Harc nélkül feladni

Harc nélkül feladni, s elfogadni a halálos véget,

és küzdelem nélkül fejet hajtani a gonosznak,

az élet nem érhet ennyire ocsmány véget.

 

Mindazok, kik az élet színpadán nem harcolnak,

azt gondolva, hogy így megmenekülhetnek,

jót, igazán érdemeset soha nem alkotnak.

 

Hiába dugják a fejüket a homok alá igen sokan,

és hiába nem akarják elhinni a valóságot,

az önbecsapásból jó bizony nem fogan.

 

A sors nem kegyelmez és nem fog megkímélni,

nem bocsájtja meg az árulást, a hazugságokat,

s a bűntudat a halálig fog majd elkísérni.

 

Harc nélkül feladni nagy ostobaság, hiábavaló,

és felesleges az önámítás valamennyi fajtája,

valójában senki, sohasem feláldozható.

istockphoto 1180549288 612x612 1

Aki tisztességes

Aki tisztességes, nem fenyeget, nem zsarol másokat,

nem hazudozik, nem játssza a megváltót,

és nem rak senkire sem láncokat.

 

Nem árulja el az embereket, s nem adja el a hazájuk,

nem működik közre a tömeges kiirtásban,

és nem veszi félvállról a haláluk.

 

Nem adja el a lelkét semmiféle kincsért, s vagyonért,

nem áldozza fel a régi korok történelmét,

s nem tesz mindent csak haszonért.

 

Aki tisztességes, annak számít a becsület, az igazság,

fontos az adott szó, s a rossz elmulasztása,

s nem oldala az arcátlan pimaszság.

 

Számára az élet jobbá tétele a cél, önzetlenül, tisztán,

a gyengék támogatása, az elesettek segítése,

s egy élhetőbb világ szerepel a listán.

earth, planet, world

A köpcös varangy

A köpcös varangy vígan élt a birtokán,

régen túl volt már a híres béka iskolán.

Egész nap pöffeszkedett az árnyékban,

este pedig szúnyogozhatott a máséban.

 

Békatársaival elhitette, hogy ő kiváló,

és a többi békára a legjobban vigyázó.

Addig brekegett, amíg elhitték szavait,

ígérte, gyarapítja majd a brekik javait.

 

Meg is választották vezérnek gyorsan,

s reménykedni kezdtek biza a sorsban.

Telt-múlt az idő, s a vezérük változott,

legyintett rájuk, majd várába távozott.

 

Onnan nézett alá a becsapott várnépre,

s fotelében ülve mosolygott a tájképre.

A tájkép közepén önnön maga látszott,

és a kezében lévő koronájával játszott.

 

Hívei ellátták sok szúnyoggal, léggyel,

hasát simogatva el is bánt úgy néggyel.

Megkeresték a láthatatlanok egyik este,

ők jóval nagyobbak, így szavukat leste.

 

Ajánlottak neki kincseket, vagy halált,

s eme ajánlatuk bizony a szívébe talált.

Mondták, szép zöld területe kell nekik,

s ha nem adja magától, úgy is elveszik.

 

Ha engedelmes lesz, s feláldozza népét,

úgy gazdag marad és csodálhatja képét.

A köpcös varangy azóta is vígan dőzsöl,

s egy jó kis békairtástól meg nem hőköl.

toad, animal, amphibian

Halálba hajszolni

Halálba hajszolni, ez ma a dicső terv,

állandó félelemkeltéssel, zsarolással,

a rettegés fokozásával, fenyegetéssel,

s az értelem elleni aljas szabotázzsal.

 

Elvenni az emberektől a szabadságot,

bezárni őket, mint vágni való barmot,

tönkretenni a vállalkozásaikat, s őket,

s folytatni a háttér által kiadott harcot.

 

A harcot, mely kiírtja az élet legjavát,

amely gonosz és kiszolgáltatottá tesz,

elveszi a legalapvetőbb emberi jogot

és amiben elnémul a legapróbb nesz.

 

Lassan már megszólalni is tilos lesz,

büntetendő a logikus, tiszta gondolat,

s megszűnnek munkahelyek, vágyak,

a méreg bizony megoldja a gondokat.

 

Halálba hajszolni, hatalomért, pénzért,

s elárulni mindent, mi igazi érték volt,

nem kellenek nekik élők, vagy hősök,

s remélik hamar megülik a halotti tort.

graveyard, graves, tree

A gonosz ereje

A gonosz ereje a félelemből táplálkozik,

a rettegés és a pánik a legfőbb lételeme,

velejéig romlott, kapzsi, s gyilkolni kész,

általa eltűnik a fény, s mi marad éjfekete.

 

A gonosz ereje kihasználja a gyávaságot,

díjazza az árulást és a hazugságok sorát,

az értelem, s az élet úgy mentheti magát,

ha végre kiáll igazáért, s dönt, ne tovább!

death, dark, black

Söpredék

Egykor létrejött a söpredék a Földön,

melyet nem érdekel semmi,

melynek az ész börtön.

 

Őket nem foglalkoztatja az igazság,

nem számít nekik senki,

mások kínja vigasság.

 

Bármikor eladnák pénzért a hazájukat,

sőt, akár ingyen is ha kell,

szolgálva a gazdájukat.

 

Újfent népükre fittyet hányva lázítanak,

remélve a minél több halált,

győzelemre számítanak.

 

Vicsorogva hatalomra vágynak erősen,

megásnák a magyarok sírját,

hazudoznak velősen.

 

Söpredék mivoltuk az egekbe kíván törni,

magasztosítanák hitványságukat,

semmiért is képesek ölni.

 

Aljadék fajtájuk a saját anyját is eladná,

nem számít önnön gyermekük,

a jövőjüket is feladná.

 

Míg a nép, a nemzet nem tér végre észre,

hálójukban vergődik folyton,

s nem reagál a vészre.

 

Ideje lenne e mocskot eltakarítani végleg,

nyomát is felsózni rendesen,

s elejét venni a végnek.

concepts, garbage, pollution
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.