Saját alkotásaim
Amikor sötét viharfelhők takarják el a Napot,
és az eddigi nyugodt tájat a jég ostromolja,
a természet fájdalmasan kiált egy nagyot.
Amikor sötét viharfelhők tombolnak az égen,
eltakarva a Holdat, s a csillagokat az éjben,
semmi nem tündököl immár a fényben.
A szakadék felé tart a világ nagyon nagy része,
s miközben sötét viharfelhők gyülekeznek,
egyre halványul a reménység fénye.
A szakadék felé tart a szabadság és az értelem,
vesztésre áll a szeretet, harcban áll a lét is,
s meglehet, ez a harc nem lesz vértelen.
Ragyog a Nap, a sötétszürke viharfelhők fölött,
életadó fénye ősidők óta cirógatja a Földet,
ám az ereje elvész a sok felhő között.
Újabban a homály egyre többször akadályozza,
és hiába szórja fényét ugyanolyan lelkesen,
mindig beleütközik újabb akadályokba.
A manipulált természet már nem igazi önmaga,
és rendkívül nehezen talál vissza ama útra,
amit valaha kijelölt számára a földanya.
Ragyog a Nap és míg ragyog, vele él a remény,
egyszer eltűnnek majd a sötétségnek felhői,
s ismét a fény lesz az úr, a Föld kék egén.
