többé soha, senkit sem zavar.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31