Saját alkotásaim
A tudás fényét megtalálja az, aki kitartóan keresi,
és aki szorgalmasan kutat utána folyamatosan,
az bizony egy szép napon biztosan megleli.
A tudás fényét megtalálja az, aki szeretné, akarja,
aki szeretné eloszlatni a homályt, a sötétséget,
és akit az igazság, a valóság nem zavarja.
Mindenki a maga nevében ígérjen és ne a máséban,
s ne mást küldjön el maga helyett cselekedni,
amíg meghúzódik hátul, az árnyékban!
Ha nem bír el valamivel, akkor maradjon csendben,
s ne becsmérelje azt, aki amúgy igen sokat tesz,
és ne forduljon a valósággal szemben!
Mindenki a maga nevében ígérjen, de azt is csínján,
jól gondolja meg, miket mond, s mire hajlandó,
és ne okoskodjon az erejének híján!
A saját bőréből senki nem bújhat ki, nem is tudna,
és hiába is szeretne másikat a mostani helyett,
akkor sem kap, ha a mostanit nagyon unja.
A saját bőréből nem tud kivetkőzni az ember soha,
legyen bármilyen ügyes, vagy akár tehetséges,
az élete és a reményei így suhannak el tova.
Nem minden az, aminek látszik és sosem volt az,
olykor összekeverik az alkonyt a pirkadattal,
s ha egy növény zöld, attól még nem gaz.
Nem minden az, aminek hiszik sokan és sokszor,
a szemet igen könnyű becsapni az elme által,
az ember néha nem azt látja, amire gondol.
Előbb-utóbb mindenkiből előtör a valódi, igazi énje,
a természetes önmaga, minden hibájával együtt,
és hiába reméli, hogy más ezt nem veszi észre.
Előbb-utóbb mindenkiből előtör ami a lelkében van,
ami legbelül rejlik, amit a szíve titkolni szeretne,
és ez ellen nincs orvosság, sem semmiféle tan.
Előbb-utóbb mindenkiből előtör a fájdalom, a bánat,
a keserűség, a csalódottság érzése, az izzó harag,
és a reménytelenség, amely véglegessé válhat.
Az idő megszépítheti a múltat és becsaphatja az elmét,
varázslatossá tudja tenni mindazt, ami rossz volt,
ezzel megszabadítva a súlytól az ember lelkét.
Az idő megszépítheti a múltat és egy új világot teremt,
azonban az igazság ettől még igazság fog maradni,
s az a jó, ha az ember eszerint éli meg a jelent.
Az emberi emlékezet sokaknál mintha nem is létezne,
igen hamar feledésbe merülnek lényeges dolgok,
míg a valóság és az igazság eltűnnek vérezve.
Az emberi emlékezet olyan, mint egy átszakított rosta,
amelyen akadály nélkül jut át bármi és minden,
miután az agyak irdatlanul át lettek mosva.
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy valódi fegyver,
kegyetlenül meg tudják sebezni az ember lelkét,
és manipulálnak vele minden este, reggel.
Szavakkal fedik el a valóságot, leplezik el a sok rosszat,
szavakkal ármánykodnak az igazság ellenében,
és teszik ezt állandóan, egész élethosszat.
A szavak néha veszélyesebbek, mint egy gyilkos méreg,
az végezhet hamar, a szavak sokáig kínozhatnak,
és ez így marad, amíg csak emberek élnek.
Az emberek nem szeretik az igazságot, mert az nagyon fáj,
inkább befogják a füleiket és lehunyják a szemeiket,
s úgy viselkednek, mint egy jól idomított nyáj.
Az emberek nem szeretik az igazságot, az felégeti a lelkük,
elveszi az életkedvüket és a reményeiket is egyaránt,
hiába érzi a valóságot valamennyi apró sejtjük.
Kifacsart citromok vagyunk csupán és nem mások,
amíg szép sárgák vagyunk, feszesek, s ízletesek,
addig mi lehetünk a jó citromok, a sztárok.
Kifacsart citromok vagyunk csupán, s eldobhatóak,
míg szükség van az ízünkre, addig vágykeltőek,
ám amint nem, penészesek és undorítóak.
