Valamiben reményt lelni

Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,

egyre inkább fogyatkozik a józan ész,

s az értelem is jelentősen kevesebb.

 

Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,

a hazugságaikat és az elnyomásukat,

hisz ezért kapja mind a jutalmát.

 

Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,

káoszt teremtenek a terveik szerint,

s elhozzák nekik a háború rémét.

 

A szabadságot véres csizmákkal tapossák,

mindenféle emberi jogot eltipornak,

és ezt szenvedi meg a lakosság.

 

A józan vélemények a szemétre kerülnek,

és miközben az emberek rettegnek,

addig a bűnösök kéjbe merülnek.

 

Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,

s a bankszámláik kövérre dagadnak,

rengetegen szenvednek a létben.

 

Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,

és míg az emberiség némán csak tűr,

addig a nyakára záródik a járom.

image 1772358343254 compressed

A szenvedések tengerén

A szenvedések tengerén a vihar erősen tombol,

milliónyi kis hajót dobálnak a hullámok,

s míg a vihar tart, pusztít, rombol.

 

A nagy méretű hajókat nem fenyegeti a veszély,

ők erősebbek, s védettebbek a kicsiknél,

a számukra sokkalta több az esély.

 

A szenvedések tengerén még a remény is elhal,

víz alá kerül az esély is és nincs visszaút,

hisz a félelem minden lelket felfal.

image 1779184906303 compressed

Túl késő sajnálkozni

Túl késő sajnálkozni, ha letépték a virágot,

s ha csak azután ismerik el a szépségét,

miután többé nem láthatja a világot.

 

Késő megbánni, ha már kivégezték a jókat,

ha a hóhér bárdja immár vértől csöpög,

s elnémították mind, az igaz szókat.

 

Kései a szeretet, ha a szerettünk elköszönt,

és nincs lehetőségünk, hogy átöleljük,

a gyász pedig fájóan reánk köszönt.

 

Késő bocsánatot kérni, ha a sértett nem él,

ha eltávozott, s a végtelennek útját rója,

ahol soha, a csillagok között nem fél.

 

Túl kései a döbbenet, hogy végig hazudtak,

hazugság volt az életünk minden perce,

s mindvégig a sötétségben lapultak.

 

Túl késő sajnálkozni, az esélyek elszálltak,

ahogyan elszállt a múlt, no meg a jövő,

s hamarosan fújhatjuk a gyertyákat.

image 1779184911394 compressed

Álomban tartva a világot

Álomban tartva a világot, könnyű azt uralni,

hisz míg édesden alszik és csak horkol,

nem érzi, mekkorát fog zuhanni.

 

Pedig fog, mégpedig gyorsan és igen mélyre,

ahonnan nem tud visszamászni majd,

s nem nézhet fel a tündöklő égre.

 

Ahol esetleg rádöbben, mekkorát is hibázott,

és mennyire kihasználták őt az altatói,

miközben önmagára nem vigyázott.

 

Álomban tartva a világot, bármit lehet tenni,

bármit, bármikor és az egész világgal,

és így fog elveszni az élet, ennyi.

image 1779184916525 compressed

A nyugati szél összesodorta

A nyugati szél összesodorta a mocskot, szemetet,

és elárasztotta velük a falvakat, városokat,

az egész világot, utcákat, s tereket.

 

Eme szenny belepte a virágos kerteket, parkokat,

bejutott minden élőhelyre, a legkisebb résbe,

s elnyomta a segélykiáltó hangokat.

 

Fuldoklásra kényszerítette az emberek sokaságát,

akik nem hittek még a saját szemüknek sem,

s így eltűrték a tébolyult rohanását.

 

A nyugati szél összesodorta a gonoszt, s a rosszat,

az elvetemültséget, a kapzsiságot, az árulást,

a hatalomvágy pedig kitart, élethosszat.

image 1779192257747 compressed

Szeretetet hirdetni karddal

Szeretetet hirdetni karddal, na az aztán igen,

még véletlenül sem tűnik gyűlöletnek,

és bár hihetetlen, de van ilyen.

