Saját alkotásaim
Az élet sokszor nem rózsás, inkább büdöske,
egy bánatos, szomorú és hervadozó virág,
amely szeretné, ha a fényben fürödne.
Az élet sokszor nem rózsás, bizony, nem az,
varázslatos és pompázatos volt egykoron,
mára azonban belepte a kertjét a gaz.
Egyre inkább ellepi a gyom a szép kerteket, parkokat,
és hiába próbálnak ellenállni a nemes növények,
hamarosan reájuk köszönt, a sötét alkonyat.
Egyre inkább ellepi a gyom a szép kerteket és tereket,
a sok gaz elszívja a vizet a hasznos növényzet elől,
s minden termést, a végső pusztulás fenyeget.
Mérgező gyomok lepték el a csodálatos kertet,
s már felütötték a fejüket minden részen,
ez pedig semmi jót nem sejtet.
A haszonnövények eddig gyarapodtak szépen,
cirógatta őket a Nap és locsolták az esők,
s békésen hajlongtak a szélben.
Teremtek is bőven és nem pusztították a talajt,
idilli volt a környezetük, s igen rendezett,
amit a gaz a pusztulásba taszajt.
Mérgező gyomok, melyek semmit nem érnek,
és a létük csak kárt okoz a kerti világnak,
ahol is a kultúrnövények élnek.
Maroknyi mérgező gaz tartja uralmában a mezőt,
tüskések és folyton bűzölögnek, rothadnak,
s a milliárdnyi fűszál fölött ők a nyerők.
Gyilkosan pusztítóak, s főleg a sötétségben urak,
nincs állat, amelynek a gyomra szereti őket,
elkerülik mind a szarvasok, őzek, nyulak.
Évszázadok óta élősködnek eme gyönyörű tájon,
s elszívják az éltető vizet a maguk hasznára,
kiélik a talajt, hogy a Földnek is fájjon.
Azonban újabban a gazdák észlelték a gyomokat,
fogták a kapáikat, az ásóikat, s a gyomirtót,
elindultak, hogy elintézzék e gazokat.
Maroknyi mérgező gaz, a bolygón csak paraziták,
amikor végre kiássák majd a gyökerüket is,
talán nem lát több ilyet a tanyavilág.
