Saját alkotásaim
Amikor a tiszta víz felszínét a mocsok belepi,
és beborítja a sötét szenny, meg a méreg,
a friss oxigént a halaktól elveszi.
A halak fuldokolnak, s levegőért kapkodnak,
nem értik, mi történik, mi lett a vizükkel,
és az uszonyaikkal csapkodnak.
Ám hiába minden, egyre zavarosabb a vizük,
homályosul a látásuk, s fogy a reményük,
lassan elhal a túlélésbe vetett hitük.
Amikor a tiszta víz felszínét a mocsok belepi,
elvész a jövő és elvész a halak élettere is,
s ezért az élet már az esélyt temeti.
A gonosz haldoklása elkezdődött, habár nem hiszi,
és nem akarja tudomásul venni, s elfogadni sem,
bizony sötét, üres lelke, sokra már nem viszi.
A világ elől rejtőzködve, barlangokban vert tanyát,
kíméletlen, kegyetlen, lelketlen, aljas és hitvány,
nem ismer szeretetet, békét, jóságot, s hazát.
Régi vágyálma, elpusztítani végre minden embert,
és legyilkolni az élet csíráját is a Föld bolygóról,
uralni az időjárást, a szárazföldet, s a tengert.
A gonosz haldoklása a szolgáit is magával ragadja,
és nem fog kegyelmezni a benne hívőknek sem,
bár ezt az idők kezdetétől kitartóan tagadja.
Tologatott remény, a csapból is ez folyik
és a hazugságok árja soha el nem fogyik.
Bő vizű folyamként mossa az üres agyat
és betölti az összes helyet, amely szabad.
Márpedig ürességből van bizony bőven,
s kinek van, henceg is vele, igen bőszen.
Homályos tudatlanság, s birka tekintetek,
amelyek a sötétbe, a végzetbe tekintenek.
Tologatott remény, s korrupt, aljas világ,
eme tébolyról készülnek videók és diák.
Amíg a tiszta értelem nem talál magára,
nem lelhet gyógyírt a haldoklók szavára.
