Saját alkotásaim
Elrejtett gondolatok, mélyen megbúvó érzések,
izzó vágyak, s a lelket felemésztő lobogó tűz,
mindig vannak új és még újabb kérdések.
Lesütött szempillák, zavarba ejtő percek titkai,
belülről folytonosan kínzó a bizonytalanság,
s mindezek fölött nem könnyű elsiklani.
Elrejtett gondolatok, s a közömbösség látszata,
ez mind csupán játék, a titokzatosság része,
mely anélkül fáj, hogy kívülről látszana.
Varázslatos az ősz, mégis zord idők járnak,
és olyan dolgok történnek folyamatosan,
melyek az embereknek nagyon fájnak.
Csodásan süt a Nap, mégis fáznak a lelkek,
egyfolytában érzik a közelgő hideg erejét,
és tudják, abban sok jóra nem lelnek.
Biz tanácstalanul kémlelik a szürkülő eget,
s látják, hogyan suhannak a viharfelhők,
sejtik, ennél sokkal rosszabb is lehet.
Varázslatos az ősz, s színesednek a levelek,
legyen a jövő bármilyen rideg és kemény,
a kitartáshoz erőt tud adni a szeretet.
Mi minden rejlik belül, a lelkünk legmélyén,
ezt bizony majdnem lehetetlen megfejteni,
s ezért elbukunk majd az utunk legvégén.
Megannyi szeretet, szerelem, s titkos vágyak,
elképzelt, de meg mégsem valósult tettek,
velünk mind az örökkévalóba szállnak.
Kihagyott lehetőségek és forrón izzó percek,
a számtalan csalódás, fájdalmak, s bánat,
a semmivé váló, egykori szép tervek.
A néma megbánás, a ki nem mondott szavak,
a megjátszott sértődöttség, s a duzzogás,
a ki nem használt, könnyed nyarak.
Mi minden rejlik belül, magunk sem tudjuk,
és sokszor még önmagunkat is meglepjük,
miközben álmainkat börtönbe csukjuk.
A bizonytalanságba zárt lélek folyton rettegésben él,
és soha nem lehet biztos önmaga reakcióiban,
hiszen mindig valamiféle csalódástól fél.
Nem meri felfedni a hőn áhított vágyait, s az álmait,
bevallani a legbelül rejtőző érzéseit, érzelmeit,
és nem tudja lebontani a félelmének gátjait.
A bizonytalanságba zárt lélek varázsra, csodára vár,
folyamatosan epekedik valami elérhetetlen után,
és éjjelente az óhajok titkos ösvényén jár.
Mikor szárnyal a szív, az ember is szárnyal,
és nem foglalkozik semmiféle sötét árnnyal.
Csillog a szeme, s igen vidáman mosolyog,
gyakorta az érzelmek csapdájában toporog.
Szeretne is, meg nem is, dönteni nem képes,
a bizonytalansága, s a tétovázása sem véges.
Annyira próbálná a saját figyelmét elterelni,
remélve, hogy a vágyait hamarosan elfelejti.
Mikor szárnyal a szív, s boldogok az álmok,
a szürke hétköznapok is egyszerűen mások.
A lélek húrjain az érzések tömkelege játszik,
s kiút ebből a csapdából nem nagyon látszik.
Mikor már késő, sokszor akkor éled a szív,
akkor döbben rá, hogy mennyire szeret,
és önmagával kegyetlen csatát vív.
Nehezen ismeri be, de tudja, hogy hibázott,
érzi a tévedését és a bizonytalanságot,
s rájön, eddig feleslegesen vitázott.
Figyelmen kívül hagyta a valódi érzéseket,
elhessegette a varázslatot és a vágyait,
s csupán félve tett fel kérdéseket.
Bizonytalanul mozdult meg, amikor kellett,
s nem hitte el, hogy neki is sikerülhet,
ám sajna a félénkségéből ez tellett.
Mikor más késő, s mikor látszólag elbukott,
és úgy tűnik a számára nincs bocsánat,
rájön, a másik szívéig végül eljutott.
Nem mindig mondja azt az ember, amit gondol,
amit szeretne és amiről álmodozik naponta,
s a valóság bizony egészen más, sokszor.
Gyakorta nem is meri kimondani önnön vágyait,
letagadja azokat, s időleges zavarnak tekinti,
ugyanakkor irigyli a nála bátrabb társait.
Felhők ködén át látja a világot, s a remény élteti,
bízik benne, hogy nem fog kudarcot vallani,
ám mégis retteg tőle, csak csalódás érheti.
Nem mindig teszi azt, mire a szíve hangja hívja,
sokszor inkább eljátssza a süketet és a vakot,
s maga sem tudja, ezt vajon meddig bírja.
A jövő ígérete sajna igen kemény,
s naponta előhúz egy újabb lapot,
próbára tesz majd, nagyon serény
és megnehezítheti minden napod.
Harcolni sohasem könnyű ellene,
s váratlan helyzetekkel állhat elő,
kegyetlenebb lehet, mint kellene,
biztos benne, csak ő lehet nyerő.
Folyamatosan küzdelemre késztet
és a figyelem nem lankadhat soha,
biz pillanatonként növelheti a tétet,
s úgy tűnhet, a remény elszáll tova.
Feladni értelmetlen, s nem szabad,
vigyen előre az ész és a tiszta szív,
az élet folyama bármerre is halad,
a jövő ígérete homályos utakra hív.
Meglátni, megismerni és szeretni,
emlékek, miket nem lehet feledni.
Érzelmek, sóhajok, álmok, vágyak,
pillanatok, melyek köddé válnak.
Új játék a tűzzel, mely forrón éget,
ezerszer elillanhat előttünk a végzet.
Mégsem vesszük sokszor komolyan,
mélán hitegetjük magunkat konokan.
Elfordulunk és nem bízunk senkiben,
ábrándozunk, tétovázunk a semmiben.
Elveszítettük, aki fontos volt nekünk,
holott felé nyújthattuk volna a kezünk.