 

Rotyog az üstben a méreg, végzetes a hatása,

akik főzik, mindenkinek adnak belőle,

és így jön el a jövőnek halála.

 

Gyorsan terjed a homály, lebutítva az elmét,

és elvakítva a szemeket örök időkre,

így felemésztve eme világ lelkét.

 

A jóság és a remény virágait levágják rendre,

az igazság bálái mind a tűzben égnek,

ezzel kényszerítik a szót csendre.

 

Szeretetet hirdetni karddal, ez egy jó szokás,

könnyű vele lesújtani a valóság fejére,

és az élőkre ez egy nagy csapás.

image 1779184914988 compressed

A bérencek világában

A bérencek világában az árulás természetes,

a számukra a becsület az ismeretlen út,

s amiket tesznek, az mind feltételes.

 

A világukban a jellemtelenség a megszokott,

lelketlenek, gonoszak, kapzsik és önzők,

s az uralmuk alatt sok az elnyomott.

 

Képesek bármire, hazudoznak, lopnak sokat,

és mindig kiszolgálják azt, aki fizeti őket,

ám egyszer előlük is elmegy a vonat.

 

Egyszer leáldozik a csillaguk és el is köszön,

nem lesz rájuk már szükség, soha többé,

kívül kerülnek majd az eddigi körön.

 

A bérencek világában a sötétség az igazi úr,

náluk nem ragyog a Nap és nem is fog,

soha nem jutnak a pokol tüzén túl.

image 1779184913960 compressed

Amíg ez a világ alszik

Amíg ez a világ alszik, a vihar csak tombol,

fákat tép ki a földből, tetőket szaggat,

és sok életet végleg lerombol.

 

Dühöngve tiporja a virágokat, s a reményt,

megsemmisíti a búzaföldeket, réteket,

és eltakarja a Napot is, szegényt.

 

Amíg ez a világ alszik, addig csakis pusztul,

a félelem, a rettegés, eluralkodik szerte,

és ez marad az utódokra jussul.

image 1779184913441 compressed

A Föld tragédiája

A Föld tragédiája az, hogy rajta él az ember,

az a faj, amely a többi lényt eltiporja,

és amelynek a béke nem kell.

 

Amely pusztít, rombol, háborúzik és gyilkol,

nem kímél senkit, semmit, sohasem,

s mely minden igazságot titkol.

 

Amely kizsákmányolja eme bolygó kincseit,

bemocskolja a vizét, a saját életterét,

s végül mégis elveszíti mindenit.

 

Amely képes a szeretetre, az ölelésre, a jóra,

a megértésre, a cirógatásra, a szépre,

és bizony képes a kedves szóra.

 

Ez a kettősség jellemzi, a pénz markában él,

egész életében hatalomra vágyakozik,

de a legapróbb történéstől is fél.

 

A Föld tragédiája, hogy mindezeket hagyja,

ám eljön az idő, amikor visszaüt majd,

s az lesz az ő legcsodásabb napja.

image 1779184918059 compressed

Unalmas már ez a színdarab

Unalmas már ez a színdarab, unják is nagyon,

a nézőknek elege van, s fogy is a türelmük,

amit e darabra költöttek, az egy vagyon.

 

Mégis ugyanazt játsszák, más köntösbe bújva,

más színészekkel, de ugyanolyan rondán,

s a legelejétől hatalmas hasznot húzva.

 

A szponzorokat senki véleménye nem érdekli,

úgy vélik, ők egy szuper előadást terveztek,

s ez a mű mindenki csodálatát érdemli.

 

Unalmas már ez a színdarab, a közönség fújol,

újabban már megdobálják a színészeket is,

ám az sem számít, színre lépnek újból.

image 1779193436557 compressed