reménytelenség Archívum - 3 / 12 oldal

Virágos réteken

Virágos réteken sétál a megfáradt remény,

és azon mereng, az élet mennyire kemény.

Szomorú ettől, elege van, pihenőre vágyik,

a hajdani időkből már semmi nem látszik.

Tudja, az emberek könnyen becsaphatóak,

s a számára a gyengeségeik nyilvánvalóak.

Nem boldog, hisz látja, elesettek, esendők,

soha nem voltak, nem is lesznek egyenlők.

Virágos réteken kullog a remény zavartan,

s nem érti, hogy is lehet ennyire zavarban.

Úgy dönt, most ideje szabadságra vonulni,

míg ez a világ nem képes a hibáiból okulni.

Hatalmas sírgödör

Hatalmas sírgödör látszik fentről, a magasból,

a mérete országnyi, túlontúl mély és sötét,

a sírások nem értettek az igaz szavakból.

E sírba fekszik hamarosan a jelen és a remény,

mindenkinek a jövője, a szeretet, emberség,

a jóság, az értelem, s valamennyi szegény.

Melléjük kerülnek a vágyak és a csodás álmok,

a szép elképzelések, a kellemes képzelgések,

a ragyogó fények, meg az ifjonti lángok.

Hatalmas sírgödör, mely könnyekkel lesz tele,

fájdalommal, rettegéssel, meg nem értéssel,

s amelybe egy egész nemzet fekszik bele.

Akinek fontosabb a gyűlölet

Akinek fontosabb a gyűlölet, a téboly, s a harag,

mint az élete, a biztonsága, az a rossz felé halad.

Aki nem tud érvelni, csupán lázadni, hőbörögni,

az sokak reményét fogja szétzúzni és összetörni.

Mohács mezején

Mohács mezején elcsitult a küzdelem, a harc,

megsemmisült a magyar sereg színe-java,

s tagadhatatlan eme hatalmas kudarc.

A fűben hever a nemesség nagy része, grófok,

a hadvezérek, a bánok és a király is halott,

s mind homlokára a halál adott csókot.

Vérben fekszenek az érsekek is, s a püspökök,

számtalan hazafi tetemét tépik a dögevők,

miközben a törökök jókora tüze füstölög.

Ünnepel a szultán, az oszmán birodalom ura,

maga sem hitte, hogy ilyen könnyen győz,

és hogy a királyi vezérkar ilyen buta.

Miközben várja a fősereget, mely nem létezik,

néhány nap múltán rádöbben, tévedett,

és a felmentő had soha nem érkezik.

Ekkor Budára indul a hadával, az is védtelen,

kifosztják a fővárost, majd fel is perzselik,

és egyetlen perc sem marad vértelen.

Ez történt ötszáz éve, s most is ilyen a helyzet,

akkor a megosztottság miatt véreztek el,

és még ma sem beszélnek egy nyelvet.

Mohács mezején elpusztult az akkori remény,

ebből a mai utódoknak nem ártana okulni,

különben az élet szörnyű lesz, s kemény.

Az egykor tiszta vizű folyót

Az egykor tiszta vizű folyót szenny árassza el,

mindennap folyik bele a szutyok, a méreg,

és így az életközössége pusztulásra lel.

Egykor ez a folyó a reményt, a békét táplálta,

a termőföldeket éltette, a tájat szépítette,

és mégis ez a sötét sors jutott a számára.

Az egykor tiszta vizű folyót őrzi az emlékezet,

nyugodt hullámzása biztonságot sugárzott,

és megihletett verseket, festményeket.

Megérteni a megérthetetlent

Megérteni a megérthetetlent soha nem lehet,

az emberi elme egyszerűen képtelen rá,

és nem is tudja, mi az, amit tehet.

Megérteni a megérthetetlent kínzóan gyötrő,

a tudat hiába is reménykedik a csodában,

az eszmélés fájó lesz, mindent elsöprő.

Amikor nem lát a szem

Amikor nem lát a szem, s tompul az elme,

az érzékek az álmokkal aludni térnek,

a reménynek nincs a jövőre terve.

Amikor nem lát a szem és közeledik az éj,

a meggyötört lélek is leteszi a lantot,

s könnyes szemekkel pihenni tér.

Olyan sokan szomorkodnak

Olyan sokan szomorkodnak, nap, mint nap,

szenvednek a fájdalmaktól, a bánattól,

és reményt bizony nem sokuk kap.

Szenvednek a nélkülözéstől, az igaztalantól,

különféle betegségektől, a pénzhiánytól,

és nem állnak messze a vigasztalantól.

Látják, milyen sebességgel terjed a sötétség,

így egyre kevesebb fény jut el hozzájuk,

s érzik, a számukra nem jön segítség.

Olyan sokan szomorkodnak ezen a világon,

a szemek völgyét sós patakok áztatják,

s vizük megcsillan a letépett virágon.

Olyan most a világ

Olyan most a világ, mint a fortyogó vulkán,

a belsejében iszonyú erők működnek,

és biztosan kitör majd idő múltán.

Olyan most a világ, mint egy ködös mocsár,

igen veszélyes hely és kiismerhetetlen,

ahol nem látható élesen a határ.

Olyan most a világ, mint egy lángoló mező,

melyen az élet hamvai hevernek szerte,

s melyet nem tud eloltani az eső.

Olyan most a világ, mint egy vídia, kemény,

olyan, mint egy kietlen és forró sivatag,

amelyet örökre elhagyott a remény.

Sokan küzdenek kínokkal

Sokan küzdenek kínokkal, meg fájdalmakkal,

meg nem értéssel, lenézéssel, bánattal,

és szembesülnek sértő rágalmakkal.

Sokan küzdenek csalódással és lelki sebekkel,

titkos vágyakkal, meg nem élt álmokkal,

s teszik mindezt könnyes szemekkel.

Sokan küzdenek kiábrándultsággal, haraggal,

nélkülözéssel, lemondással és tagadással,

a becsületet nem megvehető arannyal.

Sokan küzdenek békétlenséggel, s vívódással,

reménytelen szerelemmel, kiszolgáltatva,

s a kapcsolatukban állandó civódással.

Sokan küzdenek kínokkal, sebzett reménnyel,

szeretetnélküliséggel, csendes magánnyal,

és eme világon egyre kevesebb eséllyel.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30