Saját alkotásaim
A kellemes pillanatokra újabban vadászni kell,
igen ügyesen tudnak elbújni bárki elől,
s így az ember reájuk nehezen lel.
Annak idején rengetegen voltak, sok jót tettek,
és megmelengették az emberi lelkeket,
mára azonban hiánycikkek lettek.
A kellemes pillanatokra hamar kihalás várhat,
amennyiben nem tér magához ez a világ,
s meglehet a jónak nem lesz másnap.
Mikor utoljára látunk valakit, nem is fogjuk fel,
az a pillanat volt az életünkben az utolsó,
amikor a Nap azért a pillanatért kel.
Felkel, s letekint, megnyugvással néz le miránk,
föntről ragyogva mosolyog kerekded arca,
ez a sors műve és nem a mi hibánk.
Nézzük, ahogy távolodik tőlünk, s nem hisszük,
nem fogunk találkozni vele immáron többé,
ám nélküle sokra, soha nem visszük.
El sem búcsúztunk, hiszen nem jutott eszünkbe,
ez egyszerűen olyan hihetetlenül szomorú,
s emiatt erős fájdalom hasít a szívünkbe.
Mikor utoljára látunk valakit, különöset érzünk,
egyedül maradva bepárásodik a szemünk,
s a lelkünkben, láthatatlanul vérzünk.
