reménytelenség Archívum - 3 / 11 oldal

A béke az az út

A béke az az út, mely nem a pusztulásba visz,

s amely képes lehet megvédeni az életet,

akkor is, ha mindenki másban hisz.

Béke nélkül a remény egy elveszett gyermek,

egy gyermek, mely megpróbál előrejutni,

ám vannak előtte csapdák, vermek.

Béke nélkül a gonosz csak dőzsöl és vígan él,

s egyfolytában tömi a feneketlen zsebeit,

hiszen nincs semmi sem, amitől fél.

Hitvány hordája kiszolgálja és fejet hajt neki,

áldozatul felkínálják számára a mindent,

s ebben a gonosz mindig örömét leli.

A béke az az út, amelynek a végén vár a fény,

a fény, amely beragyogja a lelket, a szívet,

és amiről ábrándozik sok emberi lény.

Rengeteg a terelés

Rengeteg a terelés, a valóság útjára lelni nehéz,

hisz annyi különféle út vezet rossz irányba,

hogy sokaknak túl bonyolult ez az egész.

Mikor valaki azt hiszi, megtalálta a helyes utat,

és kezd örülni, mert már olyan régen keresi,

lesz egy újabb tábla, amely másfelé mutat.

Rengeteg a terelés, az úti célhoz kevesen érnek,

s amíg nehezen igazodnak el az útvesztőben,

addig csupán egyfajta tumultusban élnek.

A világ összes tudása

A világ összes tudása is bizony túlontúl kevés,

kevés kitölteni az ürességét mindazoknak,

akiket nem érdekel, csak az ivás, evés.

Kiknek az értelem ismeretlen, félelmetes szó,

s már attól rosszul vannak, ha meghallják,

hiszen nekik csakis önmaguk világa a jó.

Önmaguk üressége, flegmasága és önteltsége,

önmaguk gőgje, lekezelő, sértő viselkedése,

s mindezen jó tulajdonságaik összessége.

A világ összes tudása sem lesz elegendő soha,

a fény reménytelenül harcol a sötétséggel,

ám ha mégis győzne, az volna a csoda.

Akinek sötét a szíve

Akinek sötét a szíve, annak a lelke is sötét,

ahogy sötét minden perce is az életben,

s nem tudja elfújni a sötétség ködét.

Az ugyanis reá telepedett az elejétől fogva,

megfertőzte az elméjét, minden sejtjét,

és ő maga valójában, önmaga foglya.

Akinek sötét a szíve, annak halott a jövője,

a reménytelenségben fuldoklik mindig,

mint ennek a világnak a cselszövője

Akinek szomorú a lelke zenéje

Akinek szomorú a lelke zenéje, az maga is az,

nem értékeli és nem érzékeli a szépet,

mert amit keres, az csupán vigasz.

Ám hiába keresi, ha a szíve nyugtalan marad,

nem képes belátni a hibáit, a tévedéseit,

és mindeközben az idő előre halad.

Hiába jár a szája, ha igazi mondandója nincs,

ha csupán az üres szlogeneket hajtogatja,

és nem érti, az igazság miért nagy kincs.

Akinek szomorú a lelke zenéje, az nem mulat,

bánatosan éli meg az élete minden percét,

és nem találja meg a sötétből a kiutat.

Megjött az ősz

Megjött az ősz, s itt van a rettegtetés újra,

hiszen a félelmet mindig táplálni kell,

sokszor a járványok mögé bújva.

Az engedelmes nép pedig fejet hajt bután,

nem áll ellen és elfelejti ama mondást,

csak egyszer volt kutyavásár Budán.

Nem emlékszik erre és mindenre bólogat,

a kapcarongyot fel is kapja az orra elé,

ez aztán az igazi, önfeladó hódolat.

Nem gondolkozik, mert ahhoz ész is kell,

s túlontúl fájdalmas az igazságot látni,

azt látva a lelke nyugalmat nem lel.

Persze gyalázza azokat, akik mégis látják,

akik ki mernek állni, mernek küzdeni,

s akik a végüket tétlenül nem várják.

Megjött az ősz, aláhullanak az élet levelei,

s aláhullik a remény, amely túl gyenge,

mindenfelé fekszenek a lét tetemei.

Valamiben reményt lelni

Valamiben reményt lelni egyre nehezebb,

egyre inkább fogyatkozik a józan ész,

s az értelem is jelentősen kevesebb.

Tömegek nyögik a hitványak gaz uralmát,

a hazugságaikat és az elnyomásukat,

hisz ezért kapja mind a jutalmát.

Elveszik és ellopják a kisemberek pénzét,

káoszt teremtenek a terveik szerint,

s elhozzák nekik a háború rémét.

A szabadságot véres csizmákkal tapossák,

mindenféle emberi jogot eltipornak,

és ezt szenvedi meg a lakosság.

A józan vélemények a szemétre kerülnek,

és miközben az emberek rettegnek,

addig a bűnösök kéjbe merülnek.

Amíg ők dúskálnak a javakban, pénzben,

s a bankszámláik kövérre dagadnak,

rengetegen szenvednek a létben.

Valamiben reményt lelni lehetetlen álom,

és míg az emberiség némán csak tűr,

addig a nyakára záródik a járom.

A szenvedések tengerén

A szenvedések tengerén a vihar erősen tombol,

milliónyi kis hajót dobálnak a hullámok,

s míg a vihar tart, pusztít, rombol.

A nagy méretű hajókat nem fenyegeti a veszély,

ők erősebbek, s védettebbek a kicsiknél,

a számukra sokkalta több az esély.

A szenvedések tengerén még a remény is elhal,

víz alá kerül az esély is és nincs visszaút,

hisz a félelem minden lelket felfal.

Túl késő sajnálkozni

Túl késő sajnálkozni, ha letépték a virágot,

s ha csak azután ismerik el a szépségét,

miután többé nem láthatja a világot.

Késő megbánni, ha már kivégezték a jókat,

ha a hóhér bárdja immár vértől csöpög,

s elnémították mind, az igaz szókat.

Kései a szeretet, ha a szerettünk elköszönt,

és nincs lehetőségünk, hogy átöleljük,

a gyász pedig fájóan reánk köszönt.

Késő bocsánatot kérni, ha a sértett nem él,

ha eltávozott, s a végtelennek útját rója,

ahol soha, a csillagok között nem fél.

Túl kései a döbbenet, hogy végig hazudtak,

hazugság volt az életünk minden perce,

s mindvégig a sötétségben lapultak.

Túl késő sajnálkozni, az esélyek elszálltak,

ahogyan elszállt a múlt, no meg a jövő,

s hamarosan fújhatjuk a gyertyákat.

Álomban tartva a világot

Álomban tartva a világot, könnyű azt uralni,

hisz míg édesden alszik és csak horkol,

nem érzi, mekkorát fog zuhanni.

Pedig fog, mégpedig gyorsan és igen mélyre,

ahonnan nem tud visszamászni majd,

s nem nézhet fel a tündöklő égre.

Ahol esetleg rádöbben, mekkorát is hibázott,

és mennyire kihasználták őt az altatói,

miközben önmagára nem vigyázott.

Álomban tartva a világot, bármit lehet tenni,

bármit, bármikor és az egész világgal,

és így fog elveszni az élet, ennyi.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31