Akinek fontosabb a gyűlölet, a téboly, s a harag,
mint az élete, a biztonsága, az a rossz felé halad.
Aki nem tud érvelni, csupán lázadni, hőbörögni,
az sokak reményét fogja szétzúzni és összetörni.
Akinek fontosabb a gyűlölet
Címke: valóság
Aki pökhendi
Aki pökhendi, öntelt, hazug ember szavát hiszi,
az önmaga és a családja jövőjét is kockára teszi.
Akinek nem kell a biztonság és nem kell a béke,
akkor kezd eszmélni, mikor mindezeknek vége.
A duzzogó záptojás
A duzzogó záptojás felébredt az egyik reggel,
és mosolygott, mivel oly szépet álmodott,
mire bágyatagon ébresztette a vekker.
Azt álmodta, hogy ő lesz a megváltó, a csoda,
és a tojások népét ő vezetheti el a fazékig,
s így marad a történelemben nyoma.
A fazékig, amelyben a tojások mások lesznek,
keményre főnek és engedelmessé válnak,
s ilyetén alkotja meg a kívánt csendet.
A csendet, melyben csak jó maga hangja szól,
és nem kérdezgeti egyetlen más tojás sem,
hiszen kizárólag így érezheti magát jól.
Elképzelte, ahogy a fényben fürdőzik az égen,
és hozzá képest a Nap egy aprócska segéd,
de a Hold sem más, csekélység az éjben.
A duzzogó záptojás tagadta, hogy volna bűne,
ám amikor végül szétpukkadt és szétfolyt,
sokáig hátramaradt az iszonyatos bűze.
Aki szemétből építi
Aki szemétből építi fel önmaga várát,
és az a vár hamar maga alá temeti,
sírva, keserűen húzza el a száját.
Aki szemétből építi másoknak a jövőt,
a sajátját viszont pénzből, s aranyból,
tömegével lesznek a miatta nyögők.
Aki szemétből építi a követői táborát,
és azok hőbörögnek, törnek, zúznak,
hátra is hagyja a véres lábnyomát.
Aki szemétből építi a vágyait, s terveit,
a reménytől is megfoszt mindenkit,
az másokra hárítja a világ terheit.
Aki szemétből építi a mindennapokat,
és eközben dicsőítteti már a létét is,
pusztulásra ítél kicsiket, nagyokat.
Saját maga sírját ássa
Saját maga sírját ássa az, aki csak vár,
aki tétlenül néz, nem gondolkozik,
és elhiszi, nem lesz többé nyár.
Aki felül minden hazugságnak mindig,
s még akkor is tagadja a valóságot,
amikor a talaj a talpa alatt izzik.
Aki azt sem fogadja el, amit maga átél,
akit csupán az indulat, a harag fűt,
s aki nem érti, mi is az a háttér.
Aki önként feladja az elveit és a jogait,
másokért lemond a szabadságáról,
s így növeli a hiszékenyek sorait.
Aki gazul elárulja a hazáját és a népét,
véres pénzért bármikor megvehető,
s letagadja a létezésének a tényét.
Saját maga sírját ássa az, aki túl buta,
aki nem lát tisztán, csupán őrjöng,
és akinek az élete szörnyű kusza.
Az üres fejekbe
Az üres fejekbe kedves lakók költöztek,
mind helyezkedtek és versenyeztek,
tolakodtak, furakodtak, lökdöstek.
Ezek a lakók a gőg, a harag, s az uszítás,
a gyűlölet, a dühöngés, a hiszékenység,
a butaság, az ordítás és a pusztítás.
Mindőjük a legjobb akart lenni, az első,
látszott, a küzdelem igen nehéz lesz,
hisz a tudat ehhez nem volt kellő.
A tudat amúgy is akadály, szükségtelen,
egyszerű befolyásolni, meg elaltatni,
a vele való összhang reménytelen.
Így álltak rajthoz, lelkesülten, dühösen,
fej-fej mellett haladtak a legtöbbször,
és sokszor erőlködtek görcsösen.
Végül nem jutottak el a célba, elbuktak,
a lelkesedésük elszállt, s megrogytak,
az erejük és a tehetségük elfogytak.
Az üres fejekbe már nem fért be a jóság,
a szeretet, az értelem, meg a becsület,
az igazság nem megvehető jószág.
A szenny lapátolása
A szenny lapátolása igen erőteljesen folyik,
éjjel és nappal is dolgoznak a munkások,
ám valahogy a szenny mégsem fogyik.
Az emberek mocsokban állnak undorodva,
és a bepiszkított ruháik erősen bűzlenek,
miközben levegőre vágynak fuldokolva.
Unják nagyon és szenvednek tőle rendesen,
rá kellene jönniük, önmagukért tenni kell,
nem pedig csak várni, s tűrni csendesen.
A szenny lapátolása és a sár dobálása megy,
alaposan megkeserítve a mindennapokat,
az élettől néhány nyugodt perc már kegy.
Amikor valaki elfeledi
Amikor valaki elfeledi, ki is valójában,
és milyen volt mielőtt gőgössé vált,
már nem él az igazi valóságban.
Mikor feledi, ő sem több, mint ember,
feledi, amikor nehéz időket élt meg,
s könnyes szemmel ébredt reggel.
Feledi, mikor bizonytalan volt a sorsa,
s tagadja a múltat, az sérti a lelkét,
úgy véli, az isten szerepe a dolga.
Amikor valaki elfeledi, honnan indult,
és többre tartja magát, mint kellene,
azt látja, a baráti köre megritkult.
Az ember sose legyen kishitű
Az ember sose legyen kishitű, vállalja magát,
küzdjön a szép álmaiért, önnön vágyaiért,
ám soha ne hárítsa másra a saját baját!
Ne adjon fel semmit, semmit, amiért harcolt,
ami jó neki, a családjának és a hazájának,
legyen bármilyen fáradt, vagy lesarcolt!
Ne tágítson az igazság mellől, bárhogy fájjon,
és ne mondjon le a valódi értékeiről sem,
óvja önmagát, ne maradjon rabláncon!
Az ember sose legyen kishitű, éljen, ne féljen,
és ne rettentse meg a hazugságok áradata,
hagyja, hogy a lelke ragyogjon a fényben!
Kemény időket élünk
Kemény időket élünk, s rosszabbak jönnek,
miközben a világ tűzben ég, vérben úszik,
millióknak a szemébe szöknek könnyek.
Nem pihennek a történéseket irányító erők,
és bármit megtesznek a céljaik eléréséért,
hisz tudják, végül is ők lesznek a nyerők.
Rakéták és lövedékek szállnak a céljaik felé,
végzetesen beszennyezve földet, s levegőt,
az emberiség már nem sok jónak néz elé.
Folyamatos a hitegetés, hazudozás, félelem,
a rettegtetés, az elbutítás, a javak elvétele,
s mindezt az átlagember tűrni kénytelen.
Kénytelen, hiszen kiállni magáért képtelen,
és hiába húzza meg magát, hiába is remél,
a közelgő sötét jövője nem lesz vértelen.
Kemény időket élünk, amíg nem ébredünk,
és ha nem fogunk végre össze magunkért,
egy csettintésre megszűnhet az életünk.
