Saját alkotásaim
Az élet nagy része fájdalom és oly kevés a jó,
számtalan szenvedés kísér minket végig,
sokszor jólesne néhány megértő szó.
Az élet nagy része fájdalom, s a sors kemény,
nem hatja meg senki vágya, könyörgése,
ami leginkább hiányzik, az a remény.
Aki nem üt vissza, ne csodálkozzon, ha megverik,
ha lenézik, kigúnyolják, megvetően kinevetik,
és legvégül mindent, ami az övé, elveszik.
Aki nem üt vissza, csak gyáván, s reszketve lapul,
a szemeit lesütve retteg attól, hogy mi vár rá,
azt önmaga félelme ejtette és tartja rabul.
Aki nem üt vissza és még a gyermekeit sem védi,
sőt, tétlenül nézi, ahogyan az állatait is leölik,
annak ezen a világon igen fájdalmas élni.
Aki nem üt vissza, mindenféle riogatásnak bedől,
s engedély nélkül még reménykedni sem mer,
az egy megkeseredett lelkű ember belül.
Idővel mind a homályba veszünk, történjen bármi,
szép lassan elfelednek minket a barátaink,
s csak az emlékeinkkel fogunk hálni.
Elfeled minket a jelen, a jövő nem is számít reánk,
minden tettünk, gondolatunk, immár a múlté,
és a remény csak nehezen talál miránk.
A hibáink végig fognak kísérni, bármerre megyünk,
és legyen a szándékunk bármilyen álomszerű,
végül mégis csupán önmagunk leszünk.
Idővel mind a homályba veszünk, semmivé válunk,
az összes mozzanatunk az emlékezetbe süllyed,
s eközben csendben, a végtelenbe szállunk.
Félrenézve sokkal könnyebb elviselni ezt az életet,
egyszerűbb tudomást sem venni semmiről,
és lekicsinyíteni a valóságos tényeket.
Így nem kell meglátni a sok szenvedést, a kínokat,
a kizsákmányolást, a végtelen kihasználást,
a butaságot és a nekünk megásott sírokat.
Nem kell szembesülni azzal, biz gyengék vagyunk,
és mániásan ragaszkodunk a megszokotthoz,
miközben esélyt az életre nem is kapunk.
Nem kell látni, hogy igazából nincs szükség reánk,
szükségtelen lények vagyunk, sőt, élősködők,
s kik ezt mondják, halált hoznak miránk.
Ám nem csupán miránk, hanem a gyermekekre is,
elvéve a jövőjüket végleg, megölve a reményt,
és elvárva a teljes engedelmességet csakis.
Nem kell látni, hogyan ölik le az állatok sokaságát,
s fosztanak meg a természetes élelmiszerektől,
elvárva eme kegyetlenségük elfogadását.
Nem fogja bántani a szemünket a víznek a hiánya,
s amikor ez bekövetkezik megtervezett módon,
már hiába kiáltjuk a fájdalmunkat a világba.
Nem kell szembesülnünk a manipulációk sorával,
és nem kell látnunk a valóságot, az igazságot,
s nem kell küzdenünk elménk homályával.
Félrenézve sokkal könnyebb eltűrni az egész létet,
és lemondani a szabadságunkról szemlesütve,
majd megszégyenülve várni a sötét véget.
A gazdag mindenhol gazdag, a szegény pedig szegény,
ezen a világon számtalan a baj és a probléma,
s ezt a bolygót cserben hagyta a remény.
A gazdag mindenhol gazdag, mindenkor a pénz az úr,
csak az érdekek számítanak, no meg a hatalom,
és az emberek szívében a keserűség dúl.
Nem könnyű reményre találni vészterhes időkben,
mikor a félelem uralja az emberek életét,
és a sors bizonytalansága időtlen.
Nem könnyű reményre találni, s talán nem is lehet,
egész életünkben csak keressük és kutatjuk,
mégsem tudjuk, hogy ez hová vezet.
Amíg félelemben tartják a világot, az embereket,
addig biz nem fog változni semmi, sohasem,
és nem lehet elkerülni a végső rettenetet.
Amíg félelemben tartják az egyéneket, a lelkeket,
könnyedén uralhatják az élet minden percét,
az egyszerű emberekre hárítva a terheket.
Józan ész és értelem nélkül nem sok esély marad,
mivel az emberiség jó része még el sem hiszi,
hogy a sorsuk igen rossz irányba halad.
Sokaknak nincs ideje, energiája, a valóságot látni,
sőt, ha látja is, egyszerűen nem tudja elhinni,
hogy bárkik el akarnák az élettől vágni.
Józan ész és értelem nélkül elhal minden remény,
apró gyertyalángként pislákoló fénye kialszik,
s mindenki rájön, a jövő milyen kemény.
Elég egy kis áramszünet és az adathalmaz elköszön,
fogja magát, becsomagol, s eltűnik a semmiben,
mindent, mi eddig volt, immáron megköszön.
A bőröndjében viszi a sok titkot, az emberek életét,
a vágyaikat, álmaikat, a reményeiket, óhajukat,
és mindezekkel körbe fogja járni a féltekét.
A rekeszekben ott lapulnak a féltett számlaszámok,
melyeket bármikor eltüntethetnek a támadások,
és nem is adnak vissza soha a drágaságok.
Elég egy kis áramszünet és végleg búcsút int a jövő,
eltűnik mindaz, ami egykoron igen jól működött,
s dörzsölheti a markát a sok gaz cselszövő.
A hangulattalan időben még a remény is szendereg,
a ködfüggöny mögött a csend hangjait hallani,
mozdulatlan a város és alszik a rengeteg.
A hangulattalan időben a Hold ezüstje sem látható,
a csillagok sem ragyognak apró gyémántokként,
és ilyenkor a jókedv sem igazán szárnyaló.
